KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

Brochot győzködik a hollandok, Oftedal kihagyja a Golden League-t

Tíz év után először rendezik meg úgy a hagyományos Golden League-sorozatot, hogy francia kézilabdacsapatok azon nem indulnak el. A tornát 2012-ben a dán, a norvég és a francia szövetség hívta életre, az alapötlet az volt, hogy mindhárom ország egy-egy négycsapatos viadalt rendez, és mindegyiken egy meghívott válogatottal egészül ki a mezőny.

Hogy a szakágak között se legyen vita, a férfi és a női válogatottaknak felváltva rendezték meg a tornákat, a legutóbbi, 2021-22-es kiírásban a férfiakon volt a sor. Ugyanakkor tavaly novemberben Philippe Bana, a Francia Kézilabda Szövetség elnöke, bejelentette, a válogatottjaik kiszállnak a szériából.

„Szeretnénk előkészíteni az utat a 2024-es olimpiáig, emellett szeretnénk a csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat is azzal, hogy kevesebbet repülünk” – nyilatkozta akkor.

Dán női kézilabda-válogatott Fotó: dhf.dk
Dán női kézilabda-válogatott Fotó: dhf.dk
Akadnak gondok a dánoknál

A sorozat azonban nem szűnt meg, a hétvégén Sparekassen Kronjylland/Bring Golden League néven rendezik az első négyes tornát Dániában, ahol a házigazda és a norvég válogatott mellett a 2019-es világbajnok Hollandia, valamint a története első Európa-bajnokságára készülő Svájc szerepel.

A dánok eredetileg 16 játékossal készültek, de Jesper Jensen szövetségi kapitány a héten még meghívta a keretbe a Viborg kapusát, Anna Kristensent, illetve az Ikast balszélsőjét, az újonc Trine Mortensent – igaz, első körben csak szerdáig.

A szakmai stáb helyzetét nehezítette, hogy a Győrben még bemutatkozni sem tudott Line Haugsted sérült, Laerke Nolsöe gyereket vár, de nem tudni, hogy a szülés után visszatért Sarah Iversen milyen állapotban lesz. Kérdéses még a balszélső Emma Friis játéka, mert a hétvégén kisebb lábsérülés miatt kihagyta a Nyköbing elleni bajnokit.

A dán keret
kapusok:
Sandra Toft (Győri ETO), Althea Reinhardt (Odense), Anna Kristensen (Viborg)
mezőnyjátékosok: Sarah Iversen, Cecilie Brandt, Emma Friis, Trine Mortensen, Simone Petersen (mind Ikast), Rikke Iversen, Mie Höjlund, Mia Rej Frahm (mindhárom Odense), Kathrine Heindahl, Mette Tranborg (mindkettő Team Esbjerg), Kristina Jörgensen, Louise Vinter Burgaard (mindkettő Metz), Trine Östergaard (Bietigheim), Elma Halilcevic (Nyköbing-Falster), Anne Mette Hansen (Győri ETO)

Oftedal kész lesz az Eb-re

A világ- és Európa-bajnoki címvédő Norvégia az egyik legnagyobb sztárjáról kénytelen lemondani, Stine Bredal Oftedal ugyanis az orrát törte, így nem csupán a Győri Audi ETO, de a válogatottja sem számíthat rá.

„Nem mozdult el, így kissé kellemesebb a helyzet. De nem fogok kockáztatni” nyilatkozta.

Elmondta, hogy a torna után még egy alapos vizsgálaton átesik, de egyáltalán nincs veszélyben az Eb-szereplése.

Thorir Hergeirsson szövetségi kapitány szerint a mostani és az októberi négyes tornán (utóbbit Norvégiában rendezik, és Dánia, Hollandia, valamint Brazília lesz az ellenfél) teljesen más lesz a hangsúly.

„Itt, Dániában, minden releváns jelöltnek meg kell adnom a játéklehetőséget, hogy választ kapjunk a keretszűkítés előtt. Amikor eljön a stavangeri Intersport Kupa, addigra már az Eb-csapat kialakul, azt kell összerakni” – nyilatkozta.

