KÉZILABDAKIEMELT HÍR

Interjú a Herning-Ikast vezetőedzőjével, Kasper Christensennel: ” Tiszteljük a Vác csapatát”

Két hét után újra folytatódnak a női kézilabda Európa Liga csoportküzdelmei, ahol a Vác Dániába a Herning-Ikast csapatához látogat. A mérkőzés érdekessége természetesen az lesz, hogy a magyar csapat mennyire tudja megmutatni majd azt, hogy a két héttel ezelőtti Vácon elszenvedett vereség csak egy rossz szombat délutáni forma volt részükről.

Európa Ligában a Vác ellenfele a Herning-Ikast Håndbold. Fotó: tophaandhold.dk
Európa Ligában a Vác ellenfele a Herning-Ikast Håndbold. Fotó: tophaandhold.dk
A hétvégi dán-magyar mérkőzésről a hazai csapat edzőjét Kasper Christensent kérdeztük.

Mielőtt rátérnénk a szombati mérkőzésre, visszatekintenénk a két héttel ezelőtti váci összecsapásra. Minden magyar szurkolót ledöbbentett az eredmény és a magyar csapat játéka.

Mit gondolsz a váci mérkőzésről, miért sikerült ennyire fölényes és magabiztos győzelmet aratnotok?

“Nagyon boldogok és természetesen elégedettek is voltunk az ott mutatott teljesítményünkkel. Egy kiváló, magas intenzitású mérkőzést játszottunk, ami a tervünk részeként is szerepelt. Azt gondolom, a Vác tehetséges fiatalokból áll, sok izgalmas játékossal a csapatban, rájuk jól fel tudtunk készülni. Nem lesz ez másként szombaton sem. A mi feladatunk megint az lesz, hogy gyorsan játszunk és diktáljuk majd a tempót, a kontráinkkal pedig folyamatosan nyomás alá szeretnénk helyezni majd őket, ahogy tettük ezt két héttel ezelőtt is.

A Európa Liga-meccs után tartottátok a jó formátokat, hiszen a Viborgot is magabiztos játékkal, 28-21-re győztétek le. Minek köszönhető ez? Milyen céljaitok vannak erre a szezonra?

Sokat dolgozunk, folyamatosan fejlődött a csapatunk mérkőzésről mérkőzésre a szezon során. Mára elértük azt, hogy tudunk a meccs folyamán több stratégiát, és védekezésben is tudunk váltani a hatos falunkról akár az 5+1-re is. A klub célja az, hogy a HIH mindig éremért legyen versenyben azokban a sorozatokban, ahol elindul. Annak ellenére, hogy a csapatunkban Rikke Iversen (a dán válogatott első számú beállósa – szerk.) terhesség miatt nem áll rendelkezésre és a koronakrízis adta kihívásokat is figyelembe véve, azt hiszem, eddig jól helyt álltunk. Ez azt jelenti, hogy a hazai bajnokságunkban, a Bambusen Ligában az első négyben vagyunk, a kupában már bejutottunk a Final 4-ba, és arról álmodunk, hogy az Európa Ligában is ott legyünk a négyes döntőben.

Nagyon tiszteljük a Vác csapatát és tudjuk, hogy a meccs nehezebb lesz, mint Magyarországon.

Kasper Christensen, a Herning-Ikast vezetőedzője.
A 35 éves Kasper Christensen három évig volt vezető edző a dán férfi ligában szereplő Sönderjyske csapatánál. Fotó: Claus Thorsted
A 35 éves Kasper Christensen három évig volt vezetőedző a dán férfi ligában szereplő SönderjyskE csapatánál. Fotó: Claus Thorsted
Vácon 38-26 ra nyert a Herning-Ikast Handbold csapata.

Biztos vagyok benne, hogy a Vác meg szeretné mutatni, hogy a ellenetek lejátszott mérkőzés csak egy “off-day” volt számára, és tud sokkal jobban is játszani. Mire számítasz, milyen ellenféllel találkoztok majd? Milyen eredménnyel lennél elégedett?

A célunk egyértelműen a győzelem, ezt szeretnénk ugyanolyan módon elérni, mint legutóbb. Gyors kézilabdánkkal és kontráinkkal szeretnénk majd nyomás alatt tartani a Vác csapatát. Hasonlóképpen az első meccshez, szeretnénk megtalálni a védekezésünket, ahol különösen figyelnünk kell majd az ellenfelünk három erős és fiatal átlövőjére. Nagyon tiszteljük az ellenfelet, tudjuk, hogy a meccs nehezebb lesz, mint Magyarországon.

Biztos vagyok benne, nem én vagyok az első és nem is az utolsó, aki megkérdezi tőled, milyen férfiak után nőkkel dolgozni? A nyáron vetted át a Herning-Ikastot, előtte a SönderjyskE férficsapatával dolgoztál. Mennyiben más nőket irányítani?

“A különbség szerintem nem olyan nagy. Természetesen szakmailag akad: a férfiak nagyobbak, egy kicsit több helyet foglalnak el a pályán és még távolabbról tudnak lőni. Más szóval egy kicsit más térbeli lehetőség van a pályán egy női mérkőzésen. De különben nem hiszem, hogy sok különbség lenne szakmailag vagy akár szociálisan. Azt tapasztalom, hogy a mindennapjaim a HIH-nél teljesen megegyeznek a SönderjyskE-nél tapasztaltakkal.”

A csoport állása:

1Herning-Ikast 3 m.4 p
2Paris 92 2 m.4 p.
3Vác 3 m.2 p.
4Zvenyigorod 2 m.0 p.

Az ikasti csapat már megkezdte az következő évre a csapatuk kialakítását: leigazolták a 19 éves svéd tehetséget, Emma Lindqvistet a H65 Höör csapatától, érkezik az osztrák Sonja Frey is a Team Esbjergtől, őt a francia Brestbe távozó norvég irányító, Helena Fauske helyére szánják.

A VÁC elleni főpróba nem sikerült jól a dán csapatnak, hiszen szerda este egy szoros első félidő után kikaptak a Team Esbjerg csapatától 34-28 így megszakadt a nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatuk.

Az Európa Liga mérkőzés szombaton, 13 órakor kezdődik, a Sport1 TV 12.45-től közvetíti az összecsapást.

Kapcsolódó cikk: