KIEMELT HÍRLABDARÚGÁS

3F Superliga beharangozó: Felsőház 1. rész

Július 21.-én kezdetét veszi a dán labdarúgó-bajnokságazaz a 3F Superliga 2023/24 -es a szezonja. Egy négy részes cikksorozat keretében mutatjuk be a résztvevő csapatokat. Ebben a részben a tavalyi szezon felsőházi csapataiból a 4. – 6. helyezettek kerülnek sorra

Randers FC

Stadion: Cepheus Park Férőhely: 10.300

Randers FC Fotó/Kiemelt kép: randersfc.dk
Egyszer fent egyszer lent

Három döntetlennel és öt győzelemmel kezdte a 2022-23-as szezont a Randers FC, ebből egy 3-1-es győzelemmel az FC Köbenhavn ellen a Parkenben. Hirtelen a Randers FC lett a 3F Superliga élcsapata. Ezután azonban a Randers FC hidegzuhanyként az ősz utolsó hét mérkőzésén mindössze két pontot szerzett, és a telet a hatodik helyen töltötte.

Tavasszal tartották ezt a helyet és bejutottak a felsőházi rájátszásba, már harmadik éve zsinórban. Ez egy olyan teljesítmény, amelyet csak az FC Köbenhavn és a Bröndby IF tudott elérni. A Top 6-ban azonban a Randers FC 10 meccsen csak két győzelmet tudott szerezni, és be kellett érniük a hatodik hellyel.

A Randers a 2022-23-as szezon első 10 meccsén veretlen volt, a svéd Patrik Carlgren téglafal volt a kapuban, a Thomasberg és Bertelsen edzőpáros pedig a meccsek alatt jól tudta a megfelelő változtatásokat végrehajtani.

A csapat 40 góljából összesen 15-öt cserejátékosok szereztek. Egyetlen más klubnak sem sikerült kilencnél több gólt szereznie a kispadról érkező játékosoknak. A támadószélesség és a kapu előtti minőség döntő fontosságú lesz a következő szezonban, ahol a Randers FC ismét a felsőházért harcoló csapatok közé fog tartozni.

Kulcsjátékosok

A Randers FC tapasztalt és ügyes kapussal rendelkezik Patrik Carlgren személyében, aki a 2022-23-as szezonban remek védéseket mutatott be. Mindössze 47 gólt kapott, Ezért Patrik Carlgren megtartása a nyári átigazolási időszakban kulcsfontosságú lesz a csapat Top 6-os esélyei szempontjából.

A 19 éves Filip Bundgaard Kristensen egy fiatal tehetséges játékos, akit a következő szezonban is érdemes szemmel tartani. A fiatal csatár rengeteg játékidőt kapott a 2022-23-as szezonban, és valószínűleg csak még több lesz Bundgaard számára, aki a 10-es számmal a hátán fog játszani az új idényben. Remek technikás játékos, aki az elmúlt szezonban négy gólt szerzett, és már az U21-es válogatottban is szerepet kapott, így könnyen lehet, hogy a nagy áttörés küszöbén áll a dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.

Érdekesség

A Randers volt az a csapat, amely a tavalyi szezonban a legtöbb kapufát érte el. Számszerint 12.

Játékos keret

Vezető edző: Rasmus Bertelsen

Kapusok:
Patrik Carlgren                            
Alexander Nybo
Oskar Snorre (Köge)

Védők:
Jeppe Kudsk (Randers U19)
Daniel Höegh
Wessel Dammers (Willem II)
Hugo Andersson
Mikkel Kallesöe
Björn Kopplin
William Kaastrup
Sabil Hansen (Randers U19)

Középpályások:
Mads Enggard
Simen Bolkan Nordli
Edgar Babayan
Mikkel M. Pedersen
Frederik Lauenborg
Laurits Raun Pedersen (Randers U17)
Tobias Klysner
Mustapha Ubandoma
Oliver Bjerrum Jensen

