Vizuális identitásváltáson esik át a dán kéziszövetség
A Dán Kézilabda Szövetség (Dansk Haandbold Forbund, DHF) hivatalos bejelentése szerint a nevét DanskHaandboldra változtatja meg, és ezzel egyidejűleg új logót is kap. Ahogy a szervezet fogalmazott, a logó megváltozása egyfajta vizuális identitásváltásnak is nevezhető.
„Az új névből a Forbundot, azaz a szövetséget eltávolították, a DanskHaandboldot pedig összevonták, ahogy mindig együtt állunk, vállvetve. Az új logó a kézilabda két sarokkövét, a kezet és a labdát képviseli – és ez a közös aláírásunk, amely a kézilabda közösségét és szeretetét testesíti meg” – olvasható.
Henrik Jacobsen ügyvezető hozzátette, az új név fontos lépést jelent azon az úton, amelyen a kézilabdát külsőleg inkább egy közös egységnek lehet tekinteni, ami az egész sportág javára válik.
„Nagyon jól tudjuk, hogy egy hazai kulturális örökséghez nyúlunk. De szükség volt egy modernebb kézilabdás Dániára” – tette hozzá.
Az új logó zökkenőmentes átállással kerül bevezetésre, hogy a változás a lehető legfenntarthatóbb legyen. Ez azt jelenti, hogy a meglévő felszereléseket, amelyeken a régi név és logó szerepel, a lehetőség szerint újrafelhasználják.
„Amikor a DanskHaandboldban azt mondjuk: Együtt a csapatért! – az aláhúzza az egymás iránt tanúsított bizalmunkat. Már az első alkalommal, amikor valaki akár játékosként, edzőként, szülőként vagy nézőként beteszi a lábát egy kézilabdacsarnokba, hozzájárul ahhoz, hogy a kézilabdával kapcsolatos élmények megmaradjanak és együtt, közösségben fejlődjenek” – mondta Ann Lykke Davidsen kommunikációs vezető.
A Dán Kézilabda Szövetséget 1935-ben alapították
A DanskHåndbold alá tartozó négy új régió neve is megváltozott: DanskHåndbold North, DanskHåndbold Midt, DanskHåndbold South és DanskHåndbold East
A DanskHåndbold logóját is megváltoztatja, a négy új régió ugyanezt tesziű
Kiemelt kép: danskhaanbold.dk