KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

„Elég volt!” – Robert Hedin hét év után lemondott az amerikai válogatott éléről

Robert Hedin végleg belefáradt a hozzá nem értésbe, és azonnali hatállyal lemondott az USA férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról
Erről maga a svéd edző beszélt a norvég Dagbladetnek.

Robert Hedin Fotó/Kiemelt kép: Bjørn-Langsem - Dagbladet.no
Robert Hedin Fotó/Kiemelt kép: Bjørn-Langsem – Dagbladet.no


Szívesen folytattam volna, de ezt hét éven át ingyen csináltam. Ennyi elég volt – mondta Hedin a lapnak.

Robin Hedin 2018-ban kezdte el a munkát, célja pedig az volt, hogy felépítse az amerikai válogatottat a 2028-as hazai rendezésű olimpiára. Ez a terv azonban hirtelen véget ért, amikor szerdán bejelentette lemondását.

Hedinnek és a játékosoknak több alkalommal saját maguknak kellett finanszírozniuk az edzőtáborokat és az utazásokat, ami egyre nagyobb frusztrációhoz vezetett a szövetség vezetésével szemben.

Reklám! Már magyar csaptoknak is elérhető! Rendeld meg a Taktikai Táblát a DÁNIAPSORTÓL! További információ info@daniasport.hu

Egyre nehezebb lett végigvinni ezt a projektet. Mindent nekünk kell intézni, pénzt ígértek, de semmi nem történt. Olyan szintű hozzá nem értésről van szó, amit már nehéz elhinni – mondta Hedin, aki korábban a norvég férfiválogatottat is irányította.

Az amerikai válogatott mindenesetre ott lesz a Los Angeles-i olimpián, mivel házigazdaként automatikusan kvalifikálta magát. Az, hogy mi történik az olimpia után, jelenleg kérdéses.

Remélem, ez most ébresztő lesz számukra. Szükségük van egy tapasztalt edzőre, és változásokra a vezetésben is. Minden szinten professzionális emberekre van szükség. Ez nem mehet így tovább, hogy nincs semmilyen tevékenység. Ha ezt nem oldják meg, sosem fog működni – mondta Hedin.

A Dagbladet megkereste az amerikai kézilabda-szövetséget Hedin nyilatkozataival kapcsolatban, de választ nem kapott.

„Soha nem csináltam volna ezt hét éven át ingyen, ha nem lett volna öröm benne. Útközben sok segítséget is kaptunk, és fantasztikus utazás volt ez a játékosokkal és a stáb tagjaival, de ez mit sem ér, ha egy olyan szövetség van mögötted, amelyiknek nincs se kapacitása, se lehetősége„– tette hozzá Hedin.

Hedin irányítása alatt az USA megszerezte története első világbajnoki győzelmeit: két éve, 2023-ban kettő, idén három meccset is megnyert.

Úgy kezdtük, hogy kikaptunk egy ötödosztályú német amatőrcsapattól, és eljutottunk odáig, hogy idén a világbajnokság utolsó meccsén döntetlent játszottunk Lengyelországgal – ez óriási előrelépés”– zárta gondolatait Hedin.

Hedin játékosként a svéd válogatott aranykorának volt részese az 1990-es években. 2008 és 2012 között a norvég férfiválogatott szövetségi kapitánya volt, azóta több edzői munkát is vállalt Norvégiában, az USA-szerepvállalása mellett.

Kapcsolódó tartalom: