EGYÉBKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

Magyar dartsosok a dán Világkupán

Szeptember 26-30. között rendezték Dániában Esbjergben a WDF darts világkupa versenyét, amelyen egy 16 fős magyar küldöttség is képviseltette magát. A Dániasport a helyszínről követte az eseményeket, és betekintést nyert a magyar csapat segítségével ebbe az egyszerűnek tűnő, de mégis bonyolult játékba.

Ifjúsági játékosok mérkőzése a legjobb 16 közé jutásért az esbjergi jégkorong pályán. Fotó/Kiemelt kép: Dániasport
Remek eredmény egy erős mezőnyben

„Ez egy kiváló eredmény. Ilyen sikeresen szereplésünk még nem volt világkupa versenyen. Soha nem sikerült még két érmet szereznünk.” – mondja Balázs Gábor a Magyar Darts Szövetség elnöke. „Főleg, hogy ha azt is figyelembe vesszük, hogy 55 nemzet több mint 500 versenyzője szerepelt ezen a tornán.”

„Amikor elkezdtem versenyezni, akkor a hollandok és az angolok uralták a mezőnyt. A döntőt mindig ennek a két nemzetnek a versenyzői játszották. Mára már feljöttek az északi országok is. Az írek, skótok, németek, de az ausztrálok és az új-zélandiak is nagyon erősek. Így nekünk is egyre nehezebb dolgunk van.” – tette hozzá Rucska József a csapat egyik legrutinosabb versenyzője.

Női egyéni elődöntő. A döntőbe természetesen itt is az angol versenyző (Deta Hedman) jutott, mint ahogy ezt Rucska József tapasztalta az elmúlt 25 évben. Fotó/ Kiemelt kép: Dániasport
Amikor szakértőkkel nézed a dartsot

Rucska József 1999-ben kezdett dartsozni, és rengeteg magyar és nemzetközi versenyen aratott sikereket. Egy világkupa érem azonban még hiányzott a vitrinjéből. Ezt végre sikerült Dániában megszereznie. A Kámán Lehellel alkotott férfi párosukat szó szerint egy hajszál választotta el a döntőbe jutástól, és egy fényesebb éremtől. Lehel korábban élvonalbeli labdarúgó volt, és onnan váltott néhány éve a dartsra, ami remekül sikerült. Szerinte nagyon fontos hogy az ember mindig ott legyen fejben. „Ha nem tudod magad túltenni egy hibás dobáson, és folyton az jár a fejedben, akkor arra rámehet az egész mérkőzésed.” – mondta Lehel, és mellettünk a színpadon a német Frank Bruns játszott az osztrák Markus Straub ellen. Az osztrák versenyző 2-1 –es vezetésnél elhibázta a kiszállót, és 3-1 helyett 2-2 lett az állás. „Látod, benne maradt ez a dobás, így el fogja bukni a mérkőzést.” – folytatta Lehel. Így is lett. Az osztrák versenyző addig rágódott a 4. legben elkövetett hibáján, hogy végül 5-2-re veszített.

Kámán Lehel és Rucska József felnőtt Világkupa bronzérmes. Fotó/Kiemelt kép: Magyar Darts Szövetség

„A taktika is nagyon fontos a dartsban. Ha te kezded a mérkőzést és folyamatosan hozod a saját legedet, akkor az ellenfél előbb-utóbb nagyobb kockázatokat fog vállalni, és hibázni is fog.” – magyarázta József, miközben a katalán Carles Arola és az új-zélandi Haupai Puha mérkőzését néztük. Arola nagyon stabil játékkal hozta a saját legjét és végül a WDF világranglista 3. helyezett új-zélandit meglepetésre kiejtette a verseny elődöntőjében. „Arola végig a saját nyugodt tempójában dobott. Ha felveszed az ellenfél ritmusát, akkor nehéz visszatalálnod a saját ritmusodra. Van, aki próbálja lassítani, vagy gyorsítani a játékot, ezért erre érdemes odafigyelni.”

