Ez történt a 3F Superliga 31. fordulójában.

Péntektől Vasárnapig tartott a 3F Superliga 31. fordulója, ahol 17 gólt láthattak a korlátozott számmal látogatható stadionokban a nézők.

Fantasztikus hetet tudhat magáénak a Soenderjyske csapata. Továbbra is nagy a harc az Európa-liga helyért. Nyert az FC Midtjylland, kikapott a FC Koppenhága, így akár már csütörtökön este a bajnok lehet a herningi csapat.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, szöveg
Ez történt a 3F Superliga 31. fordulójában.

Ez történt a 3F Superliga 31. fordulójában.

Péntek este, a már ki esett Esbjerg fogadta a Horsenst. A mérkőzés érdekessége, hogy a vendégeknél először kapott helyett a kezdőcsapatban a 16 éves Jeppe Kjaer. A fiatal játékosról már többször írtunk az Instagram és a Facebook oldalunkon is, most is megmutatta miért tartják a óriasi tehetségnek, a 15.perceben egy zseniális passzal hozta helyzetbe csapattársát az izlandi Hallur Hansson-t aki megszerezte a Horsens vezető gólját. A mérkőzés összefoglalója az alábbi linken megtekinthető: Esbjerg-Horsens 1-2 (1-1)

Jeppe Kjear először kezdett a sárga mezes Horsens csapatában.

Szombaton kora délután Silkeborgba látogatott a Lyngby csapata, akik a bajnokság hajrájában mutatták a legrosszabb formájukat. Négy mérkőzésen szerzetek egy pontot, így fontos lett volna nekik a győzelem. Ami megint nem sikerült, ezzel és a Soenderjyske pontszerzésével biztossá vált, hogy a csoport harmadik helyén végeznek majd, és játszhatnak a bemaradásért a másik csoport harmadikával a Hobroval. Silkeborg-Hobro 2-0 (0-0)

Fantasztikus héten van túl a SoenderjyskE csapata, szerdán történetük során először sikerült elhódítaniuk a dán kupát, ezzel megszerezve az Európa-liga indulást. Szombaton délután pedig az is eldőlt, hogy egy fordulóval a vége előtt már biztos bentmaradtak a Superligában. A soenderjyllandi csapat, a Lyngby-vel mögött, a harmadik helyen, öt pontos hátrányban kezdte az alsóházi csoport küzdelmeit. A szombat esti mérkőzésen viszont már egy pont is elég volt nekik, hogy megelőzzék a fővárosi csapatot, ami sikerült is nekik, ezzel biztossá vált a második helyük a csoportban. Soenderjyske-Odense 1-1 (0-0)

Nem tud hibázni az FC Midtjylland. Igaz egy szerencsés góllal, de megint eltudta hozni a három pontot idegenből a herningi együttes, akiknek mostanában “minden befelé pattan“- ahogy a szakkommentátorok mondták. Szerintük tipikusan az az eset, amikor egy csapatnak nagyon fut a szekér, akkor a szerencse is melléjük szegődik, ezt történt vasárnap kora délután is. Ezúttal Farumban diadalmaskodtak és menetelnek a bajnoki cím felé. Csütörtökön este hazai pályán fogadják a nagy rivális FC Koppenhágát, ha pontot szereznek akkor bajnok. FC Nordsjaelland-FC Midtjylland 0-1 (0-0)

Szomszédvárak csatáját hozta a Hobro-Randers találkozó, melyen a forduló gólját is láthattuk, Kopplin ballábas lövése az összefoglalóban megtekinthető. A vendégek a győzelmükkel továbbra is versenyben vannak a csoport elsőségért. Hobro-Randers 2-3 (1-2)

A hétközi kupadöntő elvesztése egy fájó kisiklás volt az Aalborg részéről, hiszen a múlt heti arhusi és a mostani Bröndby elleni győzelmükkel újra versenybe vannak a 4. helyért. A vendégek kapusa hibája végzetesnek bizonyult a kék-sárgák számára. Aalborg-Bröndby 2-0 (1-0)

A forduló rangadóját Arhusban játszották. A külön engedéllyel a nézőtéren helyet foglaló 7000 néző jó mérkőzést láthatott. A hazai csapat a győztes gólt egy kapus hibából szerezte meg, a vendégek kapusa egyszerűen kiejtette a kezéből a labdát. FC Koppenhágnak már nem csak előre, hanem hátra is kell tekintenie, ha meg akarja tartani legalább a második helyet. Az Arhus négy pontra megközelítette a bajnoki címvédőt, és a jó szereplésükkel újra foci lázban ég Dánia második legnagyobb városa. Arhus GF- FC Koppenhága 1-0 (0-0)

Nem érhető el leírás a fényképhez.
A 3F Superliga állása a 31. forduló után. Fotó: Superliga.dk

Share and Enjoy !

0Shares
0 0