Támadók:
Filip Bundgaard Kristensen
Marvin Egho
Stephen Odey
Alhaji Kamara

Távozók:
Aleksandar Stankovic (Szerződés lejárt)
Adam Andersson (Rosenborg BK)
Carl Johansson (IFK Göteborg)
Jakob Ankersen (Szerződés lejárt)
Tosin Kehinde (Ferencváros)
Nicolai Brock-Madsen (Szerződés lejárt)
Lasse Berg Johnsen (Malmö FF)

A Randers FC a 2022-23-as szezont az OB ellen kezdi meg a Nature Energy Parkban, majd a frissen feljutott Hvidovre IF-et fogadják odahaza. Ezt követik a bajnoki címvédő FC Köbenhavn és az ezüstérmes FC Nordsjaelland elleni mérkőzések. Így fontos lesz az első két mérkőzésen pontokat gyűjteni, hogy ne a tabella végén találják magukat.

Bröndby IF

Stadion: Bröndby Stadion Férőhely: 28100

Bröndby IF Fotó/Kiemelt kép: brondby.dk

A Superliga 1991-es indulása óta a Bröndby IF mindössze ötször végzett a legjobb 4 csapaton kívül. És ebből az ötből egy a 2022-23-as szezonban volt. A csapat egész ősszel nehezen találta a ritmust, és a telet egy igen kiábrándító 10. helyen kellett töltenie. A sikertelen eredmények Niels Frederiksennek a vezetőedzői állásába kerültek, mindössze két szezonnal azután, hogy 16 év után először szerzett dán bajnoki aranyat a klubnak.

Jesper Sörensen lett az új ember a csapat élén, és az első négy meccsén három győzelemmel bizonyította, hogy jó döntés volt. A cél a felsőházba jutás biztosítása volt. Ez egy rendkívül drámai 22. fordulót követően sikerült is, ahol bár a Bröndby IF 2-1-re kikapott az FC Nordsjaellandtól, de a Silkeborg IF és az FC Midtjylland döntetlenje megmentette. A Top 6-ban a koppenhágaiaknak nem igazán sikerült győzelmi szériát összehozniuk, így az ötödik helyen végeztek – éppen csak lemaradva az érmekért és az európai tornákra való kvalifikációért folytatott harcról.

Harc az érmekért

Vestegnenben az éremszerzés a cél, és tavasszal több pozitívumot is láthattunk, Jesper Sörensen csapatától. A toptehetség, Mathias Kvistgaarden nagy áttörést ért el, és az utolsó öt fordulóban hat góllal és három assziszttal a liga egyik legjobb csatáraként fejezte be a szezont. A Bröndby IF volt az a csapat, amely a harmadik legtöbb helyzetet alakította ki és a harmadik legtöbbet kapura lövést végezte el, támadásban pedig olyan minőségi játékosokkal rendelkezik a csapat, mint Ohi Omoijuanfo, Nicolai Vallys, Daniel Wass és Hakon Evjen. Ha azonban a legjobbak között akarnak játszani, akkor a védekezésszervezésen kell dolgozniuk. A 2022-23-as szezonban csak az AC Horsens és az OB kapott több gólt, mint a Bröndby IF, és jelentősen javulniuk kell, ha a nagy ambíciókat akarják megvalósítani Vestegnenben.

Kulcsjátékosok

A Bröndby IF csapatában található a liga egyik legnagyobb sztárja Daniel Wass személyében. Több mint 200 La Liga-szereplést és 44 nemzetközi kupameccset tudhat magáénak, és a kék-sárga csapat központi középpályása. Az elmúlt szezonban a védelemben és a középpályán is bevetették, és érdekes lesz látni, hogy a 2023-24-es szezonban milyen szerepet és pozíciót fog betölteni.

Mathias Kvistgaarden beilleszkedett a kezdőcsapatba, és 15 mérkőzésen hét góllal és három assziszttal remek szezont produkált. Az FC Nordsjælland ellen a szezon utolsó előtti mérkőzésén Mathias Kvistgaarden mesterhármast ért el. A 2022-23-as szezon utolsó öt fordulójában mutatott formája alapján arra számíthatunk, hogy az új idényben több mérkőzésen lesz kezdő és sokkal nagyobb szerepet fog kapni.

Érdekesség

A Bröndby IF az egyetlen olyan klub, amely az 1991-es névváltoztatás óta állandó szereplője a Superligának. Az AaB is ott volt a kezdetektől fogva, de a következő szezonban a NordicBet Ligában fog játszani. FC Köbenhavn és az FC Midtjylland sem esett ki soha a Superligából, de a két klubot csak 1992-ben, illetve 1999-ben alapították.

Játékos keret

Vezetőedző: Jesper Sörensen

Kapusok:
Mads Hermansen                      
Thomas Mikkelsen
Jonathan Aegidius

Védők:
Sebastian Sebulonsen
Henrik Heggheim (Valarenga Fodbold)
Rasmus Lauritsen
Daniel Wass
Kevin Mensah
Blas Riveros
Kevin Tsiembe
Rasmus Wikström (Sönderjydske Fodbold)
Frederik Alves Ibsen
Jacob Rasmussen (ACF Fiorentina)
Justin Chef (FC Dallas)

Középpályások:
Joe Bell
Nicolai Vallys
Mathias Greve
Hakon Evjen
Bertram Kvist
Josip Radosevic
Christian Cappis
Marinus Larsen

Támadók:
Ohi Omoijuanfano
Carl Björk
Yousef Salech (HB Köge)
Marko Divkovic
Simon Hedlund
Mathias Kvistgaarden
Oscar Schwartau

Távozók:
Andreas Pyndt (Silkeborg IF)
Frederik Winther (FC Augsburg)
Lucas Ziegler (Szerződése lejárt)
Christian Friedrich (Naestved BK)
Anis Ben Slimane (Sheffield United)

A Bröndby IF a Silkeborg IF ellen kezdi a szezont a JYSK Parkban július 23-án, vasárnap. Ezt követik az OB, az FC Nordsjaelland, a Lyngby Boldklub, az FC Midtjylland, a Vejle Boldklub és a Randers FC elleni mérkőzések. A 2022-23-as szezonban csak az FC Nordsjaelland végzett a Top 4-ben, így papíron ez egy könnyű szezonkezdetnek igérkezik.

Viborg

Stadion: Energi Viborg Arena Férőhely: 10.000

Centikre a klub első érmétől

A Viborg FF a 2022-23-as szezon egyik nagy pozitív meglepetése volt. Az első hat fordulóban a győzelmek és vereségek váltakozásával tarkított döcögős kezdés után Jacob Friis vezetőedző kézben tartotta a csapatot, aminek köszönhetően a 7. fordulótól a 18. fordulóig vereség nélküli szériát futottak. Sokáig éremesélyes volt a Viborg, de az AGF döntetlenje a Bröndby IF ellen a Ceres Parkban, valamint Andreas Hansen csoda hárítása az FC Nordsjaellandban a 32. fordulóban a hosszabbításban, az aarhusiak bronzéremét hozta el.

A negyedik helyezéssel a klubnak hazai pályán az ősrivális FC Midtjylland ellen kellett megvívnia a negyedik és egyben utolsó dániai európai kupaindulást jelentő helyért. Ezen a mérkőzéssen, viszont a vendég FC Midtjylland diadalmaskodott. Így a viborgiaknak ezúttal nem lesz újabb európai kalandjuk.

A Viborg FF a 2022-23-as szezonban végsőkig bent maradt az aranyéremért folyó küzdelemben. Figyelemre méltó teljesítmény egy olyan klubtól, amely a liga egyik legkisebb játékosbüdzséjével rendelkezik, ráadásul egy olyan szezonban, amikor a dán színeket is képviselték Európában. Jacob Friis vezetőedző 2022 februárjában vette át az irányítást, és a 2023 júniusáig tartó időszakban a Viborg FF 47 mérkőzésen elért 20 győzelemmel a negyedik legjobb csapat volt a ligában. A Viborg FF számára sűrű volt az előző szezon, de a Viborg játékosai a 2023-24-es szezonra már nagy önbizalommal és egy ettől is jobb szereplésben való hittel léphetnek pályára.

A tunéziai Elias Achouri a Viborg FF legkeresettebb labdarúgója. Fotó: Bo Amstrup / Ritzau Scanpix
A tunéziai Elias Achouri a Viborg FF legkeresettebb labdarúgója. Fotó: Bo Amstrup / Ritzau Scanpix
Kulcsjátékosok

A 20 éves Anton Gaaei az elmúlt szezonban berobbant a 3F Superliga színpadára, és a liga egyik legjobb hátvédjeként mutatkozott be. A támadásokból is jól vette ki a részét, ahol ő volt az a játékos, aki a második legtöbb lehetőséget teremtette a szezonban. Lenyűgöző a Viborg FF játékosától, aki a 2022-23-as szezon előtt mindössze 190 Superliga-perccel rendelkezett. Tavasszal az U21-es válogatottban is bemutatkozott, és négy mérkőzésen lépett pályára. Az AFC Ajax érdeklődést mutatott a tehetséges hátvéd iránt, így érdekes lesz látni, hogy a Viborg FF meg tudja-e tartani őt a szeptember 1-jén záruló nyári átigazolási időszakban.

Elias Achouri a 3F Superliga egyik legizgalmasabb támadójátékosa. A tunéziai szélső a 16. fordulóban lépett először pályára, ahol első asszisztját adta, és azóta sem állt le. Csak tavasszal Elias Achouri hat gólt szerzett és négy asszisztot adott. Éles cseleivel és remek játékinteligenciával segítette a csapattársait az állandó veszély teremtésben az elmúlt szezonban. Rendkívül erős 1:1 elleni játékoban, és a harmadik legtöbb sikeres cselezést (70) hajtotta végre a bajnokságban. Csak az FC Köbenhavnból Mohamed Daramy (90) és az FC Nordsjaellandból Ernest Nuamah (80) teljesítettek jobban, de ők mindeketten lényegesen több percet játszottak, mint Achouri.

Érdekesség

A Viborg FF még soha nem kapott ekkora szurkolói támogatást otthon, mint a 2022-23-as szezonban. A mérkőzésenként 6439 nézővel a lelátókon 35 százalékkal több néző volt az Energi Viborg Arénában, mint a 2021-22-es szezonban. Emellett ez volt az első alkalom, hogy egy szezon során több mint 100 000 szurkoló lépett be a stadion kapuján. Fantasztikus mérföldkő. Van tehát minek örülni Viborgban a pályán és azon kívül is.

Játékoskeret

Vezetőedző: Jacob Friis

Kapusok:
Lucas Lund Pedersen                
Kasper Kiilerich

Védők:
Anton Gaaei
Mads Lauritsen
Nicolas Bürgy
Zan Zaletel
Oliver Bundgaard Kristensen
Daniel Anyembe
Lamin Jawara (Holstebro Boldklub)
Martin Agnarsson

Középpályások:
Mads Söndergaard
Jeppe Grönning
Jakob Bonde
Jan Zamburek
Sofus Berger
Magnus Westergaard
Ibrahim Said

Támadók:
Elias Achouri
Marokhy Ndione
Nils Mortimer Moreno
Renato Junior
Alassana Jatta
Anosike Ementa (AaB)

Távozók:
Clint Leemans (Szerződése lejárt)
Mikkel Andersen (Szerződése lejárt)
Paulinho (Portimonense SC)
Martin Huldahl (Szerződése lejárt)

A Viborg FF a szezonnyitón az FC Nordsjaellanddal találkozik a Right to Dream Parkban, majd az OB, a Lyngby Boldklub, a két feljutó csapat, a Vejle Boldklub és a Hvidovre IF elleni mérkőzések következnek. A Viborg FF a legtöbb mérkőzésen esélyesként indul.

Szerző: Gál Sándor / Daniasport.dk

Kapcsolódó cikkek: