KÉZILABDA

A Vipers Kristiansand felült Európa trónjára

A norvég Vipers Kristiansand a francia Brest Bretagne-t legyőzve nyerte meg a Bajnokok Ligája döntőjét. A skandináv gárda másodszor járt a legjobb négy között, döntőbe viszont először jutottak, ám nem is álltak meg itt, rögtön be is húzták a címet. A csapat játékosai érthető módon boldogan nyilatkoztak.

Katrine Lunde kiváló teljesítményt nyújtott ismét Fotó: Ilyés Tibor MTI / AP
Katrine Lunde kiváló teljesítményt nyújtott ismét Fotó: Ilyés Tibor MTI / AP

„Egészen elképesztő érzés, a végén nálam is eltörött a mécses. Nem engedtem, hogy az érzelmeim magukkal ragadjanak. Néhányan két perccel a vége előtt már ünnepeltek, de én rájuk szóltam, hogy még koncentráljanak a játékra. Nagyon nehéz szezonon vagyunk túl, de együtt legyőztük a nehézségeket, és a végén talán ez is segített a koncentrációban. A Final Four többi csapatához képest egy kis költségvetésű klub vagyunk, elképesztő, hogy meg tudtuk nyerni a Bajnokok Ligáját” – fogalmazott már Katrine Lunde.

22 évesen 22 gól a Final 4-ban, Henny Reistad a multitalent

„Nem tudom elhinni, hogy sikerült, ráadásul ilyen magabiztosan. Büszke vagyok az egész csapatra. Remek munkát végeztünk, fantasztikus volt a felkészülésünk, minden edzésen fejlődhettünk, Ole Gustav Gjekstad hathatós segítségével. Persze, gondolok már a távozásomra, s szomorú is vagyok emiatt, ám most az örömé a főszerep, hiszen megcsináltuk, sokunknak pedig valóban ez volt az utolsó meccse a csapattal” – összegzett Henny Reistad, a Final Four MVP-je.

Nora Mörk még meghatódottabban nyilatkozott:

„Teljesen letaglóztak a történtek, még most sem hiszem el! Csapatként, vált vállnak vetve mentünk előre, de azért egy nevet ki kell emelnem: Henny Reistad, köszönöm!”

Hihetetlen, de a Vipers Kristiansand a tizenhét meccséből tizenötöt idegenben játszott, az idegenbeli meccsek miatt több mint 60 napot töltöttek karanténban, így egyáltalán nem túlzó, ahogy Lunde a nehézségekről beszél.

Ole Gustav Gjekstad sem lehetett volna elégedettebb a csapatával.

„Fantasztikus érzés ennél a csapatnál dolgozni. Itt vagyunk, és megnyertük a legfontosabb klubtrófeát, ráadásul nem túlzás azt állítani, hogy megérdemelten. Az sem volt egyáltalán biztos, hogy a BL-ben fogunk játszani, de a klubnál nagyon sok ember végzett remek munkát, akár sportszakmai, akár gazdasági téren. Hihetetlen, hogy hova jutottunk el ilyen rövid idő alatt. Maradok a csapatnál, ugyanis hosszútávú terveim vannak, igyekszem megvalósítani az elképzeléseimet.”

Vipers Kristiansand a BL-győztes Fotó: Illyés Tibor / MTI /AP
Vipers Kristiansand a BL-győztes Fotó: Illyés Tibor / MTI /AP

Kiemelt kép: Ilyés Tibor / MTI /Ap

Kapcsolódó cikk: