KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

Újra svéd bajnok az IK Sävehof női csapata

Zsinórban harmadszor ért fel a nemzeti liga csúcsára a IK Sävehof női csapata, a partille-i egyesület főleg saját nevelésű játékosokkal ért csúcsra. Az utánpótlásuk világszínvonalú, elég csak arra gondolni, hogy többek közt (a teljesség igénye nélkül, mert ez egy nagyon hosszú lista lehetne) itt kezdte pályafutását Isabelle Gulldén, Jamina Roberts vagy Johanna Ahlm is.

Johanna Bundsen – Fotó: Aftonbladet, Adam Ihse/TT
Johanna Bundsen – Fotó: Aftonbladet, Adam Ihse/TT

Arról pedig itt írtunk, hogy a jelenleg legtehetségesebbnek kikiáltott 20 év alatti játékosok teljes listájának negyedét adják pillanatnyilag.

Játékosaikat rendre európai topklubok szerződtetik, idén nyártól például Johanna Bundsen a Bietigheim, Olivia Mellegård az Ikast, Nina Koppang pedig a Vipers csapatát erősíti majd, és ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy az elképesztő adottságokkal rendelkező Stina Wiksfors sem fog már sokáig itt pallérozódni. Cikkünkben annak járunk utána, mi működik ilyen jól a Göteborghoz közeli kisvárosban az Aftonbladet cikkei segítségével.

A bajnoki döntő utolsó meccse

A Skara HF elleni elődöntős nehézségek ellenére a finálé meccseiből már egy sokkal kellemesebb történet kerekedett a sárga-feketéknek. Írja Anna Fjörd. Hazai pályán, a Partille Arénában biztosította be a történelmi, 17. svéd bajnoki címét a női csapat, akik egy lendületes első félidő után 30-22-re győzték le az Önnereds egyesületét, 3-0-val lezárva az összetettet.

„Megbeszéltük, hogy nem becsüljük le őket és 60 percig hajtani fogunk, és így is tettünk. Helyenként egy kicsit felelőtlenek voltunk, de ez már nem számít, hiszen győztünk. Most egy hétig ünnepelni fogunk, ez a szabály” – mondja Nina Koppang.

A harmadik meccs nem volt kimondottan izgalmas, a vendégek először hat perc után tudtak először túljárni Johanna Bundsen eszén és a védekezésük is nagyon összeállt. A Sävehof más sebességi fokozaton játszott, a 22. percben pedig elment a hajó, amikor Koppang harmadik góljával 14-4-re alakította az állást.

Ám az Önnereds nem adta fel, és a második félidő elején öt gólra zárkóztak fel, de a hátrányuk soknak bizonyult. Bundsen folytatta a remeklést, így aggodalomra nem volt ok. 18 másodperccel a vége előtt Thea Kylberg belőtte a meccs utolsó gólját, a hármas sípszó után pedig előkerültek az aranyszínű sisakok és megkezdődhetett az ünneplés a szurkolókkal. Bár az aranyérem nem számít újdonságnak, az mindenképpen egyedi, hogy először hódították el a Bengt Johansson trófeát, melyet ettől a szezontól kezdve adnak át a bajnoknak a 2022-ben elhunyt legendás emlékű kézilabdázó emlékére.

Fotó: Aftonbladet, Adam Ihse/TT
Fotó: Aftonbladet, Adam Ihse/TT

A küszöbönálló generációváltás

Vajon lesz esélye a többi csapatnak letaszítani őket a bajnokság virtuális trónjáról? Teszi fel a kérdést Johan Flick, mivel 2006 óta épülő dinasztia történetében először fordult elő, hogy a rájátszásban a döntőbe vezető úton három vereséget szenvedjenek. A lehetséges 18-ból 17-szer játszhattak az aranyért (a 2020-as évben pedig nem volt playoff a járvány miatt), 15-ször pedig győztek is, ezzel összesen már 17-szeres bajnokok. Talán pont ez a rutin volt kulcsfontosságú idén, az Önnereds ellen. Jövőre a döntőben remeklő Bundsen mellett Koppang, Mellegård és Laura Jensen is eligazol (utóbbi a dán legmagasabb ligában osztályozóval bennmaradó Bjerringbroba),

A korábbi világklasszis Carmen Martin szögre akasztja a tornacipőt, Johanna Forsberg pedig anyai örömök elé néz, így valószínűleg a teljes szezont ki fogja hagyni. Ráadásként a vezetőedző is új kihívásokat keres, hiszen Jesper Östlund az őszt már szülővárosában, a Hallby férfi csapatának kispadján kezdi meg. Ezzel sokévnyi rutint veszítenek egyszerre, és sajnos az az idő már lejárt, amikor a Sävehof el tudott csábítani tapasztalt játékosokat Dániából, vagy komoly célokkal igazolt válogatott játékosokat, illetve korábban itt játszókat. Idén nyáron csak három játékos érkezik, de nekik azért van tapasztalatuk a bajnokságban. A VästeråsIrsta-tól a stabilan védő Elin Lindblom, az Önneredstől a szezon második legjobb balszélsője a Sävehof nevelésű Linn Hansson, a Skövdéből pedig a szintén nagyon megbízható jobbszélső Matilda Forsberg érkezik.

Így már nem lesz olyan egyértelmű, ki nyeri a bajnokságot. Az elődöntőben 3-2-re alulmaradó Skuru abszolút szeretne visszavágni és gyakorlatilag a teljes keretet egyben tartják, az Önnereds is tapasztalatot gyűjtött idén, és a Höör együttesével is számolni lehet. Valószínűleg ezzel eljött a kimagasló korosztályuk, a 2004-es lányok ideje.

A Sävehof utánpótlása korábban is sok klasszis játékost nevelt ki

A ’87-88-asok közül Johanna Ahlm, Frida Tegstedt, Ida Odén és Jenny Wikensten voltak a kétezres évek aranykovácsai, hozzájuk vehetjük a ’86-os Cecilia Grubbströmöt és Jessica Helleberget, és a ’89-es Isabelle Gulldént. A 90-es évek elején született Jamina Roberts, Johanna Bundsen, Hanna Fogelström és Linn Blohm pedig a 2010-es évek sikereiből vette ki a maga részét.

Viszont, ha kizárólag egy évjáratot kell mondani, az teljesen egyértelmű, hogy a 2004-es mind közül kimagaslik a Sävehof és a svéd kézilabda történetében egyaránt. 2022-ben és 2023-ban zsinórban kétszer nyerték meg az utánpótlás-bajnokságot, ma pedig már kezdenek meghatározóak lenni a felnőtt csapatban is. Ami igazán elismerésre méltó, hogy szinte minden poszton képviseltetik magukat. A balszélen Stella Huselius (aki sajnos jelenleg sérült, de két éve őt választották a legjobb utánpótláskorú játékosnak), hármas poszton Stina Wiksfors és Felicia Granat, a játékszervező Emma Mihailovic, jobbátlövőben Thea Kylberg és Madeleine Rehnberg, valamint a kapus Line Bergfeldt.

Stina Wiksfors, Fotó: Aftonbaldet - Michael Erichsen / Bildbyrån
Stina Wiksfors, Fotó: Aftonbaldet – Michael Erichsen / Bildbyrån

Thea Blomst, Ida Sembe, Ida Landberg, Tinda Möller Holmén és Elin Ernelind szintén ekkortájt született saját nevelésű játékos, a 2003-asok közül Amanda Källström és Irma
Wester
pedig 16 évesen csatlakozott a klubhoz
.

Ők alkotják majd jövőre a csapat gerincét, ami azt jelenti, hogy a 22 fős keret pontosan fele itt kezdte meg a kézilabdát, további hét játékos pedig szintén utánpótláskorban csatlakozott az egyesülethez. Ez valószínűleg példa nélküli egész Európában. Az edzői posztot pedig nem más, mint a 2004-esek trénere Andreas Wallin fogja betölteni, aki a felnőtt csapat mellett öt évig volt segédedző. Ez egy hatalmas generációváltás, de minden jel arra mutat, hogy újra aranyesélyekkel indulhatnak a bajnokságban, legkésőbb 2026-ban, és jövőre is meglehet nekik a négy közé jutás.

Viszont az már kiderült, hogy BL nem lesz

Johan Flick arról is ír, mennyire fontos volt, hogy legyen svéd csapat a Bajnokok Ligájában, és így elöl maradjanak a nemzetek közti rangsorban. Viszont egy európai kupaindulás magas pénzügyi terhet ró a csapatokra, így többen például már nem is neveznek. (Erre jó példa a Viborg, akik a felhalmozott adósságuk következtében mondták le teljesen érthetően az Európa Liga indulást tavaly – a szerk.)

A Sävehof ebben is igyekezett jó példát mutatni és a járvány által sújtott 2020-21-es szezon kivételével mindig igyekeztek indulni a kupasorozatokban. A női csapat az előző 14 évben 11-szer szerepelt a BL-ben, jövőre viszont biztos, hogy nem fogunk a nevükkel találkozni a csoportok sorsolásakor. Svédország nem rendelkezik automatikus kvótával a BL csoportkörben, így a bajnoknak szabadkártyáért kell folyamodni, amit általában meg is kaptak.

Fotó: Aftonbladet, Adam Ihse/TT
Fotó: Aftonbladet, Adam Ihse/TT

Ám a legutóbbi idényben nehéz dolguk volt a Bajnokok Ligájában, a csoportkörben nem tudtak pontot szerezni és a generációváltást is figyelembe véve úgy döntöttek, nem pályáznak a következő szezonra.

„Még nem született 100%-os döntés, de ez már majdnem teljesen biztos. Az EHF jelezte, hogy fejlődnünk kell, ha részt akarunk venni a sorozatban, és minden egyes kritériumban, ami a szabadkártyához szükséges. Most úgy érezzük, hogy szakmailag a legjobb döntés, ha az Európa Ligában veszünk részt. A BL szereplésből nagyon sokat tanultak a lányok, de a fejlődés szempontjából az is fontos, hogy legyen esélyük a győzelemre, miközben élvezik a játékot” – nyilatkozta Jonathan Stenbäcken, a Sävehof sportigazgatója.

Ehhez kívánunk mi is sok sikert, amikről be fogunk számolni az oldal hasábjain.

Szerző: Roland Buzas

Kapcsolódó tartalom: