A dán kerékpársport sikerének titka
Remekül szerepelnek a dán versenyzők a részben Dániában megrendezett Tour de France-on. Ennek kapcsán, a Dániasportnál utánanéztünk, a dán kerékpársport sikerének, mitől is olyan jók ők a kerékpársportban.
Mitől olyan jó a dán kerékpáros sport?
„Három olimpiai érem, vb-bronz, egy junior és egy U23-as világbajnoki cím, egy összetett második hely a Tour de France-on, és ez csak egy kis szelet a dán kerékpársport 2021-es eredményeiből” – kezdi Morten Bennekou a DCU dán kerékpáros szövetség elnöke.
„Ma már ott tartunk, hogy teljesen szokványos, ha egy dán versenyző nyer egy nemzetközi kerékpáros viadalt. Hihetetlen belegondolni, hogy éves szinten 12-13 világversenyt nyerünk meg. Nagyon jól állunk” – tette hozzá szerényen.
Kerékpáros nemzet
A siker egyik alapvető magyarázata abban található, hogy Dániában nagyon sok ember kerékpározik, és nagyon sok kerékpáros klub is van. Jó utakon, hosszú kilométereken átívelő kerékpárutakon teljesen természetes a kerékpárosok jelenléte. Időnként kisebb csapatokba gyűlve együtt róják a kilométereket a Dánia kisebb-nagyobb városai, falvai között.
“A hollandok után nálunk kerékpároznak a legtöbben. Kerékpáros ország vagyunk, és már nagyon fiatalon bringát ragadunk, hogy több kilométert megtegyünk. Innentől kezdve a kerékpárossá válásig egyenes út vezet” – mondja Jens Troelsen, a Dél-Dániai Egyetem Sport- és Biomechanikai Tanszékének professzora. „Minden dán rendelkezik az alapvető kerékpár készségekkel, és belépve egy kerékpáros klubba, ezt tovább fejlesztheti. Így nagy a merítési lehetőség, és ebből rengeteg tehetség kerül a felszínre.”
Az önkéntesek aranyat érnek
Egy másik fontos tényező az önkéntesek, akik segítik a tehetségeket az egyesületekben. Dániában nagyon népszerű az önkéntesség (a dán sport kultúrájának része- a szerk.), és a legtöbb klub, nem csak a kerékpáros klubbok, alkalmaznak önkénteseket.
Ezt erősíti meg Jörgen Hertz, a koppenhágai kerékpáros klub, az ABC elnöke:
„Mindig is jó helyzetben voltunk az önkéntesek toborzásával, ők rendkívül fontosak a kerékpársportban. Ezen a szinten nem sok klub van, amelynek van pénze fizetni az edzőknek. Ezeket az önkénteseket leginkább a sportág szeretete motiválja” – mondta.
Így gondolja ezt Lasse Norman Hansen, aki társával, Michael Mörkövvel együtt olimpiai aranyat nyert párosban. Dicséri az önkénteseket és azt a rengeteg időt, amit beletesznek a klub tevékenységébe:
„A dán pályakerékpározás sikerének titka az egyesületi életünkben rejlik. A pályakerékpáros válogatottban gyerekként jól éreztük magunkat, mindig boldogan tértem vissza a pályára és a klubbomba, ha a dolgok egy kicsit félresikerültek az országúti pályafutásommal. Itt azok az emberek vesznek körül, akik a legjobbat akarják nekem, és ahol jól érzem magam, még akkor is, ha erős a versenyhelyzet” – mondja a 2021-es olimpiai bajnok az Idraetsliv nevű újságnak.
„A dán szövetség több edzői tanfolyamot is indít, amely kifejezetten a gyerek és ifjúsági edzőknek szól. Ezek az edzők többnyire olyan szülők, akik nem rendelkeznek kerékpáros múlttal, de ők még lelkesebb résztvevői ezeknek a tanfolyamoknak” – vélte Jörgen Hertz
Összefogás és tudásmegosztás
Az a munka amit a dán kerékpáros szövetség 2003-ban elkezdett az országúti kerékpárosokkal, pályakerékpárosokkal, majd a mountain bike- és BMX-szakággal, leginkább egy összefogásnak nevezhető.
„Nagyon jól tudunk együtt dolgozni a kerékpársportban. Erre a legjobb példa a legutóbbi hat U23-as vébé, amiből ötöt megnyertünk. Egy olyan közeget hoztunk létre ahol a versenyzők mindent tudnak a felszerelésekről, edzésmódszerekről, és stratégiáról. Ezt a tudást pedig megosztják egymással. Az ország legjobbjainak meg kell osztaniuk egymással a tudásukat, különben nem tudják legyőzni a többieket” – mondta Morten Bennekou.
Kicsi a bors, de erős
Bennekou állítja, a külföldi kollégái gyakran irigykedve nézik, ahogy Dániában mennek a dolgok.
„Ahelyett hogy bosszankodnánk, hogy nincs olyan magas költségvetésünk mint a British Cyclingnek, megpróbáljuk kihasználni a méretünkben rejlő előnyöket. Ez azt jelenti, hogy mi nem vagyunk olyan sokan, és így sokkal könnyebb a közös munka. Ismerjük egymást, tudjuk hová tartunk, és minden hétvégén összejönnek a legjobbak a versenyekre.
Nem sietünk az eredményekkel. Nem akarunk junior világbajnokokat nevelni. Természetesen mindent megteszünk mikor rajthoz állunk, de nincs például extra edzés a junioroknak.
“Láttuk hány junior világbajnok tűnt el a süllyesztőben, és láttuk azt is, hogy a Tour-on résztvevők közül sokan, soha nem értek el jó eredményt juniorként. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy 10-ből hét versenyzőt elveszítsünk. Egy nyugodt stabil fejlődést szeretnénk biztosítani a versenyzőinknek, egy olyan környezetben ahol jó hangulatú a kerékpározás.”
Nem ülhetnek a babérjaikon
Az országúti kerékpárosoknál a legfiatalabb korosztályokban viszont csökkenő tendenciát mutat a regisztrált tagok száma.
Erre hívja fel a figyelmet Jörgen Hertz is: „Ahogy a gyerekkorosztályokat nézem, egyre kevesebb versenyző indul, és majd a következő korosztályokban is egyre kevesebben lesznek. Nem ülhetünk a babérjainkon. Oda kell figyelnünk erre a problémára, mert ennek a most tapasztalt siker sorozatnak, hamarosan vége szakadhat.”
Morten Bennekou is aggodalmának adott hangot:
„Igen, egyre kevesebben vagyunk az országúti szakágban, és ez kevés lesz a későbbiekben. Ezért a dán szövetség két tanácsadót alkalmazott, hogy segítsék kihasználni a részben Dániában rendezett Tour de France által keltett népszerűséget, és próbáljanak minél több fiatalt bevonzani az országúti kerékpározásba.”
Azt azért meg kell jegyezni, hogy a csökkenő taglétszám csak az országúti szakágra jellemző. A BMX-tagok száma stabil, a mountain bike-os tagok száma pedig növekszik.
3 – Mikkel Bjerg (UAE Team Emirates)
18 – Jonas Vingegaard (Team Jumbo-Visma)
52 – Kasper Asgreen (Quick-Step Alpha Vinyl)
55 – Mikkel Honoré (Quick-Step Alpha Vinyl)
57 – Michael Mørkøv (Quick-Step Alpha Vinyl)
146 – Magnus Cort (EF Education – EasyPost)
165 – Andreas Kron (Lotto Soudal)
171 – Mads Pedersen (Trek-Segafredo)
194 – Jakob Fuglsang (Israel – Premier Tech)
206 – Christopher Juul-Jensen (Team BikeExchange – Jayco)
Szerző: Gál Sándor
Kapcsolodó tartalom: