Készül a magyarokra, jó érzésekkel várja a folytatást a dán női kéziválogatott

Simán vette a csoportküzdelmeket a dán női kézilabda-válogatott, amely a világbajnokságot három győzelemmel kezdte, így négy ponttal kezdheti meg a középdöntőt. Szerdán Magyarország lesz az első ellenfél.

A dán női kézilabda-válogatott időkérése, Jesper Jensen Kristina Jörgensennek ad utasításokat. Fotó: DHF.dk
A dán női kézilabda-válogatott időkérése, Jesper Jensen Kristina Jörgensennek ad utasításokat. Fotó: DHF.dk
Megfelelő játékpercekkel a dánok

Jesper Jensen szövetségi kapitány csapata az első mérkőzésen 35-16-ra verte Tunéziát, és irányítója, Mia Rej súlyos sérülése sem roppantotta össze, így előbb Kongót (33-18), majd Dél-Koreát (35-23) is meggyőző játékkal tángálta el.

A statisztikák szerint a szakvezetés igyekezett mindenkit játékban tartani, így nagyjából eloszlanak a pályán töltött percek is a játékosok között. A dán Tv2 arra hívta fel a figyelmet, hogy például az eddigi legeredményesebb játékos, a 15 gólos Laerke Nolsöe Pedersen azon dánok közé tartozik, akik a legkevesebb játéklehetőséget kapták.

A koreaiak ellen mindössze 24 percet és 42 másodpercet játszott, de azt mondja, ez nem baj, sőt, inkább azt bizonyítja, milyen széles a kispad.

„Ez az egyik erősségünk. Nagyon sok tehetséges játékosunk van, és ez egy hosszú verseny. Ha minden alkalommal 60 percet játszol, az nem tesz jót a testednek, ezért adunk lehetőséget szinte mindenkinek” – nyilatkozta.

Hozzátette, örülten sokat jelent, ha egy világverseny ilyen önbizalom-növelő összecsapásokkal indul, számára a nyitány ezt adta valóban.

Erős védelem, kiváló irányítójáték

Az Ekstra Bladet kielemezte az utolsó csoportmérkőzést és ugyancsak arra a következtetésre jutott, hogy Jensen kapitány az elmúlt egy évben rendkívüli munkát végzett a dán válogatottnál, amely most a játék minden fázisában képes a kimagasló eredményre.

Korea ellen az első félidő még úgy, ahogy szoros volt, de szünet után akkor különbség alakult ki, és a dánok úgy uralták a mérkőzést, hogy a szakmai stáb nyugodtan pihentette a legjobbakat.

„A középdöntőben szükség is lesz mindenkire, mert Magyarország, Csehország és Németország esetében erősebb ellenfelekre lehet számítani” – írta a lap. Kiemelte, hogy a csapatjáték egyre jobb, védekezésből támadásba nagyon jól vált a válogatott, a dán szélsők pedig mindig játszhatóak.

A védelem akkor a legjobb, amikor hármas pozícióban Kathrine Heindahl és Line Haugsted áll középen, míg Anne Mette Hansen az egyik kettes. „Ilyenkor gyakorlatilag lehetetlen átlőni a falat, és az ellenfél beállósát is jól semlegesítik. Amikor viszont egyiküket pihentetik, akkor a színvonal is romlik, már nem olyan jó a fal. A koreaiak ezt használták ki az első félidőben: amikor Anne Mette Hansen a kispadon volt, akkor klubtársa, Rju Un Hi élt a pályán, a lövései szinte folyamatosan a dán kapus, Sandra Tofttól bal lábához mentek. Toft azonban a szünetet arra használta fel, hogy átgondolja a történteket, és a második játékrészre nagyon feljavult.”

Ami még nagy húzás volt Jensen részéről, hogy az irányító posztra az Odense játékosát, Mie Höjlundot tette, aki 23 játékperc alatt 4 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.

„A gyors odensei játékost nem tudták megfogni a koreaiak. Amikor nem lőtt, remek labdákat adott a csapattársaknak. Most várjuk a szerdai folytatást. Még mindig nem hisszük, hogy láttuk volna a dán válogatott legjobb teljesítményét” – írta a lap.

A középdöntőben sokkal több forog kockán

Honlapunkon már bemutattuk a dán női kézilabda-válogatott keretét és néhány érdekességet is említettünk, úgymint a dánok egyik titkos taktikai fegyverét a 7-a 6 elleni játékot. Jesper Jensen előszeretettel használja klubcsapatában a Team Esbjergben is, így nem lenne meglepő ha előkerülne a magyar csapat elleni mérkőzésen.

Höjlund úgy fogalmazott, elvárásokról tilos beszélni, de álmodozni még szabad. De a Korea elleni mérkőzés azért jelzi az előrelépést, a felek két éve, a japán vébén 26-26-os döntetlent játszottak egymással.

„Őrülten büszke vagyok az általunk nyújtott teljesítményre. A két évvel ezelőtti mérkőzésre száz százalékig emlékszem, ezért is izgatott, hogy hol tartunk most. Tényleg óriási megváltás volt, hogy nem lett szoros a csata.”

Most sorrendben Magyarország, Csehország és Németország vár a csapatra.

„Nagyon várom a folytatást, jó lesz találkozni olyan ellenfelekkel, amelyek erősebbek, olyan mérkőzéseken, amelyeken sokkal több forog kockán. Kíváncsian várom, hogyan kezeljük ezeket, de nagyon jó érzéseim vannak.”

A legfrissebb hírek szerint Anne Mette Hansen kicsit lebetegedett, ezért a nem tartott a kedd esti edzésen a csapattal, hasonló okokból Rikke Iversen is hotelben maradt.

A középdöntő III. csoportjának menetrendje

December 8., szerda
15.30: Dél-Korea – Csehország
18.00: Németország – Kongó
20.30: Magyarország – Dánia

December 10., péntek
15.30: Dél-Korea – Németország
18.00: Magyarország – Kongó
20.30: Dánia – Csehország

December 12., vasárnap
15.30: Csehország – Kongó
18.00: Magyarország – Dél-Korea
20.30: Dánia – Németország

A középdöntő III. csoportjának állása:

  1. Dánia 4 pont (68-41)
  2. Németország 4 (56-45)
  3. Dél-Korea 2 (60-58)
  4. Magyarország 2 (56-54)
  5. Csehország 0 (50-63)
  6. Kongó 0 (41-70)