A norvég keret
Kapusok:
Silje Solberg (Győri ETO), Katrine Lunde (Vipers), Marie Davidsen (CSM Bucuresti)
Mezőnyjátékosok: Henny Ella Reistad, Nora Mörk, Vilde Mortensen Ingstad, Marit Rösberg Jacobsen, Kristine Breistöl (mind Team Esbjerg), Thale Rusfeldt Deila, Rikke Larsen Öyerhamn (mindkettő Molde), Emilie Hegh Arntzen, Malin Aune (mindkettő CSM Bucuresti), Veronica Kristiansen (Győri ETO), Kristina Sirum Novak (Sola HK), Stine Ruscetta Skogrand (Ikast), Ane Cecilie Högseth (Storhamar), Maren Aardahl (Odense), Sunniva Naes Andersen (Vipers)

Broch elsőre nemet mondott

Nincs könnyű helyzetben a hollandok svéd szövetségi kapitánya, Per Johansson, ugyanis nagyon sok a hiányzója.

A korábbi ferencvárosi beállós, Danick Snelder mellett Larissa Nusser is sérült, míg Lois Abbingh és Tess Wester gyereket vár. Ráadásul Dione Housheer és Harma van Kreij is kidőlt, előbbi bokasérülést szenvedett, utóbbinak a hüvelykujjával vannak gondjai, de a szakvezetés abban bízik, hogy talán az Európa-bajnokságig rendbe jön. De még az utazás napján is kénytelen volt változtatni a szakvezetés, mivel a Dortmund játékosa, Harma van Kreij megsérült, a helyére a mindössze 17 éves nagy tehetség, Judith van der Helm került.

„Sok sérültünk és olyan játékosunk van, akik nem állnak rendelkezésre. Ezért olyanokat hívtam meg a keretbe, akik most megmutathatják magukat. Teljes mértékben azokra a játékosokra koncentrálunk, akik itt vannak” jelentette ki Johansson.

A szakember azonban az elárulta, nem tett még le Yvette Broch meggyőzéséről. A Győri ETO-ban szereplő klasszis beállós 2021 tavaszán játszotta utolsó nemzetközi mérkőzését, és ugyan nem tervezi a visszatérését, a szövetség mégis nevezte a 35 fős bő keretbe.

A 31 éves Broch évekig a holland válogatott egyik legfontosabb játékosa volt,

de 2018-ban váratlanul bejelentette visszavonulását, mert fizikailag és szellemileg is elfáradt. Két évvel később ugyan visszatért a válogatottba is, de nem oltatta be magát koronavírus elleni vakcinával, és végül se az olimpián, se a spanyolországi világbajnokságon nem vett részt. Úgy tűnt, a nemzetközi pályafutása ezúttal biztosan véget ért.

„Nekem kapitányként az a dolgom, hogy kiválasszam az ország legjobb játékosait, ezért beszéltem vele. Egyelőre egyszerű nemet mondott, de hamarosan újra megkérdezem”mondta Johansson.

„Sohasem dolgoztam együtt Yvette-tel, de nagyon értékes lehetne a számunkra. A Bajnokok Ligájában játszik, úgy gondolom, hogy példakép lehet mások számára a csapatban. Szeretnék mindent megtenni, hogy meggyőzzem.”

Ami az Eb-t illeti, Johansson annyit mondott, az arany túl messze van, a sok hiányzó ( Tess Wester, Lois Abbingh, Larissa Nusser, Danick Snelder és Harma van Kreij) miatt másfajta játékstílust kell kialakítani, de az Európa-bajnokságon lehet megtenni az első lépést a 2024-es olimpiai kvalifikáció felé, így talán elégedett lenne egy ötödik, hatodik vagy hetedik hellyel is.

Dione Housheer is kihagyja a hétvégi tornát, a Vipers elleni hétvégi Bl-meccsen összeszedett kisebb sérülését pihenteti kell.

Kapus poszton érdekesség, hogy a Horsens Elite játékosa Claudia Rompen már pályafutása szüneteltetésére készült a nyáron, de csapata hirtelen kapus nélkül maradt, így egy év után visszatért volt csapatához, ahol remek teljesítményt nyújtott.

Dione Housheer nem lép pályára a dánok ellen csütörtökön. Fotó: Frank Cilius / Ritzau Scanpix
Dione Housheer nem lép pályára a Golden League-n. Fotó: Frank Cilius / Ritzau Scanpix
A holland keret

Kapusok: Claudia Rompen (HH Elite), Rinka Duijndam (Sola HK), Yara ten Holte (Dortmund)
Mezőnyjátékosok: Kelly Vollebregt, Bo van Wetering, Dione Housheer (mindhárom Odense), Estavana Polman, Nikita van der Vliet (mindkettő Nyköbing), Zoë Sprengers (Dortmund), Judith van der Helm (HV Quintus),
Debbie Bont (Metz), Kelly Dulfer (Bietigheim), Merel Freriks (Brest Bretagne), Tamara Haggerty (HH Elite), Laura van der Heijden (Chambray), Angela Malestein (FTC), Kim Molenaar (Köbenhavn), Inger Smits (Bietigheim), Maxime Struijs (Union Halle), Pipy Wolfs (Elche)

Dupla Eb-re készülnek a svájciak

Svájc megjelenése meglepetésként hathat, de amióta Martin Albertsen átvette a csapat irányítását, érzékelhető a fejlődés. A női válogatott sohasem szerepelt még világversenyen, Albertsennel azonban a 2019-es vb előtt pótselejtezőig jutott (igaz, nagyon kikapott a dánoktól), a 2020-as Eb-kvalifikációt két vereséggel nyitotta, de aztán a covid miatt nem lehetett befejezni a meccseket, a tavalyi vb-pótselejtezőn pedig hiába ért el bravúros, 27-27-es döntetlent Csehországban, a hazai visszavágón esélye sem volt, és 28-22-re kikapott.

Az idei Eb-re viszont kijutott, tegyük hozzá, hogy köszönhetően az oroszok kizárásának. De a kvalifikáció nagyon is kellett a csapatnak, hiszen két év múlva társházigazdaként ismét ott lesz, és nem árt kis rutint szerezni.

A keret nem lebecsülendő, hiszen két dániai és öt németországi légiós is akad benne. Dimitra Hess visszatért, az LC Brühl játékosa először kapott meghívást azóta, hogy a márciusi, Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőn elszakadt a keresztszalagja. Emma Bechtler azonban a szezon elején szerzett térdsérülése miatt kihagyja a dániai meccseket. Míg a Göppingen 27 éves irányítója, Pascale Wyder váratlanul bejelentette, hogy visszavonul a válogatottságtól.

A svájci keret

Kapusok: Sev Albrecht (HV Herzogenbuchsee), Manuela Brütsch (HSG Bad Wildungen), Sladana Dokovic (LC Brühl)
Mezőnyjátékosok: Dimitra Hess, Tabea Schmid, Laurentia Wolff (mindhárom LC Brühl), Alessia Riner, Leah Stutz, Norma Goldmann (mindhárom LK Zug), Mia Emmenegger, Xenia Hodel (mindkettő Spono Eagles), Stefanie Eugster (HV Herzogenbuchsee), Lisa Frey (HSG Blomberg Lippe), Daphne Gautschi (Neckarsulm SU), Charlotte Kähr (Buxtehude), Kerstin Kündig (Viborg), Lea Schüpbach (Metzingen), Chantal Wick (Ajax Köbenhavn)

A hétvégi Golden League programja
Szeptember 29, csütörtök (Aarhus)
18.00: Norvégia – Svájc
20.30: Dánia – Hollandia

Október 1., szombat (Randers)
13.30: Hollandia – Norvégia
16.00: Dánia – Svájc

Október 2., vasárnap (Ikast)
13.30: Svájc – Hollandia
16.00: Dánia – Norvégia

Kapcsolódó tartalom: