KIEMELT HÍRLEGFRISSEBBTENISZ

A legújabb dán teniszcsillag BMW-t nyert, de jogsija sincs

Bombameglepetésre a szabadkártyával induló Holger Rune nyerte az 534 ezer euró összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztornát, miután a fináléban ellenfele a holland Botic van de Zandschulp (4:3-as vezetésénél) mellkasi fájdalomra hivatkozva feladta a mérkőzést.

Holger Rune az új autójával és a megnyert kupával. Fotó: Sven Hoppe AP Images
Holger Rune az új autójával és a megnyert kupával. Fotó: Sven Hoppe AP Images

A 19 éves dán teniszező pályafutása során korábban 13 döntőt vívhatott kisebb ATP Challenger- vagy ITF-tornákon, és kifejezetten jó aranyában meg is nyerte ezeket, hiszen kilencszer győzött: legutóbb áprilisban az olaszországi Sanremóban.

Az idei mérlege 18 mérkőzésen 9 győzelem és 9 vereség, ezt éppen Münchenben hozta fel ilyen jó szintre, hiszen sorrendben legyőzte a cseh Jiri Leheckát, a német Alexander Zverevet, a finn Emil Ruusuvuorit és a szintén német Oscar Ottét, hogy aztán a döntőben is ünnepelhessen.

„Nagyon vicces volt, mert versenyigazgatói pályafutásom során ez volt az első alkalom, hogy egy játékos az Instagramon írt nekem. Más generáció vagyok, de természetesen használom azt a platformot is, Holger ott írt rám, hogy megtiszteltetés lenne számára, ha játszhatna ezen a tornán. Később megköszönte a szabadkártyát és azt mondta, mindent megtesz, hogy jól játsszon” – idézte a dán Tv2 Patrik Kühnent, a müncheni ATP-torna versenyigazgatóját.

Hozzátette, hogy úgy érzi Holger Rune bejátszotta magát a helyi szurkolók szívébe, pedig menetelése során két németet is megvert.

A 19 éves játékos úgy fogalmazott, őrült hét áll mögötte.

Egyáltalán nem számítottam erre, amikor ide jüöttem. Sőt, Zverev ellen a második körben már azt hittem, foglalhatjuk is a repülőjegyet csütörtökre. Magamat is megleptem” – nyilatkozta a végső sikert követően.

A müncheni győzelemmel Holger Rune 602 550 dán koronát (mintegy 81 ezer eurót) és egy vadonatúj BMW i4-et is nyert.

Most már csak jogosítványt kellene szereznie, hogy vezethesse.

Kiemelt kép: Sven Hoppe / AP Images