Meglepetésekkel indult az év dán női kézilabda bajnokságban.

A női világbajnokság miatt 45 napos szünet után, január elsején folytatódott a dán női kézilabda bajnokság, a HTH Liga.

Jól kezdtek a magyar EHF-Kupa csapatok ellenfelei, a 14. fordulóban a Koppenhága és az Odense is nyert.

Nyert a Koppenhága.

Történelmi jelentőséggel bírt a Koppenhága-Nykøbing párharca, hiszen a dán tv2 kérésére, már az év első napján, 16 órai kezdéssel indult útjára a labda. Az időpont próba jelleggel lett kijelölve, hiszen sosem kezdték ilyen korán az évet a csapatok. A választás igazán jónak bizonyult, hiszen szezon rekordot könyvelhetett el a tv-társaság, 122.000-en látták a két sjællandi csapat összecsapását szerda délután.

A mérkőzésről: – szoros csatában tartotta otthon a két pontot a fővárosi csapat, 5 gólos előnyük hamar elfogyott, majd még három gólos hátrányba is kerültek a mérkőzés folyamán, de a hajrában maguk javára tudták fordítani a rangadót.

A Siófok KC vasárnapi EHF Kupa ellenfele, két holland világbajnokkal Larissa Nusser és Debbie Bonta-al utazik a Balaton partjára. A dán irányítójuk, Mia Rej top formában játszik továbbra is a bajnokságban, 96 góllal vezeti a góllövő listát. Erőssége még a csapatnak Linn Blohm, a svéd válogatott beállósa, akit a decemberi világbajnokságon beválasztottak az All-Star csapatba. Kapus poszton a 20 éves dán válogatott kerettag, Amalie Milling próbálja pótolni az anyai örömök előtt álló svéd válogatott Johanna Bundsent. Nem lépett pályára a hétközi mérkőzésen, de a keretben volt a svéd válogatott gólerős játékosa a jobb átlövő Hanna Blomstrand, a csapat másik jobb átlövője a dán válogatott Anne Cecilie De La Cour sem tért még vissza szülés után.

Koppenhága – NFH Nyk 31-30 (17-16)

Koppenhága: Mia Rej 12, Maria Hjertner 7, Linn Blohm 4, Larrissa Nusser 3, Andrea Hansen 2, Debbie Bont 1, Marie Wall 1, Aimee Pereira 1.

NFH Nyk: Johanna Westberg 6, Kristina Kristiansen 6, Angelica Wallen 5, Ayaka Ikehara 4, Lærke Pedersen 3, Sofie Olsen 2, Dione Housherr 2, Amalie Wulff 1, Anna Lagerquist 1

Egy nappal később csütörtökökön este került sor a bajnokság csúcs rangadójára a Team Esbjerg- Odense mérkőzésre.

Trine Østergaard és Tess Wester a győztes mérkőzés után. Fotó: Photo Overlund

A vendég csapat a először lépett pályára a hét elején menesztett vezetőedző Jan Pytlick-nélkül.

Odense remekül kezdte a mérkőzést köszönhetően a holland világbajnok és az All-Star csapatba beválasztott Tess Wester védéseinek, így már az első félidőben négy gólos vezetésre tettek szert. A hajrában felzárkózott a hazai csapat, ekkor a kapust cseréletek a vendégek, Tess Westert a dán válogatott és a bajnokság legjobb statisztikájával rendelkező Althea Reinhardt állt be, aki több nagy ziccereket és hétmétereseket is hárított.

A Team Esbjerg ezzel a verséggel először vesztett pontokat a bajnokságban, ezt a dán tv2 szerint 144. 000.-en látták, ami újabb néző csúcs ebben a szezonban.

Esbjerg – Odense 25-27 (11-15)

Esbjerg: Estavana Polman 9, Sanna Solberg 4, Kristine Breistøl 4, Line Jørgensen 3, Marit Frafjord 3, Clara Danielsson 1.

Odense: Trine Jensen 8, Nycke Groot 7, Nadia Offendal 3, Stine Jørfensen 3, Freja Cohrt 2, Kathrine Heindahl 2, Kamilla Larsen 1, Mie Højlund 1.

Két napjuk sem maradt az Odensének, hogy a következő mérkőzésükre felkészüljenek, hiszen pénteken délelőtt már Budapestre utaztak, hogy szombaton délután az Érddel az EHF Kupaban mérkőzzenek meg.

A dán csapat Nycke Groottal és Tess Westerrel valamint több dán, illetve norvég válogatott játékossal próbálja majd megnehezíteni a hazai csapat dolgát.

Érdekesség, hogy vezetőedzőjük Karen Brødsgaard, aki játékosként kétszeres olimpiai bajnok (2000,2004) volt, edzőként dolgozott már férfi csapatnál is. A svéd első osztályban szereplő Alingsas HK másodedzőjeként tevékenykedett, majd Dániában első női edzőként megszerezte az EHF mesteredzői képesítését is. Úgy tűnt februárban munka nélkül marad, hiszen az Aalborg HK női együttesénél menesztették idő előtt, hogy elkerüljék a kiesést. Jókor jött számára Jan Pytlick hívása akinek nem tudott nemet mondani, ezért nyártól újra másodedzőként vállalt munkát Odensében, hogy aztán ezt az évet újra vezetőedzőként kezdje…

Péntek estére is maradt egy igazán nagy meglepetés a HTH Ligában

Az egy hete a dán Santander Kupagyőztes Herning-Ikast csapata, akik a döntőben szinte lemosták a pályáról a fentebb említett Odensét, nem bírtak idegben a kiesés ellen küzdő Ajax-Koppenhága amatőrjeivel…

Ajax Koppenhága – Herning-Ikast 21-21 (15-9 !)

Ajax København: Louisa Mittet 4, Cecilie Woller 4, Anna Grundtvig 3, Anne Petersen 3, Stine Lønborg 2, Simone Pedersen 1, cecilie Specht 1, Rosa Schmidt 1, Maja Jørgensen 1, Signe Georgi 1.

Herning-Ikast: Helene Fauske 7, Sarah Iversen 5, Jeanett Kristiansen 2, Tonje Løseth 2, Naja Kristensen 2, Vilde Johansen 1, Cecilie Brandt 1, Stine Skogrand 1.

A HTH Liga állása:

HTH Liga 2019/2020

PosTeamTWDLFAPts
123192266654540
223180567254536
324171669562735
423171563353135
524142765261930
623142762154630
723122956455526
8231031058758923
9231021158158522
1023611651760413
1123521652863712
122340195216478
132331195496737
142331195045997

Forrás: sport.tv2.dk, tophaandbold.dk Kiemelt kép: Photo Overlund

A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon  található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/  cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!

Share and Enjoy !

0Shares
0 0 0