Jacobsen tiszteletlenségnek tartja, hogy tanulnia kell
Bármilyen meglepő, nincs megfelelő edzői papírja Nikolaj Jacobsennek, a dán férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának, ezért iskolapadba kell ülnie, hogy megfeleljen a követelményeknek.

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) szabályai szerint a kispadon legalább egy olyan edzőnek ülnie kell minden mérkőzésen, aki rendelkezik Pro licenccel.
Az kissé túlzás és tiszteletlen velünk szemben, hogy ilyen tanfolyakon részt vegyünk
Nikolaj Jacobsen a dán válogatott világbajnok edzője…
Így aztán hiába mondhatja Jacobsen, hogy az Aalborggal egyszeres dán, a Rhein-Neckar Löwennel kétszeres német bajnok, ráadásul idén a dán válogatottal világbajnoki címet is szerzett, papír nélkül nem folytatja a munkát. Ezért ő és asszisztense, Henrik Kronborg is kénytelenek befejezni az EHF mesteredzői kurzusát.
„Van néhány eredményünk, amelyek magukért beszélnek. Azt hiszem, néha kissé engedni kellene azokat az embereket dolgozni, akik már bizonyítottak a valós életben. Amit a gyakorlat során megtanultam, az nem tanulhatom meg könyvekből. Teljesen más tudásom van, mint azoknak, akik engem tanítanak” – nyilatkozta Jacobsen az Ekstra Bladet-nek, hozzátéve, ezt tiszteletlenségnek tartja.
A dán TV2 megszólaltatta Kristian Kristensent, aki korábban Kim Rasmusen munkáját segítette a magyar női kézilabda-válogatott erőnléti edzőjeként. Szerinte erős túlzás, amit Jacobsen mond a tiszteletlenségről.
„Az a véleményem, hogy soha senki nem válhat túlképzetté a tanulással” – reagált a Ribe-Esbjerg jelenlegi másodedzője.
A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/ cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!