Férfi páros döntő. Az új-zélandi Puha túltette magát az Arola ellen elszenvedett vereségen, hogy párosban végre aranyérmet zsebelhessen be. Fotó/Kiemelt kép: Dániasport
Feltörekvő ifjúság

De József és Lehel párosának máris akadt egy kihívója. Az ifjúsági fiú kategóriában szintén bronzérmet ért el a Borbély András, Baranyi Zsombor páros. A felnőtt pároshoz hasonlóan nekik is nagyon kevés hiányzott a döntőbe jutáshoz. Egy 130-as kiszálló harmadik nyilánál, már csak a bull kellett volna, de 25 pont lett. Ezzel a sikerrel a magyar válogatott feljött az ifjúsági ranglistán a 7. helyre.

Borbély András és Baranyi Zsombor ifjúsági páros Világkupa bronzérmesek. Fotó/Kiemelt kép: Magyar Darts Szövetség

Ifjúsági ranglista:

  • 1. Anglia
  • 2 Ír Köztársaság
  • 3. Ausztrália
  • 4. Németország
  • 5. Skócia
  • 6. Finnország
  • 7. Ausztria, Magyarország, Mongólia, Hollandia
A csapat

A WDF sorsolásánál nincsenek kiemeltek, így bárki összekerülhet bárkivel, és lehetnek könnyű illetve nehezebb ágak. Nem volt a legkedvezőbb sorsolása a férfi csapatnak sem, amelyben Lehel és Józsi mellett két tapasztalt játékos kapott helyet. A többszörös magyar bajnok és hatalmas nemzetközi verseny rutinnal rendelkező Takács Gábor. Aki úgy nyilatkozott a verseny előtt, hogy a csapattal dobogón szeretne végezni. A csapat 4. tagja Major Nándor, aki több nemzetközi és hazai versenyen aratott győzelme után egyedüli magyarként meccset nyert PDC-színpadon. De Sajnos az ő rutinjuk is kevés volt a legjobb 16 közé jutáshoz.

A nőknél Ihász Veronika és Erdei Nóra párosa szépen menetelt, de a legjobb 8 közé jutastól a későbbi döntős finn páros ejtette ki őket. A másik női páros Kovács Tamara és Bogár Alexandra is jól teljesített különösen annak tekintetében, hogy először alkottak párost. A lányoknál Turai Krisztina és Rábaközi Hanna párosa szoros mérkőzeken maradt alul a csoport küzdelmekben, de egyéniben remekül helytállva minketten a legjobb 16 közé jutottak. Ezzel is elősegítve a magyarok ifjúsági ranglistán történt remek szereplését. Ezekkel a remek eredményekkel a magyar csapat javított korábbi világranglista helyezésén. A férfiak feljöttek a világranglista 12. helyére a nők pedig a 20. helyre. Részletes eredmények és beszámoló a Novoparts – Gamecenter Facebook oldalán olvashatók.

A magyar csapat Fotó/Kiemelt kép: Magyar Darts Szövetség

Balázs Gábor elnök, Borbély András, Baranyi Zsombor, Kámán Lehel, Major Nándor, Takács Gábor, Kovács István ifjúsági szövetségi kapitány, Rucska József, Neumajer Kitti, Erdei Nóra, Kövesdi Andrea felnőtt szövetségi kapitány, Rábaközi Hanna, Kovács Tamara, Ihász Veronika, Turai Krisztina, Bogár Alexandra

Sok sikert a továbbiakban

Végezetül szeretném megköszönni a csapatnak, hogy bevezettek a darts rejtelmeibe. Ez alatt a pár nap alatt úgy éreztem, hogy én is a csapat tagja vagyok és rengeteget tanultam tőletek. Megtanultam, hogy a darts nem csak arról szól, hogy 3 nyíllal megpróbáljuk eltalálni a céltáblát. Sokkal több annál. Taktika, mentális és fizikális felkészültség, koncentráció. Remélem hamarosan újra szoríthatok a csapatnak, az újabb sikerekért. Addig is:

#hajramagyardarts

Szerző: Gál Sándor/Dániasport

Kapcsolódó cikkek: