KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

Hatalmas veszteség érte az Esbjerget és a dán válogatottat

Nagyon elkeseredett hangú közleményben jelezte a dán Team Esbjerg válogatott jobbátlövője, Mette Tranborg, hogy súlyos térdsérülés miatt hónapokig nem állhat csapata rendelkezésére.

 Mette Tranborg, hogy súlyos térdsérülés miatt hónapokig nem állhat csapata rendelkezésére. Fotó/ Kiemelt kép ANTONIO BAT, Ritzau Scanpix
Mette Tranborg, hogy súlyos térdsérülés miatt hónapokig nem állhat csapata rendelkezésére. Fotó/ Kiemelt kép ANTONIO BAT, Ritzau Scanpix

Az esbjergiek kedden a Vejle Idraetsefterskole U17-es fiúcsapatával mérkőztek meg, és nagy árat fizetett a 31-30-as győzelemért, ugyanis Tranborg mellett Rikke Iversen térde is megsérült, mindkét játékost úgy kellett letámogatni a pályáról.

A 27 éves, világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes Tranborgnak a bal térdében sérült meg a keresztszalag, és ez pályafutása során már a második ilyen súlyos probléma.

„Egyszer voltam már keresztszalag-sérülésen, így tudom, mire számítsak. Nagyon sajnálom a sérülést, és különösen azt, hogy nem lehetek a szezonkezdet részese” – áll a sajtóközleményben.

2019 elején Tranborg a jobb térdében el is szakadtak a szalagok, akkor a rehabilitáció során fellépő komplikációk miatt végül másfél évig nem léphetett pályára. Most újabb hosszabb szünetre van kilátás, amelynek időtartamát az esbjergi sajtóközlemény nem említette.

„Rendkívül szomorúak vagyunk, hiszen Mette az elmúlt szezonokban egyre jobb formában kézilabdázott. Nagyon fog hiányozni nekünk a pályán és azon kívül is. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb visszasegítsük a pályára, és támogassuk a folyamat során” – idézte a dán Tv2 Jesper Jensen edzőt.

Az idei világbajnokságot november 30-tól Dániában, Norvégiában és Svédországban rendezik, és több mint kétséges, hogy Tranborg részt vehet-e rajta.

A DR Sport kézilabda-szakértője, Camilla Andersen úgy számol, a klasszis biztosan kihagyja a vb-t, ami nagy mínuszt jelent a válogatottnál.

„Mettének nagyon fontos szerepe van a védekezésben, így a hiánya nagyobb csap. Támadásban a válogatottnak számos tehetséges játékosa van, akik átvehetik majd a helyét” – vélte.

Kapcsolódó tartalom: