JÉGKORONGKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

Erdély Csanád és az Esbjerg Energy szezon értékelése

Április 23-án véget ért a dán jégkorong-bajnokság. A Metalligaen döntőjét a két dél-jyllandi csapat az Esbjerg Energy és a SönderjydskE csapatai vivták egymással. A négy győztes meccsig tartó párharc hatodik mérkőzését a SönderjydskEnek sikerült megnyernie, ezzel 4–2-vel eldöntötte a párharcot. Erdély Csanáddal a soraiban az Esbjerg Energy csapata 2017 után ismét dobogóra állhatott.

Erdély Csanád a meccs embere Esbjerg Energy - Herlev Eagles 4-0 Fotó/Kiemelt kép: Esbjerg Energy
Erdély Csanád a meccs embere Esbjerg Energy – Herlev Eagles 4-0 Fotó/Kiemelt kép: Esbjerg Energy
Esbjerg Energy értékelése
Alapszakasz

A csapat 2017-es bajnoki címe óta nem tudott döntőbe kerülni. A korábbi években a legjobb négy között még a harmadik hely megszerzése sem sikerült, ezért a játékosok mindent elkövettek, hogy ezen változtassanak. A szezon elején sok sérülés sújtotta a csapatot, gyakran már a harmadik sorban is ifjúsági játékosokkal kellett feltölteni a keretet. Így a kupaindulást jelentő első 20 mérkőzés utáni első négy helybe nem sikerült beverekednie magát a csapatnak. Csanád folyamatosan a csapat rendelkezésére állt, és novemberben már a mérkőzés legjobbjának is megválasztották. Ekkor készítettünk is vele egy interjút. A sérültek felépülésével, és néhány szezon közben igazolt játékos segítségével a csapat egyre jobb formába került, de az alapszakasz végén csak az ötödik helyet sikerült elérni.

Legjobb négy közé jutás

A negyeddöntőben a rájátszás negyedik helyén végzett Odense Bulldogs csapatával találkozott az Esbjerg. A négy nyert mérkőzésig tartó párharcban 3–3-as állásnál az Odense volt a pályaválasztó. Erős második harmadnak köszönhetően az Esbjerg 4–1-re legyőzte az Odensét, amivel bejutott a legjobb négy közé. A párharc első mérkőzésén játszotta Csanád az egyik legjobb mérkőzését. Duplázott, majd adott egy gólpasszt. A nézők számára a második gólja marad nagyon emlékezetes, amikor Csanád és csapattársa Josh Winquist a büntetőpadról visszatérve csapnak le egy hanyagul hátrapasszolt korongra. Csanád góljai 0:27-nél és 0:56-nál a Kobenhavnliv videójában.

Elődöntő

A legjobb négy között a tavalyi bajnok és az alapszakasz győztese az Aalborg Pirates következett. A bajnokság legnagyobb költségvetésével rendelkező klubja a kupafiaskó után teljes egészében a bajnokságra koncentrált. Viszont újabb hullámvölgybe kerültek, és az Esbjerg ezt kihasználva 4–3-as összesítéssel ejtette ki az Aaalborg csapatát. Érdekesség, hogy a négy esbjergi győzelemből hármat is a kalózok pályáján sikerült szerezni.

Erdély Csanád és esbjergi csapattársai. Josh Winquist, Jeff King és Frederik Bjerrum. Fotó/Kiemelt kép: metalligaen.dk
Döntő
Erdély Csanád számokban

A csapat összesen 68 mérkőzést játszott ebben a bajnokságban, de ezek közül mindegyiken mindössze két csatár játszott. Andreas Grundvig és Erdély Csanád.

Az alapszakaszban 48 mérkőzésen 16 gólt és 21 gólpasszt jegyzett, valamint 12 percet töltött a büntető padon. A rájátszás 20 mérkőzésén 4 gól, 4 gólpassz és 8 perc a büntetőpadon. Ilyen jó számokat még nem ért el a korábbi szezonjaiban.

A szurkolók véleménye Csanádról

Megkérdeztünk néhány szurkolót, mi a véleményük Csanádról és az Esbjergben eltöltött szezonjáról.

Peter, aki dán állampolgár, de élete jelentős részét az USA-ban töltötte, így látott elég sok NHL-mérkőzést is, nagyon meg van elégedve Csanád teljesítményével.

“Ő nagyon aktív játékos. Jól cselez, és nagyon jó egyéni megoldásai vannak. Különösen az emberhátrányos védekezésben nyújt kiemelkedőt. Néha az volt az érzésem, mintha nem is lennénk emberhátrányban.”

A kanadai születésű Zac szintén látott már több NHL-mérkőzést életében. Ő is elégedetten nyilatkozik Csanádról.

“Gyors játékos, nagyon jól kerül helyzetbe, de az utolsó pillanatokban nincs szerencséje. Van olyan, amikor egy játékosnak nincs szerencséje. Szerettem volna, ha marad a következő szezonra. Nem lenne jó látni, ha ellenünk tudná megmutatni azt, milyen amikor még szerencséje is van.”

Megkérdeztük Csanádról az Esbjerg Energy szurkolói klubjának, a Yellow Inferno-nak az elnökét is, Mathias Neesent.

“Pályafutása során először játszott európai jégen Magyarországon kívül, és összesen másodszor a 2015/2016-os amerikai szezon után. Ez egyben az első alkalom, hogy az Esbjergnek magyar játékosa van, ami nagyon izgalmas a klub és a szurkolóink számára is. Magyarország nem olyan hokinemzet, amely nagy figyelmet kap Dániában, és különösen Esbjergben, ahol általában az USA-ból és Kanadából érkeznek légiósok a csapatba.
Csanád azonban nagyon jó szezont produkált az Esbjerg sárga mezében. 48 alapszakasz mérkőzésen 37 pontot szállított, az idei rájátszásban pedig további 8 pontot a 20 meccsen. Különösen a szezon elején volt veszélyes játékos, és nagyon jól hozzátett a csapathoz. Úgy gondolom, hogy a fejlődése a szezon során nagyon pozitív volt, és ha megnézzük a statisztikáit, sokat javult az előző szezonhoz képest. Alig várom, hogy a továbbiakban is figyelemmel kísérhessem a pályafutását.”

Erdély Csanád mint válogatott jégkorogozó Fotó/Kiemelt kép: MTI – Illyés Tibor
Az új szezon

Az egyéves szerződés lejártával Csanád visszatért Magyarországra, ahol a Fehérvár AV 19 csapatával hároméves szerződést írt alá. De mielőtt elkezdődne az új szezon, Csanád és a magyar válogatott már április 28-án jégre lép a Japán válogatott ellen Bolzanóban a divizió1-es világbajnokságon.

Szerző: Gál Sándor / Dániasport.hu

Kapcsolódó cikkek: