3F Superliga: Kezdetét veszi a tavaszi szezon
Hosszú téli szünet, két és fél hónap után ismét útjára indul a labda Dániában, hiszen ezen a hétvégén kezdetét veszi a 3F Superliga tavaszi szezonja. Az idény második felvonása minden eddiginél kiélezettebb csatát ígér, hiszen a bajnoki címért, a nemzetközi kupaszereplésért és a bennmaradásért vívott harc is rendkívül szoros.
A listavezető és címvédő FC Köbenhavn továbbra is favoritnak számít, de a Midtjylland, a Bröndby és az AGF is harcban áll a dobogóért. Eközben a tabella alsó felében a kiesés elkerülése lesz a fő cél, így a tavaszi idény minden egyes pontja aranyat érhet a csapatok számára.
A dán élvonal ismét bebizonyíthatja, miért tartják Skandinávia egyik legizgalmasabb bajnokságának, hiszen a fiatal tehetségek, a kemény párharcok és a szenvedélyes szurkolótáborok garantálják a látványos folytatást. Cikkünkben áttekintjük a csapatok játékosmozgásait is.
F.C. Köbenhavn (Helyezés: 1.)
Ha abból a szempontból nézzük, hogy a fővárosiak vezetik a tabellát, akkor mondhatjuk, hogy minden a tervek szerint alakul. Ám eközben az az igazság, hogy csak a jobb gólkülönbségük révén előzik a címvédőt és a Konferencia Ligában sem teljesítettek kifejezetten meggyőzően. Ennek ellenére Jacob Neestrup együttesének keretében nem igazán történt érdemi változás a télen, legalábbis olyan szintű nem, amire többen is számítottak. Kölcsönadtak két játékost és érkezett egy szintén kölcsönbe, méghozzá Diant Ramaj személyében egy kapus, viszont közel sem biztos, hogy ott voltak a legnagyobb gondok. Nehéz megmondani, hogy milyen lesz a tavasz, de ha gyorsan lezárul az európai kupakaland akkor reális esély lehet rá, hogy visszahódítsák a koppenhágaiak a bajnoki címet. Számunkra viszont nagyon örömteli hír, hogy a magyar U19-válogatott tagja, Német Hunor Vajk a felnőtt csapattal kezdte meg a felkészülést és a Konferencia Ligába is benevezték, csütörtökön a bő keret tagja volt.

FC Midtjylland (Helyezés: 2.)
A címvédő ezúttal is ott van a bajnoki címért folyó harcban, így ilyen értelemben nincs jelentős változás, bár kétségtelen, hogy most egész elfogadhatóan alakult az ősz annak fényében, hogy közben Európában is helyt álltak. A tavaszi szezon kulcsfontosságú lesz számukra, hiszen egyértelmű céljuk, hogy miközben ismét elhódítanák a bajnoki trófeát, közben a nemzetközi porondon is szeretnék meglepni a riválisokat. Ehhez azonban kiegyensúlyozott teljesítményre lesz szükségük, amiben a csapat segítségére lehet a topligás rutint hozó Dani Silva, vagy a kölcsönből visszatérő norvég gólkirály, Ola Brynhildsen is. Ilyen erősítések mellett aligha kérdéses, hogy bármi, ami nem aranyszínben csillog, az csalódás lesz a szezon végén.

Randers FC (Helyezés: 3.)
Az idény egyértelmű meglepetéscsapata, hiszen talán még a klub háza táján sem remélték, hogy a dobogón fognak telelni. A stabil védekezésük és hatékony támadójátékuk révén konzisztens teljesítményt hoztak, ami a riválisok hullámzása közepette elegendő volt arra, hogy a bajnoki versenyfutásban is helyt álljanak. A télen egy nagy veszteség érte Rasmus Bertelsen keretét, mégpedig Tammer Bany eladása, de az érte kapott négymillió eurós összegre nem lehetett nemet mondani. Hogy őt mennyire tudja majd pótolni a csapat az kérdéses, de a potenciál ott van a helyére hozott Musa Toure-ban csak ki kell tudni hozni belőle. Mindenesetre a Randers FC célja egyértelmű: szeretnének kiharcolni egy európai kupaszereplést, és ha a lendületüket sikerül megőrizniük, akár a bajnoki címért is harcban maradhatnak.

Aarhus GF (Helyezés: 4.)
A szenzációs szezonkezdetet követően az ősz második felére már visszatért a földre az AGF, mely több fájó pontvesztésének is köszönhetően a tabella negyedik helyén zárta a szezon első felét, öt ponttal lemaradva az éllovas mögött. Azonban a keretben nem volt nagy mozgás, így Uwe Rösler csapata a stabilitásában bízva várhatja a tavaszt, ahol nem elképzelhetetlen, hogy akár még egy dobogós szereplést is össze tudnak hozni.

Brøndby IF (Helyezés: 5.)
Ahhoz képest, hogy az előző szezon során az utolsó fordulóban bukták el a bajnoki címet a vestengeniek, idén az ősz közel sem volt problémamentes. Az idény előrehaladtával szinte ugyanannyi vereséget szenvedtek el, mint amennyi győzelmet szereztek. Ez végül az edző, Jesper Sørensen állásába került. A tavasszal Frederik Birk irányítja majd a csapatot, aki korábban asszisztensedzőként dolgozott, és már az ősszel is vezette a csapatot néhány mérkőzésen, amikor Sørensen eltiltását töltötte. Azokon a találkozókon a BIF jól teljesített, így izgalmas lesz látni, mit hoz számukra a tavaszi szezon. Ebben pedig olyan igazolások lehetnek a segítségére, mint Benjamin Tahirovic, és az sem utolsó szempont, hogy a keret egyik kulcsembere, Mathias Kvistgaarden nem távozott a téli átigazolási időszakban.

Silkeborg IF (Helyezés: 6.)
Az előző szezon kupagyőztese kiemelkedően rajtolt, ám a formát nem tudta fenntartani, az utolsó 11 mérkőzésükből mindössze egyet nyert meg. így fokozatosan csúszott visszább a tabellán, egészen a hatodik helyig. A téli átigazolási időszakban két fontos játékos, Oliver Sonne és Rasmus Thelander távozott a csapattól Ugyanakkor a klub nem igazolt jelentős erősítéseket, így nagy kérdés, hogy a meglévő kerettel hogyan tudják tartani a tempót a rájátszásért folytatott harcban. A legfőbb reményt a kedvező sorolás jelenti, de ennek ellenére Kent Nielsen nem lehet maradéktalanul elégedett azzal, hogy megint házon belül kell megoldást találjon az eladások miatt kialakult problémákra.

FC Nordsjælland (Helyezés: 7.)
Ahhoz képest, hogy a keretben nagy változások történtek a szezon kezdete előtt, hiszen több meghatározó játékos is távozott a klubtól, a csapat az ősz folyamán többször is megmutatta erejét. E emlékezetes győzelmeket arattak, amelyek révén úgy állnak a hetedik pozícióban, hogy azonos pontszámon vannak, mint a hatodik Silkeborg IF és csak egy ponttal maradnak el a Bröndby IF mögött. Azonban a télen tovább gyengült a játékosállomány, több kulcsfontosságú labdarúgó távozott. Bár Jeppe Tverskov és Marcus Ingvartsen távozására rá készülni, mert már tudták korábban is, hogy menni fognak, de Lucas Hey és Daniel Svensson közül csak előbbi helyére érkezett rutinos pótlás.

Viborg FF (Helyezés: 8.)
Még nem lehet azt kijelenteni, hogy biztosan nem ér majd oda Jakub Poulsen együttese a felsőházi küzdelmekre, de öt pont választja el a hatodik helytől, ami soknak tűnik. Azonban a gyenge szezonkezdet után fokozatosan formába lendültek, és azóta több győzelmet arattak, mint vereséget szenvedtek, ami optimizmust hozott a klub körül. Ugyan nagy mozgás nem történt a télen, de a középpálya kicsit gyengébbnek tűnik, ami sokba kerülhet az előrelépéseket illetően, de kiesési gondjuk aligha lesz ebben a szezonban.

Aalborg Boldklub (Helyezés: 9.)
Remekül sikerült az újonc számára az ősz, hiszen jelenleg hétpontos előnyük van a kiesőzónában lévő riválisokkal szemben. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a csapat remekül rajtolt, de szeptember óta nem sikerült meccset nyerniük, ami még bajba is sodorhatja őket, ha ezen nem tudnak záros határidőn belül változtatni. Két fájó veszteséget is elszenvedett a télen a keret, viszont több potenciállal rendelkező ifjú tehetség is érkezett, akik megkaphatják a bizalmat és akkor talán még lendíteni is tudnak az együttes játékán.

SönderjyskE Fodbold (Helyezés: 10.)
A frissen feljutott klub számára a cél egyértelmű: benn kell maradni az élvonalban, és egyelőre jó úton járnak ennek elérésében. Az ősz végi hajrá adott optimizmust a csapatnak a tavaszi folytatás előtt, mikor fontos sikereket tudtak aratni, ami egy önbizalommal teli téli felkészülést alapozott meg. Lirim Qamili hatalmas fejlődésen ment keresztül, és bár télen több klub is érdeklődött iránta, végül maradt. Emellett a csapat leigazolta Matthew Hoppét, aki fiatal kora ellenére már topligás klubokban is megfordult, így benne bízhatnak talán a szurkolók, hogy most helyére kerül Haderslevben.

Lyngby Boldklub (Helyezés: 11.)
Szintén csak egyetlen győzelmet tudott aratni az ősszel a Lyngby, mely ennek nyomán ugyancsak nehéz helyzetben van, de a döntetlenek adtak némi reményt, hiszen azokból hét is összejött a csapatnak kilenc vereség mellett. A téli erősítések során kimondott cél volt, hogy a meccseiket le tudják zárni, így ennek reményében érkezett öt játékos is, köztük a másodosztályban meggyőzően teljesítő Jesper Cornelius. Azonban a nagy visszatérők is sokat segíthetnek, hiszen Rezan Corlu és Mathias Hebo is készen áll a tavaszi küzdelemre, miközben ősszel nem láthatták őket a csapat szurkolói.

Vejle Boldklub (Helyezés: 12.)
Majdhogynem lehetetlen küldetés vár a hat pontos veljei alakulatra, mely egy viharos téli időszakon van túl. Marius Adrian Nicolae sportigazgatóval és Mihai Teja vezetőedzővel is szerződést bontottak, ami valahol érthető döntés volt az eredmények fényében. Steffen Kielstrup ült le a kispadra, akinek nincs felnőtt szintű vezetőedzői tapasztalata, ami azért megkérdőjelezi a kinevezését, de évek óta a klub alkalmazásában van, így ez adhat reményt. Meg persze az, hogy az ősz öt ponttal zárult az utolsó öt mérkőzésen, s a gólok terén pocsékul teljesítő keretbe érkezett erősítésként a tavalyi szezon házi gólkirálya, German Onugkha, valamint megszerezték az AGF korábbi kölcsönjátékosát, Jelle Duint. Néhány játékosmozgás reményt adhat a patinás vejlei klub számára, de a legnagyobb bizakodásra az új tulajdonos érkezése ad okot a bajnoki rajt előtt. A moldovai többségi részvényes eladta tulajdonrészét a város prominens üzletembereinek és befektetőinek. A hírt a vejlei klub ünnepélyes keretek között, a város színházában jelentette be, amelyet hatalmas ováció követett.

Fotó/Kiemelt kép: Superliga.dk
Szerző: Tükörszélső