Helene Kindberg: Kerülőúton a csúcsra
A szeptember 13.-án szombaton megrendezésre kerülő Győri Audi ETO KC – Team Esbjerg mérkőzés felvezetéseként a Team Esbjerg Magazin legfrissebb számából közlünk 4 interjút. A második részben Helene Kindberg mutakozik be.

Kindbergnek remekül indult a pályafutása. Már éppen a válogatott küszöbén állt, amikor megtörtént a legrosszabb: egy keresztszalag-sérülés félbeszakította a karrierjét. Öt évvel később azonban a dán jobbátlövőnek sikerült visszatérnie.
Egy rosszkor jövő sérülés
„Emlékszem, hogy egy edzőmeccset kellett játszanunk rögtön a korona után, úgy hogy már fél éve nem játszottunk. Ez is korai volt a felkészülésben, hogy le kellett játszanunk azt a meccset. A bemelegítés alatt kényelmetlenül éreztem magam, mert nem igazán értettem, hogy miért vagyunk itt, és amikor a meccs elkezdődött, sokat gondolkodtam azon, hogy lecseréltessem magam. De néhány perccel később elindítottunk egy kontrát, és akkor történt meg.”– mesélte Helene Kindberg.
A 2020-as nyár emléke még mindig világosan él Helene Kindberg emlékezetében. Néhány nappal korábban először hívták be a válogatottba a karrierje során, és készen állt arra, hogy megtréfálja az összes védőt az egész női ligában.
De az edzőmeccs mindent félbeszakított. A térde kifordult, és megérkezett az a fájdalom, amit egyetlen kézilabdázó sem akar megtapasztalni. A keresztszalag elszakadt, és egy hosszú kihagyás várt Helene Kindbergre.
Egy újabb lépést kellett visszalépnie, de nem ez volt a karrierjében az első ilyen alkalom. Ezt már megtette korábban is amikor Koppenhágából Ikastba költözött, hogy a helyi bentlakásos sportiskolába járhasson. Ez egy nagy ugrás mindenkinek, de nem Helene számára.
„Valójában nem is gondolom, hogy olyan nehéz volt. Ez egy szuper jó élmény volt, és nagyon jó barátokat szereztem. Úgy emlékszem erre az időszakra, mint az életem legjobb szakaszára.”
A tehetsége már itt is megmutatkozott. Elkezdett edzeni az FC Midtjylland ligacsapatával, de a játék idő kevés volt, bár csak egy balkezes jobbátlövő volt a csapatban, de valamit lépnie kellett.

Egy lépés vissza kettő előre
A választás a Silkeborg-Voel csapatára esett. Egy csapat amely nem küzdött címekért, de szórakoztató volt ott lenni, és ez volt Helene számára a legfontosabb.
„Egy kicsit elegem lett a kézilabdából, mert nem voltam eleget a pályán, és egy olyan helyet kerestem, ahol több játékidőt kapok. Fiatal voltam, és úgy gondoltam, sokkal szórakoztatóbb, ha újra kézilabdázhatom.”
A döntés helyes volt. Helene kivirágzott a Silkeborgban. A váltás után két évvel meg is kapta a válogatott meghívót az akkori szövetségi kapitánytól Jesper Jensentől. Majd ezután jött a térdszalag sérülés.
Amikor valaki olyan közel kerül ahhoz, amit minden profi kézilabdázó álmodik elérni, a sérülés még fájdalmasabb lesz. Testi és lelki egyaránt, és emellett egy olyan kényszerszünet vár, ahonnan nem lehet elmenekülni.
„Ez igazán kemény volt, mert még mindig tartott a korona, amire figyelni kellett, így nem igazán volt semmi, amit csinálhattam. Ez egy olyan szünet volt, ahol minden megállt, és nem tudtam egy éven át kézilabdázni.”
Így újra vissza kellett lépnie egyet, hogy előre léphessen kettőt. Belemerült a tanulmányaiba, miközben a rehabilitációs tréningekre járt, és 14 hónappal később ismét a pályán lehetett.
„Fejben is ott kell lenni a pályán. Észrevettem, hogy nem mertem beleállni a párharcokba, és egy kis időbe telt mire vissza tudtam nyerni a korábbi formámat.”

Haza Koppenhágába
A fejlődés robbanásszerű volt, és öt év Silkeborg után Helene készen állt valamire újra.
A Köbenhavn Handbold által felajánlott csomag, tökéletesen illett hozzá. Lehetősége volt hazatérni, közelebb a családhoz, és egy olyan csapatban játszani, ahol megtehette a következő lépést.
„A két évem a Köbenhavnnál igazán jó volt. Kicsit úgy érzem, mintha hosszabb ideig lettem volna ott, mert annyira jó volt.”
A siker is nagy volt. Az első évben újra behívták a válogatottba, és ezúttal debütálás is lett belőle. A 2024-es EB-n már pályára léphetett a dán válogatott mezében.
A legutóbbi szezon is jó emlékekkel végződött számára. Tabea Schmid és Helene Kindberg vezérletével a Köbenhavn Handbold bejutott az elődöntőbe, amelyet végül a Team Esbjerg ellen elvesztettek.
„Amikor megtudtam, hogy Tabea is Esbjergbe jön, hihetetlenül boldog lettem. Azt hiszem, mindketten örültünk annak, hogy együtt tehetjük meg ezt az utat.” – mondta Helene egy nagy mosollyal.

Saját buborék
Helene egyedül költözött Esbjergbe. A barátja, Nikolai, még nem fejezte be a saját tanulmányait, és ha ez meg van ő is Esbjergbe költözhet. Közben Helenenek is be kell fejeznie a saját tanulmányait.
2021-ben befejezte a pénzügyi közgazdász képzést, amit most egy pénzügyi egyetemi képzéssel egészít ki, amelyet decemberben zár majd le a szakdolgozata megvédésével. Ezért az ősz mozgalmas lesz kézilabdával, tanulással és a céllal, hogy kijusson a világbajnokságra. De ezután az is fontos lesz, hogy élvezze az életet.
„Ezután tartok egy kis szünetet a tanulásban. Várom azt is, hogy újra csak a kézilabdával foglalkozzak, mert ebben a szezonban több mérkőzés is lesz, különösen a Bajnokok Ligájában.”
Amikor leadta és megvédte a szakdolgozatát, sokkal több szabadideje lesz, de az biztosan ki fog töltődni.
„Szeretek belépni a saját kis buborékomba, lepihenni a kanapéra és teljesen kikapcsolódni egy sorozattal, de a kézilabdán kívül is sok minden van.” – mondta Helene, és többek között megemlítette, hogy több különböző streaming szolgáltatásra is előfizet, így a választék bőven elég.
A kreativitás a pályán kívül is megjelenik. A kerámiamázolás és a gyöngyfűzés csak néhány példa azok közül a dolgok közül, amelyekbe bele tud merülni, amikor éppen nem a kézilabda van a központban.
Ez is mutatja, hogy Helene a megfelelő helyre érkezett. A legtöbb játékos körében jelen van a kreatív kézműveskedés, és amikor a sport nincs a programban, más közös dolgokat találnak ki.
Amikor az év végén elkezdődik számára az intenzív időszak Esbjergben, a pályán is a mérkőzések lesznek fontosak, de a legtöbb arról szól majd, hogy jó kezdést vegyen a klubnál, és a teste végig tudja csinálni a felkészülést.
Szerző: Gál Sándor/Daniasport.hu
