Vérrög és szívműtét miatt aggódnak a norvég kézisek
Kezdetét vette a férfi kézilabda-világbajnokság, amelynek Horvátország, Dánia és Norvégia közösen ad otthont. A portálunk profiljába vágó észak-európai csapatok közül négyen is ott lesznek a tornán: a dánok bemutatása után most lássuk, mi a helyzet a norvég válogatottnál!

Amikor 2016-ban, szinte a semmiből berobbant az Európa-bajnoki elődöntőbe a norvég férfi kézilabda-válogatott, majd 2017-ben és 2019-ben is világbajnoki döntőt vívhatott, a szakma egyöntetűen úgy vélte, hamarosan világversenyt nyerhet a tehetséges generáció. Az elmúlt öt évben azonban egy 2020-as Eb-bronzot tudott felmutatni a csapat, a tavalyi Eb-9. hely pedig egyértelmű mélypontnak volt tekinthető.
A sikeredző Christian Berge 2022-ben távozott, Jonas Wille pedig még nem tudott csodát tenni. Pedig nem biztos, hogy olyan sok lehetőség adódik, a keret ugyanis egyre idősebb, és nem nagyon bukkannak fel olyan fiatal tehetségek, mint amilyennek Sander Sagosen számított.
A vébére nevezett 18 fős keretben mindössze négy (!), 26 év alatti játékos található, ellenben van tíz, aki már betöltötte a 30-at. A csapat a novemberi Eurokupa-mérkőzéseken kikapott Dániától (27-32) és Franciaországtól (27-31), majd a múlt heti felkészülés során 33-31-re elbukott a spanyolokkal szemben, de megverte Egyiptomot (33-29) és Romániát (37-26).
Blonzra rájárt a rúd
Ezeken a meccseken már nem lehetett ott a GOG 24 éves balszélsője, a korábban két évet Szegeden töltő Alexander Blonz, aki karácsony előtt súlyos térdsérülést szenvedett. Ám ezzel a kálváriája még nem ért véget.
A norvég sajtó beszámolója szerint a játékos a kórházban rosszul lett, így alapos vizsgálatoknak vetették alá, amelyek során kiderült, hogy vérrög van az agyában, ami sürgős orvosi ellátást igényel.
„Az egész egy kicsit sokkoló volt, de most arra koncentrálok, hogy még erősebben térjek vissza a kézilabdapályára” – írta sajtóközleményében Blonz, aki tíz napig volt kórházban.
Ráadásul ultrahangos vizsgálatok kimutatták, hogy lyuk van a szívében.
„Szerencsére ez egy viszonylag egyszerű, és kisebb beavatkozást igényelt” – mondta.
Jonas Wille kapitány úgy fogalmazott, egy ideje tudtak a játékos problémáiról, és elsősorban annak örülnek, hogy jól van.
„Alig várjuk, hogy Alexander visszakerüljön a pályára, amikor eljön az ideje” – jegyezte meg a válogatott első embere.
Hogyan tovább, Sagosen?
Az északi sajtó közben azt pletykálja, hogy Sander Sagosen klubot válthat, a norvég Adresseavisen szerint ugyanis nem jött be neki a nagy hazatérés és a kolstadi kaland. A dán Nordjyske lap figyelemre méltó visszatérésről és azzal az Aalborggal hozta hírbe, amelyben 2014-17 között már szerepelt és bajnoki címet szerzett.
„Amióta Kolstadba jöttem, pletykák keringenek rólam. Most a válogatott játékosa vagyok, így ezzel kapcsolatban semmi megjegyzésem nincsen. Most csak a vébére koncentrálunk és minden másról szóló gondolatot félretesszük” – nyilatkozta a 29 éves irányító.
A klasszis idén ősszel vállsérülés miatt hat hetet kihagyott, de úgy érzi, az olimpia után legalább tudott egy kicsit pihenni.
„Az alvással, edzéssel, diétával és mindennel kapcsolatban megtettük a szükséges lépéseket. Most könnyebbnek, jobb edzettségi állapotban lévőnek érzem magam” – tette hozzá.
Nehéz ágon
A csapat nincs könnyű ágon, már az E csoportban nehéz meccsek várnak rá. A szerdai nyitányon Brazília lesz az ellenfél, pénteken az Egyesült Államok ellen a könnyed győzelem a cél, vasárnap viszont Portugália ellen minden tudásra szükség lesz, hogy ne járjon úgy, mint egy éve az Eb-n, ahol ötgólos vereséget szenvedett.
A középdöntőben az F csoportból kap három ellenfelet, Svédország és Spanyolország kőkemény rivális lesz, Japán vagy Chile ellen viszont már topfavoritnak számít.
A norvégok kerete:
Kapusok: Torbjörn Bergerud (Kolstad), André Bergsholm Kristensen (Sporting)
Mezőnyjátékosok: Vetle Eck Aga, Sander Sagosen, Magnus Gullerud, Simen Ulstad Lyse (mind Kolstad), Sebastian Barthold, Kristian Björnsen (mindkettő Aalborg), Petter Överby (THW Kiel), Mario Matic (AEK Athén), Kent Robin Tönnesen (Paris Saint-Germain), William Otto Aar (TTH Holstebro), Tobias Schjölberg Gröndahl (GOG), Christian O’Sullivan (Magdeburg), Kasper Thorsen Lien (Elverum), Thomas Alfred Solstad (Hannover-Burgdorf), August Baskaar Pedersen (Flensburg), Magnus Abelvik Röd (Szeged)
Kapcsolódó tartalom: