3F Superliga tippajánló: rangadó péntek este Aalborgban
Péntektől hétfőig tart a 3F Superliga 17. fordulója, ahol továbbra is nagy harc folyik a dobogós helyekért és a felsőházba jutásért. Az alsóházban elléphet az utolsó helyről a Horsens.

Beharangozó és tippajánló a 3F Superliga hétvégi fordulójára.
Péntek
Aalborg – FC Midtjylland 19.00
A két csapat találkozója mindig érdekes és szórakoztató szokott lenni. A hazai csapat nem nyert még mérkőzést mióta az új edzőt Marti Cifuentest kinevezték. Egy vereség és két döntetlennel kezdték a 2021-es évet. Továbbra is nehezíti helyzetüket, hogy a csapat két legjobbjátékosa Lucas Andersen és Oscar Hiljemark sérüléssel bajlódik, ők biztos nem lépnek pályára péntek este. Eltiltás miatt Daniel Granlira sem számíthatnak, úgy mint a klubváltás küszöbén álló Jores Okorere sem.
A vendégeknél is sok a sérült, bár már néhány játékos edzésbe állt közülük az biztos, hogy Junior Brumado, Oliver Olsen és Joel Andresson nem kap lehetőséget. A fiatal tehetség Gustav Isaksen jó formában játszott az utóbbi időben, de feltehetően sérülés miatt ő is kimarad az Aalborgaba utazó keretből. Jó hír az FCM-nél, hogy az új téli szerzemény Luca Pfeiffer egyre jobban beilleszkedik a csapatba. Sory Kaba is hamarosan ott lehet a kezdő tizenegyben.
Az utolsó hat évben egyszer nyert csak otthon a hazai csapat az FC Midtjylland ellen, szerintünk most sem tudják majd otthon tartani a három pontot.
Tippünk: X2
Vasárnap
Randers FC – FC Nordsjaelland 14.00
A vendég csapat megszokta már, hogy a legjobb hat között szokott lenni, most ezt a szerepet pont a hétvégi ellenfelük a Randers venné át. Akik remek idényt tudhatnak maguk mögött. A receptjük egyszerű ne kapj sok gólt! A 3F Superligában ennek megfelelően a legkevesebb gólt kapták, 16 mérkőzésből 14 gól az igazán imponáló! Csatáruk Alhaji Kamara eltiltását tölti majd, míg Mathias Nielsen sérülés miatt nem lép pályára.
A vendégek lassan bajba kerülhetnek, egyre távolodnak a felsőháztól. A helyzetüket nem könnyíti az sem, hogy több kulcs játékosuk is sérült. Kian Hansen, Daniel Svensson, Mohammed Diomande és Jonathan Amon sem játszhat, ezért arra tippelnénk, hogy a hazai csapat otthon tartja a három pontot.
Tippünk 1
Horsens – Odense 14.00
Három meccs három vereség a hazai csapat mérlege az új edzővel, Jens Berthel Askousval. Ráadásul még gólt sem szereztek, a tíz találat 16 mérkőzésen a harminc kapott gól mellett nem mutat valami szépen. James Gomez és Magnus Jensen továbbra is a sérültek listáján. A csapat egyik legjobbját Jannik Pohlt ezen okok miatt kellett lecserélni az FC Midtjylland ellen, ahol csak pár centire voltak csak a pontszerzéstől.
A vendég Odense négy pontra van a top 6-től. A Horsens elleni mérkőzéssel meg kell kezdenie a felzárkózást. Az amerikai Emmanuel Sabbi visszatérhet a karanténból. A fiatal középpályásra Mads Frøkjær-Jensenre agyrázkódás miatt nem számíthat Jakob Michelsen az Odense vezetőedzője.
Sok gólos mérkőzésre nem számítunk, mint hogy arra sem a Horsens legyőzi az Odensét
Tippünk X2
Arhus – SönderjyskE 16.00
Három bajnoki mérkőzés és egy gól, de mégis öt pont a neve mellett az Arhusnak.Patrick Mortensen öt bajnoki óta nem talált be az ellenfél hálójába, ami azért egy kis aggódalomra adhat okot a hazaiaknál. Frederik Tingager, Zach Duncan, Søren Tengstedt és Mathias Jørgensen sérült míg Alexander Munksgaard eltiltását tölti.
A vendégek egy botrányos bírói teljesítménnyel kaptak ki Koppenhágában az előző fordulóban. Visszavonták Victor Ekani sárga lapját, így az ő játékára számíthatnak. Az amerikai Hagi Right öt bajnoki óta nem találja az őszi formáját, góljai jól jönnének Glen Riddersholm csapatának, akik pontszerzéssel továbbra is megtartanák a az esélyüket a felsőházba jutásba.
Tippünk: X
Bröndby – Vejle 18.00
1000. Superliga mérkőzését játssza Bröndby vasárnap este. Akiknél továbbra is jó formát mutatnak a kulcsjátékosok, mint Jesper Lindstrøm, Simon Hedlund, Andrija Pavlovic, Kevin Mensah és Uhre. A védelembe visszatér Sigurd Rosted, aki letöltötte eltiltását, így a legjobb tizenegy fogadhatja a fejutó Vejlét.
Azt a Vejlét, akik pozitív meglepetést szolgáltatnak a Superligában. Négy pontra vannak a felsőháztól, ha pontokkal távoznának a Bröndby Stadinból, akkor továbbra is inkább felfelé kacsingathatnának, mint lefelé a tabellán. Sérülés miatt továbbra sem játszhat Mads Greve, Jacob Schoop, Thomas Gundelund, Matthew Briggs és Kevin Yamga.
Jubileumi mérkőzésen a hazai csapat meg fogja találni a rést a vejlei védelemben.
Tippünk: 1
Hétfő
Lyngby – FC Koppenhága 19.00
Lyngby 4-0-ás vereséget szenvedett az utolsó fordulóban, ahol semmi sem működött amit elterveztek vagy gyakoroltak, mondta a hazai csapat vezetőedzője, Carit Falch. Frederik Gytkjær sérült a középpályára viszont visszatérhet Marcel Rømer.
FC Koppenhága az új vezetőedzővel Jess Thoruppal az utolsó hét fordulóból hat mérkőzést megnyert. Jó formában vannak, két sérültjük Mikkel Kaufmann és Peter Ankersen biztosan nem tud hozzájárulni a jó sorozat megtartásához. Szerintünk akár több gólos győzelem sem elképzelhetetlen a vendégek részéről, akik nem nagyon engedhetnek meg egy vereséget az első helyért folytatott küzdelemben.
Tippünk: 2

Kapcsolódó cikk: