KÉZILABDA

Férfi kézilabda: Nikolaj Jacobsen, a nyártól másodedző lesz egy dán női csapatnál.

A dán férfi kézilabda válogatott világbajnok edzője, aki a nyáron búcsúzik a német Rhein-Neckar Löven csapatától, másodállást vállal, egy női csapatnál lesz másodedző!

A GOG női U-19 es csapatnál fog besegíteni a szakmai munkában, nevezetesen másodedző lesz!

Bár a munkájáért fizetést nem fog kapni a felkérésre nehezen tudott nemet mondani, hiszen a csapat tagja a lánya Sille is.

Úgy gondolom fontos kihangsúlyozni, hogy én itt csak másodedző leszek, Keld (volt GOG  játékos Keld Vilhelmsen) lesz az, aki felel majd a csapat szakmai munkájáért! Szeretnék segíteni amiben tudok és így még több időt tölthetek majd a lányommal, aki a Oure Gimnázium tanulója. A férfi válogatottnál végzett munkámmal ezt jól tudom majd  összeegyeztetni, nem hiszem, hogy ezzel túl vállalnám magam.- mondta Nicolaj Jakobsen.

Nikolaj Jakobsen a GOG-ban nevelkedett hét évig játszott az első csapatban, majd Kielben folytatta pályafutását. A 47-éves szakember ezer szállal kötődik a GOG-hez, így amikor volt csapattársa felkérte nem gondolkozott sokat a válaszon.

-Nehéz edzőt találni a csapatokhoz mostanában. Úgy gondolom vicces, izgalmas és nagy jó lesz ez, azon kívül, hogy többet lehetek a lányommal, Keld-el is jó lesz újra egy célért dolgozni.

Boldog vagyok és tenni akarok valamit ezért a kis GOG-Oure lány csapatért is, hiszen Ők egy kicsit háttérben vannak. Biztos vagyok abban, hogy tudunk nekik segíteni, ezért is szeretnék részt venni ebben a munkában.

Az új munkájával viszont nincs problémája a DHF-nek

Amióta átvette a férfi csapat irányítását, ez 2016-ban volt a DHF szerette volna, hogy csak a válogatottra koncentráljon. Ez 2019 nyarától meg fog valósulni.

Ez csak javunkra fog válni, ha nem lesz már másik munkája a válogatott mellett –nyilatkozta Morten Henriksen a DHF sportigazgatója, január 30-án.

-Beszéltél a DHF -el az új munkáddal kapcsolatban-tette fel a kérdést a dán tv2 sport a szövetségi kapitánynak.

Természetesen megbeszéltem a DHF-el, a gyermekem csapatának segítek be, ezzel nincs semmi probléma. –mondta Nikolaj Jakobsen.

Forrás TV2.dk, Foto: Annegret Hilse / Ritzau Scanpix

 

szerző, fordító: daniasport.hu

A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon  található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/  cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!

Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!