Elhibázott pénzügyi döntései miatt került nehéz helyzetbe a Vipers női kézilabdacsapata.
Az igazgatótanács elnöke most több intézkedést is bejelent a súlyos helyzet javítására. A financiális nehézség nem újkeletű az északi topcsapat számára. A Vipers Kristiansand legutóbb februárban volt csődközeli helyzetben.
A Vipers ismét több millió korona deficit felé tart
A többszörös Bajnokok Ligája győztes egyesület pénzügyi hiányt görget maga előtt. A klub vezetősége hozta nyilvánosságra a helyzet súlyosságát.
“Sürgősen cselekednünk kell. A ránk nehezedő pénzügyi nyomás hatását már most is érezzük, szeptembertől pedig a kiadásaink meghaladják majd a bevételt – nyilatkozta Peter Gitmark a norvég TV2-nek.
A norvég TV2 birtokába jutott egy levél, melyben egy másik elnökségi tag, Anders Iglebekk, a kialakult helyzetről tájékoztatja a Vipers Kristiansand befektetőit. A félévvel ezelőtti, 5,5 millió koronás (182 millió forint) pénzügyi mentőakció óta nem javult a klub gazdasági pozíciója.
“Röviddel ezután két új játékost igazoltunk le. Ezek a szerződések nagyon sokba kerülnek a Vipersnek és nagyban hozzájárultak a jelenlegi szituáció létrejöttéhez – írja Iglebekk, aki azt is hozzáfűzi, hogy számos korábbi befektetési hibára is fény derült, amit az elnökség tudtára adtak.
Az orosz sztárjátékos Anna Vjahirjeva játékjogát pedig 1,9 millióért (63 millió forint) értékesítette az egyesület, valamint további bevételi lehetőségek kerültek előtérbe; a jövőbeni új szponzor nevét veheti fel a csapat és a sportcsarnok egyaránt.
A pénzügyi hiány az év végére elérheti a 3.4 millió koronát (113 millió forint), szeptembertől pedig egyre kilátástalanabb lesz a helyzet.
- Adományokra is számítunk rövid távú megoldásként, de nyilván a februári gyűjtés után ezek a lehetőségek behatároltak. Nem tudtuk megmenteni a klubot felhasználva ezt a bevételt, ami egy alapvető közgazdasági hiba. Most már minden kiadásunkat halasztani kell, amíg nem oldjuk meg a dolgokat.
- Hitelt kell, hogy felvegyünk, ami mögé fedezet szükséges. Reméljük, hogy rövidesen fel tudunk vázolni egy költségvetési tervet, ami teljes egészében lefedi a 2025-ös évet.
- Több magáncéggel is tárgyalunk, úgy hazai, mint külföldi befektetőkkel, de ezekre a forrásokra csak januártól számíthatunk majd. Két pénzügyi belépési pont van, a szezon és a naptári év kezdete.
- A játékosainktól nem fogunk megválni, és nem csökkentjük a fizetéseiket, mivel egyrészt a klub tőlük is függ, másrészt ez a szerződések újratárgyalásával járna. A minimálisra csökkentettük az adminisztratív költségeinket, most pedig egy szakmai terv felvázolásán dolgozunk, ami bemutatja, hogyan leszünk képesek rövid távon visszafizetni hiteleinket.
- A norvég versenykiírás értelmében, egy zsinórban két éven keresztül deficites klub pontlevonással, újabb negatív szaldó eredményeképp pedig egy osztállyal való lejjebb sorolással (itt az élvonalból való kizárással) sújtható. – A szerk.
Szerző: Roland Buzas
Kapcsolódó tartalom: