Kilenc éve a negyedosztálytól rettegett, most bajnok lehet a svéd kicsapat
86 éve, alig pár hónappal a második világháború kitörése előtt Hällevikben alapították meg a Mjällby AIF labdarúgócsapatát. A mindössze 1500 fős kis halászfalú együttese nem is zavart sok vizet a svéd labdarúgásban, 1980-ban jutott fel először az élvonalba, de eddig összesen 14 szezonban szerepelt csupán a legjobbak között. Most viszont heteken belül bajnok lehet.

A Balti-tenger partján fekvő városka lakossága alig 1500 fő. Egy burgonya-feldolgozó üzem, egy halgazdaság és egy dízelmotorok hűtőrendszereinek gyártásával foglalkozó cég számít kulcsfontosságú üzleti szereplőnek.
A stadion sem csillogó ékszerdoboz, a Strandvallent 1953-ban adták át, 2002-ben egyszer felújították, és 2010-12-ben kicsit kibővítették, így már 7000 férőhelyes.
A Mjällbyt korábban nem kényeztették el a futballsikerek, de most valami igazán figyelemre méltó dolog történik. Az Allsvenskan vége előtt öt fordulóval a csapat 11 ponttal vezeti a tabellát, és akár már október 20-án bajnok lehet.
Új elnök, új gondolkodásmód
Kilenc évvel ezelőtt a Mjällby AIF a svéd labdarúgás negyedik ligájába való kiesés szélén állt, ehhez képest a jelenlegi állapot igazi csodával ér fel.
A kiscsapat az 1939-es alapítás után 1980-ban jutott el először az élvonalig, öt év alatt ezt még kétszer megismételte, de a hullámvasutazással végül visszasüllyedt az alacsonyabb osztályokba, és csak 25 évvel később, 2010-ben tudta magát kvalifikálni ismét az Allsvenskanba.
Sorrendben a hatodik, a tizedik , a tizenkettedik, majd a tizenegyedik helyen végzett, 2014-ben aztán a tabella utolsó előtti helyén végezve ismét kipottyant.
A svéd klubokat a szurkolók birtokolják az 50+1-es szabály miatt, ami azt jelenti, hogy a gazdag tulajdonosok nem tudják a csapatokat sikerre vinni. De a Mjällbyt nem is fenyegette, hogy közel-keleti sejkektől vagy amerikai mágnásoktól milliárdokat kapjon. A klub tavalyi forgalma körülbelül 85 millió svéd korona (7,7 millió euró, mintegy 3 milliárd forint)
A klub elnöke, Magnus Emeus becslése szerint ez a címvédő Malmö költségvetésének egynyolcada.
Az együttes azóta indult meg felfelé, hogy 2015-ben Emeus átvette az irányítást. Az üzletember megváltoztatta a pénzügyekkel kapcsolatos gondolkodásmódot, csökkentette a klub költségeit és hatékonyabbá tette a működést. Az elnök és stábja hosszú távú tervet dolgozott ki, amelyet az üzleti világból magával hozott elveken alapult. Többek között a saját nevelésű játékosok értékesítéséből kellett bevételt generálni.
Új sztárokat kinevelve
„Az egyik legalacsonyabb játékoseladásunk van a ligában, de a költségeink is alacsonyak” – nyilatkozta Jacob Lennartsson, a Mjallby vezérigazgatója a BBC Sportnak.
„Minden egyes svéd korona után, ami elhagyja ezt a klubot, feltesszük a kérdést: Vajon ettől jobbak leszünk? A futball annyira a szerelemről és a szenvedélyről szól, de végső soron nagyon fontos, hogy jó pénzügyi háttered legyen.”
A túlélés érdekében ezért kezdett el a Mjallby a fiatal játékosok fejlesztésére és eladására összpontosítani. Colin Rösler védőt – a korábbi Manchester City-csatár, Uwe fiát – 1,1 millió euróért adták el 2024 nyarán, mindössze 18 hónappal azután, hogy ingyen igazolt a csapathoz. A középpályás Nicklas Röjkjaerért – akit edzője a klub valaha volt legjobb játékosának nevezett – a nyáron 1,65 millió eurót fizetett a dán Nordsjaelland
De idővel komoly bevételt hozhatnak az idei szezon sztárjai, mint a gambiai csatár, Abdoulie Manneh, a középső védő Axel Noren és Abdullah Iqbal, valamint a svéd középpályás, Ludwig Malachowski Thorell.

A stáb norvég Doktora
A csapat 2020-ban újoncként az ötödik helyen végzett az élvonalban, ami a klub addigi legjobb eredménye volt. Ezt 2021-ben és 2022-ben két kilencedik hely, 2023-ban egy tizedik helyezés követte.
Tavaly a klub elérte a 2020-as rekordját, ismét ötödik lett, de ezúttal hárommal több pontot szerzett (összesen 50-et), így minden idők legjobb szezonját produkálta. Ezt sikerül most megfejelni: 25 forduló után a csapat 60 ponttal áll az élen, a második Hammarbynak mindössze 49 pontja van.
Svéd lapok szerint, ha a listavezető a maradék öt meccsét megnyerné, új pontrekordot érhetne el a svéd élvonal történetében.
A siker egyik fő letéteményese a 35 éves Karl Marius Aksum, egy norvég másodedző, akit nem véletlenül illetnek a Doktor becenévvel.
A szakember labdarúgásból szerzett doktori fokozatot a Norvég Sporttudományi Iskolában. Projektje arról szólt, hogyan ismerjék fel a futballisták a pályán lévő lehetőségeket, és ennek milyen szerepe van a támadások befejezésekor, akár a gólszerzés, akár a passzolás esetében. Tudásszerzés céljából többek között meglátogatta a Liverpoolt is és értekezett Arne Slot menedzserrel.
„A fő szerepem a támadójátékhoz kapcsolódik. Azt hiszem, többé-kevésbé én építettem fel a játékmodellt, amit használunk” – mondta Aksum, aki egy olyan edzői struktúráról beszélt, amelyben Anders Torstensson vezetőedzővel és egy másik asszisztens, Christofer Augustssonnal viszonylag egyenlő arányban osztoznak a munkán.
Még nem téma az aranyérem
Aksumot a 2024-es szezon előtt igazolta le a klub, a poszt iránt állítólag több mint 80 ember érdeklődött. Négyen jutottak át az első kiválasztási folyamaton, ezután következett a döntő interjúk köre, ahol a megmaradt jelölteknek többek között egy gyakorlati feladatot is meg kellett oldaniuk. Ott Aksum mindenki elkápráztatott – részben brutális őszinteségével –, így nem volt vitás, hogy övé lesz a munka.
Aksummal és Torstenssonnal a kormánynál a Mjällby ebben a szezonban csak egy mérkőzést veszített, nem véletlen, hogy megnőtt a csapat utáni érdeklődés. A mérkőzések kezdete előtt órákkal telt ház van a hazai meccseket, a klubról Európa szinte összes nagyobb újságja írt már.
Minden azt mutatja, ez az év végérvényesen a Mjällbyé lesz, de Aksum nem akar bajnoki aranyéremről beszélni.
„Ez nem téma számunkra. Soha nem gondolkodunk egy meccsnél tovább. A teljesítményre gondolunk, és arra, hogyan fogjuk legyőzni a következő ellenfelet. És ha így folytatjuk a szezon hátralévő részében, akkor jól is végződhet” – mondta szerényen.
