Jonas Vingegaard, aki abba akarta hagyni a kerékpározást
Dánia lázban ég mert a 25 éves kerékpárosuk a 12, etap után vezeti a Tour De France-t. Ki az a Jonas Vingegaard, aki 2021-ben hívta fel magára először a nemzetközi kerékpár közösség figyelmét, amikor sikerült egy etapot nyernie a Tour de France-on, és összetettben második helyezést ért el?

De nem volt akadályoktól mentes ez az út a 25 éves sportoló számára. Utánpótlás és junior versenyeken soha nem sikerült nyernie, nagy ritkán sikerült a dobogó alsó fokaira felkapaszkodnia.
Jonas édesanyja, Karina Vingegaard Rasmussen osztott meg egy érdekes történetet erről az időszakról. Az ekkor 15 éves Jonas az ikasti sportiskolába iratkozott be, és két hónappal az iskola megkezdése előtt egy kisebb sérülést összeszedve azzal állított haza, hogy elege van a kerékpározásból, és abba szeretné hagyni.
Ekkor Karina ultimátumot adott a fiának: „Ha abbahagyod a kerékpározást, akkor ki fogunk íratni a sportiskolából, és itt fogod folytatni a tanulmányaidat a helyi (Hillerslev) iskolában” – mondta a dán Tv2 Sportnak
A fiatal Jonas szeretett volna a sportiskolába menni, így a kerékpározás folytatása mellett döntött.
„Első és utolsó alkalom volt, hogy abba akarta hagyni a kerékpározást. Nem tudom, mi változott meg benne akkor. Nem lett fizikálisan erősebb, de mégis egyre másra jöttek a sikerek. Bekerült az utánpótlás-válogatottba, és ezután nem volt megállás” – folytatta Karina a visszaemlékezést.
Azért a fiatal Jonasnak nem volt ennyire könnyű a dolga, hogy egyik napról a másikra a Tour de France-on dobogójára állhasson.
A 2016-os szezonban sikerült szerződnie a dán Team coloQuick csapathoz, ahol Christian Andersen volt a sportigazgató.
„Hatalmas tehetséget és potenciált láttam benne, legalább akkorát mint ami Jakob Fuglsangban láttam. (Fuglsang olimpiai ezüstérmes lett Rióban 2016-ban.) Ekkor úgy döntöttem, hogy próbálok keresni neki egy munkát, amit az edzések mellett tud végezni. Sikerült is találni munkát a Hanstholmi halfeldolgozóban.” – mondta Andersen.
Erről Jonas Vindegaard is beszél egy interjúban, amit a dán tv készitett vele 2017-ben:
„Reggel 6 tól 12-ig dolgozok a gyárban és azután felveszem a kerékpáros felszerelésem, és megyek edzeni.”
A Team coloQuick csapatnál ismerte meg a jelenlegi élettársát, Trine Marie Hansent, akitől 2020-ban megszületett kislányuk, Frida. De ekkor már Jonas a nagy holland klubhoz, a Jumbo-Vismához szerződött. Itt a 2022-es évre a csapat kapitánya lett, és a francia hegyekben kerékpározva próbálja megnyerni a Tour de France-t.
Itt szurkol neki édesapja is, Claus Vingegaard Rasmussen az Alpe d’Hueznél, aki visszafogottan nyilatkozott:
„Nagyon boldog vagyok, majd ki ugrom a bőrömből. Legszívesebben kiabálnék, ugrálnék, táncolnék, de mi jütlandiak vagyunk és mi ilyet nem csinálunk.”
Jonas Vingegaard
Születtet: 1996 december 10.
176 cm magas, versenysúly: 60kg.
Barátnője a volt csapatának marketing menedzsere, Trine Marie Hansen, kislányuk (Frida) 2020-ban született.
Vingegaard fizetése a dán BT szerint elérheti az évi 1,2 millió eurót is.
Szerző: Gál Sándor
Kapcsolódó tartalom: