Gondolkodj, mielőtt kommentelsz – a közösségi média árnyoldalai

Dán sportolók, többek között az Pernille Blume, Cathrine Dofour és Anne Mette Hansen tapasztalták meg a közösségi média árnyoldalait.

Anna Mette Hansen volt amikor hátat fordított a közösségi médiának. Fotó TV2.dk
Anna Mette Hansen volt amikor hátat fordított a közösségi médiának. Fotó TV2.dk
Azt mondják, remélik, legközelebb az emberek gondolkodnak majd, mielőtt kommentelnek.

A sportolóknak több százezer követője van az Instagramon, így a szociális média (SoMe) minden árnyoldalát megtapasztalták már.

Blumét fenyegették már meg halálosan, Anne Mette Hansen pedig törölte is magát a Facebookról. Az úszónő például egy egészen megdöbbentő esetről számolt be: „A 2018-as Eb-n úgy döntöttem, kicsit máshogy úszom le a 100 méteres elődöntőmet. Halálos fenyegetés lett a vége. Többen azt mondták, száműzni kellene engem Dániából, sőt az egész sportvilágból. Fáj, nagyon, rosszul esik, akármennyire hozzá vagy szokva a kritikához. A következő nap nem is tudtam aludni ezen kommentek miatt. „

Pernile Blume törölte az üzeneteket, Anne Mette Hansennél még radikálisabb lépésre volt szükség.

„Tavaly az Eb alatt törtöltem a Facebookot a telefonomról. Nem akartam látni, mi folyik online. Ezek az üzenetek nem segítenek, de nagyon tudnak fájni. Jobb napjaidon tudod kezelni, amikor amúgy is rossz kedved van, akkor nagyon rossz. Az élsportolók nagy része egyébként is önkritikus, semmi szükségük a további bírálatra.„
Hansen azt mondja, jó döntést hozott, korábban a rajongói Facebook-profilján olyan kommenteket kapott, hogy „sportszerűtlen r*banc”, vagy hogy rá semmi szükség a nemzeti csapatban.

Hasonló tapasztalatokról számolt be a díjugrató Cathrine Dofour.

„Állatkínzónak neveztek, és a nemi identitásomat is kritizálták. Az emberek szerint undorító, hogy egy nővel élek együtt (Rasmine Laudrup – a szerk). De ha a kapcsolatomról beszélnek, az lepereg rólam. Nem azt mondom, hogy én vagyok a legjobb a világon, de mindent megteszek azért, hogy a lovaknak a lehető legjobb legyen. Nem érdemlem meg, hogy állatkínzónak nevezzenek. Ha élőben beszélgetek valakivel, akkor érzem, hogy van hatalmam a párbeszéd felett. De online mindenki megváltozik, nem az a cél, hogy beszélgetést kezdeményezz, hanem hogy minél nagyobbat üss. „

A díjugrató Cathrine Dofour olimpián is képviselte Dániát. Fotó: Tony Gentile © Scanpix
A díjugrató Cathrine Dofour olimpián is képviselte Dániát. Fotó: Tony Gentile © Scanpix

Azt mindhárom sportoló kiemeli, hogy többségében azért pozitív üzeneteket kapnak.

Christian Mogensen, a Digitális Pedagógiai Intézet szakértője szerint az online tér nagyon máshogy működik. Ez a távolság nagyobb bátorságot ad az embereknek és ezzel a megállapítással Anne Mette Hansen is egyetért:
„Szerintem ezek az emberek elfelejtik, hogy valaki olvassa ezeket az üzeneteket. Vajon mondjuk a helyi irodába bemenve megmondanád valakinek, hogy nem érdemli meg a munkáját. A kérdés persze költői.”

Pernille Blume: 26 éves, úszó, olimpiai bajnok i 50 m. gyorsúszás.

Cathrine Dufour: 29 éves, díjugrató, World Cup aranyérmes, olimpiai induló.

Anne Mette Hansen: 26 éves, kézilabdázó a Győri Audi ETO KC játékosa 109 dán A-válogatott mérkőzés.

A három sportoló azért osztotta meg tapasztalait, hogy a témáról lehessen beszélni a nyilvánosságban.

„Ezeket a kommenteket felnőtt emberek írják, akik ezzel azt üzenik a gyerekeiknek, hogy ez rendben van. Semmit nem tudsz a másik életéről, épp ezért kell nagyon óvatosnak lenned. Fontos, hogy ne söpörjük a problémát a szőnyeg alá.”

Christian Morgensen szerint egyébként ez egy nagyon bonyolult helyzet.

„Megoldás lehet az applikáció törlése, abszolút. Nem lehetsz úgy része a játéknak, hogy közben kritizálod a szabályokat. Azért nehéz a helyzet, mert törvényileg nem igazán lehet ezt büntetni, ettől még persze a probléma létezik. Olyan környezetet kell teremtenünk, ahol ilyen üzenetek nem fordulhatnak elő. „

Régebben azt mondtuk “Gondolkodj mielőtt beszélsz!” A három sportoló most adna egy jó tanácsot a kommentelőknek: „Gondolkodj, mielőtt kommentárt írsz!

Szerző: Vígh Martin / Dániasport.hu Kiemelt kép : Henning Bagger / Scanpix Forrás: dr.dk