3F Superliga tippajánló: újra élnek a Midtjylland bajnoki álmai
Az 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság a playoff 6. fordulójával folytatódik, amelyben azok után, hogy az FCK már három győzelemmel a Midtjylland előtt állt, most akár utol is érheti a vetélytárs. A SönderjyskE sorsa viszont végleg megpecsételődhet.

FELSŐHÁZ
VASÁRNAP
16.00: Randers – Bröndby
Talán még a dán sporttörténészeken is kifogna az a feladat, hogy állapítsák meg, mikor fordult elő legutóbb olyan szégyen a Bröndbyvel, hogy egymás után hat bajnokit elbuktak. A koppenhágaiak ugyanis itt tartanak, és lassan a bronzéremről is lemondhatnak.
Javítani a Randers otthonában kellene, ám a rivális éppen most kapott nagy löketet – és tette nyílttá a bajnoki hajrát – azzal, hogy az előző fordulóban 1-0-ra nyert az FCK vendégeként. Egy hónapja Vito Hammershöy-Mistrati góljával nyert a Bröndby vendégeként is, most is esélyesebbnek számít.
Tippünk: 1, X
18.00: Midtjylland – FC Köbenhavn
Április 10-én az FCK a hazai 1-0-s győzelemmel kilencpontosra növelte előnyét a Midtjylland előtt, akkor úgy tűnt, elég reménytelen lesz innen visszakapaszkodnia a herningieknek.
Azóta eltelt három kör, az FCM három győzelemmel kilenc pontot szerzett, az FCK viszont kikapott a Silkeborgtől és a Randerstől, így a vasárnapi rangadó előtt már csupán hárompontos előnnyel áll az élen, és ez könnyen elfogyhat egy hazai sikerrel.
„Meg kell nyernünk a bajnokságot, ehhez győznünk kell a hétvégén. Nem lesz könnyű, de hiszünk benne. A Randers ellen nagyon rossz napot fogtunk ki, annál csak jobban tudunk futballozni. El kell felejtenünk ezt a meccset, mert csúnya volt” – nyilatkozta Khouma Babacar, a fővárosiak szenegáli válogatott csatára.
Herningben természetesen teltház lesz, hiszen már a hétközepén minden jegy elfogyott!
Tippünk: 1, 2
HÉTFŐ
19.00: Silkeborg – AaB
Egy hete feltettük a kérdését: vajon folytatódik-e a silkeborgi csoda? Nos, igen, folytatódott, az újonc immáron négy bajnoki óta hibátlan, és ha hétfőn nyert az AaB ellen, akkor fellép a képzeletbeli dobogóra.
Az aalborgiak a legutóbbi két meccsüket elbukták, így csupán egy pontos előnnyel várják a meccset, ráadásul két kulcsemberük, az egyaránt eltiltott Jakob Ahlmann és Mathias Ross nélkül.
Tippünk: 1
ALSÓHÁZ
PÉNTEK
19.00: Viborg – Nordsjaelland
Váratlanul nyílt lehet a hetedik helyért zajló csata azzal, hogy az előző körben a Viborg 2-0-s vereséget szenvedett a négy meccs óta veretlen Nordsjaelland vendégeként. A visszavágásra nem is kell sokat várni, a felek pénteken ismét összecsapnak egymással, és ha a viborgiak kikapnak, három pontra olvad az előnyük a riválissal szemben.
A hazaiaknál nagy kérdés, hogy a korábbi brentfordi középpályás, a cseh Jan Zambure a kezdő tizenegyben marad-e, legutóbb ugyanis nem nyújtott meggyőző teljesítményt. a vendégektől Martin Frese és Lasso Coulibaly eltiltását tölti.
Tippünk: X
VASÁRNAP
14.00: OB – AGF
Az öt bajnoki óta veretlen OB a kilencmeccses nyeretlenségéi szériánál tartó AGF-et fogadja – talán nem túlzás, komoly győzelmi esélyekkel.
Múlt vasárnap az odenseiek idegenben is győztek, igaz, a tunéziai válogatott középpályás, Isszam Dzsebali a 94. percben, tizenegyesből lőtte a győztes gólt.
Tippünk: 1
14.00: Vejle – SönderjyskE
Múlt pénteken nem tudta megragadni a hazai pálya jelentette esélyt a SönderjyskE, amely úgy kapott ki 1-0-ra a másik kiesőjelölt Vejlétől, hogy a spanyol középső védő, Raúl Albentosa a 96. percben szerezte a meccs egyetlen gólját.
A SönderjyskE 11 pontra van a bennmaradástól, ez már tényleg igazi „Mission: Impossible”-feladatnak tűnik. Főleg úgy, hogy ezúttal nem lesz esélyes.
Tippünk: 1, X
