3F Superliga, ez történt a 20. fordulóban: Bröndby a forduló nagy nyertese
Vasárnap délután öt, hétfőn egy mérkőzéssel folytatódott a dán labdarúgó bajnokság a 3F Superliga. Rangadót nyert a Bröndby és ezzel vezeti a tabellát.
Egy órán keresztül úgy nézett ki, marad a papírforma és a Randers legyőzi a Lyngbyt. Egy kiálltás a hazaiaktól mindent megváltoztatott. A vendégek az utolsó tíz perceben megfordították az eredményt és újabb meglepetés győzelemmel térhettek haza.
Bröndby – FC Koppenhága 2-1 (0-0)
Igazi rangadót játszott a két csapat, a VAR természetesen itt is főszerepet kapott. A Bröndby győzelmével újra a 3F Superliga élére került.
FC Midtjylland – Arhus 0-1 (0-1)
Egy kapu előtti kavarodásból még az első félidő elején megszerezte a vezetést az Arhus. A hazai csapat támadásai ritkán jelentettek veszélyt a vendégek kapujára, akik veszélyes kontrákkal jelezték mindenképpen három ponttal távoznának a Herningből. Ez sikerült is nekik.
Öt csapat pályázik egy helyre.
FC Nordsjaelland – Horsens 2-2 (1-1)
Egy olyan mérkőzés végződött döntetlenre, ahol egyik csapat sem ment sokra az egy ponttal.
A hazai csapat győzelme megérdemelt, a megszerzett három ponttal minden esélyük megmaradt a Superliga felsőházába jutni.
Aalborg – Sönderjykse 1-0 (0-0)
Két igazán rossz formában játszó csapat találkozott egymással hétfőn este. A 90. percig egy komolyabb helyzetet alakítottak ki a csapatok, majd ismét jött a VAR. A 93.percben az Aalborgnak megítélt tizenegyest Fossum értékesítette, így ebben az évben először nyert a hazai csapat.
Kiemelt kép: Superliga .dk