KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

Élne a hihetetlen lehetőséggel, a BL-győzelem az Odense hosszú távú célja

Néhány nap alatt a kézilabdahírek egyik legfontosabb tényezőjévé nőtte ki magát az Odense Handball. A kétszeres dán bajnok előbb hétfőn bejelentette, hogy a Red Bull első kézilabdacsapatként választotta ki, mint támogatandó partnert, majd kedden a klub újabb két évvel, immáron 2028 nyaráig meghosszabbította a dán válogatott kapus, Althea Reinhardt szerződését. Mi állhat a történelmi lépés hátterében?

A dán Tv2 megpróbál utánajárni, hogy mit tartalmazhat az Odense, illetve a nemzetközi óriáscég megállapodása, ezért megkérdezte a klub ügyvezető igazgatót, Lasse Honorét és Trine Nielsen sportigazgatót.

A lap szerint a Red Bull megérkezése a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyan a szponzoráció már az év végén megkezdődik, de a kezdetektől nem fogunk jelentős változásokat látni.

„Az együttműködés idővel fejlődni fog. Először is, a Red Bull az év első felében nem jelenik meg a mezeken – csak 2025 nyarától. Az első hat hónapban a közösségi csatornáink közös fejlesztésére koncentrálunk” – mondta Lasse Honoré, aki elárulta, a névváltoztatás fel sem merült, mert az Odense Handball brand erős és ehhez ragaszkodik a vezetés.

Honoré elárulta, a felek több mint egy éve kapcsolatban állnak egymással.

„A Red Bull-lal a legelső találkozásunk azért volt, mert Althea Reinhardtot választották nagykövetnek. A kapcsolat akkor és ott jött létre, de ennek ellenére nem a kapusunk miatt választottak bennünket, hanem, mert hisznek abban, hogy a többi partnerünkkel együtt előre tudjuk vinni a csapatot.”

Szeretnél itt megjelenni?

Trine Nielsen sportigazgató úgy nyilatkozott, óriási megtiszteltetés, hogy első női csapatként élvezhetik az óriáscég szponzorációját.

„Ez nem változtat az egyébként is magas céljainkon. Nagyon szeretnénk még jobban teljesíteni a dán bajnokságban. Szeretnénk nemzetközi szinten is még feljebb jutni. Jelenleg úgy gondoljuk, hogy a top 8-ba tartozunk, de nagyon szeretnénk beszorulni a legjobb négy közé. Az pedig természetesen hosszú távú nagy álmunk, hogy a magasba emeljük a Bajnokok Ligája-trófeát. De azt is tudjuk, hogy ez nagyon kemény munkát igényel.”

Honoré szerint a mostani megállapodás pénzügyi szempontból a klub történetének egyik legnagyobb üzlete. De van ennek egy sokkal nagyobb vetülete is.

Hozzáférést kapunk az egészségügyi és a sportmarketing terén meglévő kompetenciáikhoz. Ez az, ami szerintem a legnagyobb értéket képviseli az együttműködésünkben. Mindezek után persze az is fontos, hogy pénzügyileg egy kicsit erősebbek legyünk.”

De úgy érzi, ettől még nem lesznek a kézilabdavilág krőzusai, példaként éppen a Team Esbjergot hozta fel, ahol most hosszabbítottak szerződést a világ legjobb kézilabdázójával, Henny Reistaddel.

Kétségtelen, hogy a Red Bull-lal való együttműködés megerősítheti az alapjainkat és nagy lehetőségeket adhat nekünk. Ennek ellenére úgy gondoljuk, hogy már most is fantasztikus csapatunk van. A közelmúltbeli eredményeink is ezt mutatják. Nem arról van szó, hogy öt-nyolc-tíz új játékost hoznánk – éppen ellenkezőleg, úgy gondoljuk, hogy fantasztikusan erős alapokkal rendelkezünk” – jelentette ki.

Az Odense 2021-ben nyerte meg a klub első dán bajnoki címét, amikor a kupát is elhódította. 2022-ben sikerült a címvédés, ám az elmúlt szezonban a döntőbe sem jutott be.