Ez történt a 3F Superliga 9. fordulójában.
Péntektől hétfő estig tartott a 3F Superliga 9. fordulója. A hat mérkőzésen 14 gólt láthatott a stadionokba kilátogatott 58.116 (átlagban 9.686) néző.
Odense BK – FC København 2-1 (12.056 néző)
A dortmundi vereség után ismét idegenben volt jelenése Jess Thorup fiainak, akiktől immár elvárás volt a győzelem, hogy ne legyen még kilátástalanabb az új irány, amit felvettek ezen a nyáron. A kissé lassan bemelegedő felek közül a vendégek próbálták magukhoz ragadni a kezdeményezést, de átütő erő nem volt bennük, ám a szerencse egy szép támadás végén a segítségükre sietett a félidő feléhez közeledve.
Egy bal oldali akció végén Viktor Claesson emelte át a hazai kapust, de a kapufát találta el, ám a kipattanó Mads Frøkjær-Jensen testéről bekerült a kapuba, így előnybe juttatva a fővárosiakat. Ezután nagy rohanásba kezdtek Andreas Alm fiai, de nem akart összejönni nekik semmi sem, majd mikor visszatértek a pragmatikusabb felfogáshoz a szünethez közeledve, akkor egy kontra végén Issam Jebali még a negyedórás pihenő előtt ki tudott egyenlíteni.
Fordulás után a mezőnyben folyó nagy harc és a vendégek látható tompasága egy gyenge meccset eredményezett, de a csereként beálló Dennis Vavro megmutatta, hogy miért nem okos döntés a védelem tengelyében változtatni, ugyanis a röviden hazaadott labdájára Bashkim Kadrii csapott le, s miközben Mathew Ryan nagyot mentett a kipattanó Yankuba Minteh elé került, aki bepasszolta a labdát az üres kapuba, otthon tartva a három pontot, s elmozdítva a gárdát a kiesőhelyekről.
Aalborg BK – Lyngby BK 1-1 (8.657 néző)
Kiesési rangadót rendeztek a Portland Park közönsége előtt, ahol a hazaiak joggal reménykedtek abban, hogy a még nyeretlen újonc ellen egy sikerrel kicsit reménykeltőbb helyzetbe lehet kerülni.
Ennek megfelelően vágtak neki a találkozónak Lars Friis tanítványai, de a helyzetkialakítás továbbra is erősen esetleges formában működik csak, így egy kisebb mezőnyfölénynél tovább nem igazán jutottak. A vendégeknek ezúttal feküdt a kontrák lehetősége, mert az ellenfél az átlagosnál több hibával próbált dominálni ellenük. A szünet előtti pillanatokban ennek lett az eredménye Kasper Jörgensen találata, ami valahol megérdemelt vezetéshez juttatta a több kapura lövéssel kísérletező újoncot.
Szünetben valószínűleg zengett a hazai öltöző, de a hatást el is érte ezzel a mester, mert egy agresszíven letámadó együttes jött ki a folytatásra, amely már az első percben hibára késztette a vendég kapust, mikor Mads Juhl Kikkenborg sokat várva a tizenhatos vonalán álló Allan Sousa elé emelte ki a labdát, a brazil pedig egy tolás után kiegyenlítette az állást. A folytatásban visszatért az első félidő állapota és volt esélye még mindkét félnek, de a kevés helyzet alapján inkább Freyr Alexandersson csapata lehet szomorú, mert ez egy idegenben is nyerhető meccs lett volna, de így továbbra sincs még meg az első győzelmük.
FC Nordsjælland – FC Midtjylland 1-1 (4.616 néző)
A forduló rangadójára készülhettek a Right to Dream Parkba kilátogatók, mert a listavezető fogadta az előző idény ezüstérmesét, amely még gyenge formájában sem írható le egy ilyen meccsen.
Albert Capellas alakulata csütörtökön az ausztriai túráján szenvedett vereséget, aminek okán most egyfajta becsületbeli üggyé kezd válni náluk, hogy végre valami komoly sikert elérjenek. Az agresszív kezdés nem is nézett ki rosszul csak épp azok a fránya egyéni hibák nem segítették őket. az első hazai kontrákat még megtudták fékezni, de aztán negyedórához érve Oliver Villadsen könnyedén elszaladt a jobb oldalon, majd a centerezésére Ernest Nuamah üresen érkezett két védő közt és máris megszerezte a vezetést. A felbőszült vendégek nagy nyomása egy elhibázott ziccerre volt elég, majd fordulás után hullámzóbb lett a mérkőzés képe. Esély akadt itt is, ott is, de Flemming Pedersen legénysége kézben tartotta a mérkőzést.
A ráadás utolsó pillanataiban aztán Fortuna és a bírói ítéletek kisegítették a vendégeket, mert egy blokkolt lövés után Adamo Nagalo kezére pattant a labda, amit hosszas VAR-ozás után büntetőnek ítéltek meg, amit Evander értékesített már a századik percen túl, így egy pontot elvittek magukkal a „farkasok”.
Brøndby IF – Randers FC 2-2 (22.225 néző)
A játéknap másik kiemelt mérkőzésén az átigazolási időszak utolsó napjain komoly erősítéseket megvalósító Niels Frederiksen együttese fogadta a zsinórban ötöt nyerő és még veretlen második helyen álló gárdát.
Az őrületes hangulatot a korábbi norvég gólkirály, a bemutatkozásán már betaláló Ohi Omoijuanfo emelte már az első percben, amikor megszerezte a vezetést a sárga-kékeknek. A norvég már a szünetben el kellett hagyja a pályát egy sérülés miatt, ami nagyon fájó veszteség lehet, sőt a szünet előtti utolsó pillantokban, mikorra már kijött a szorításból a vendég együttes, akkor az első nagy veszélyt még tudta hárítani Thomas Mikkelsen kapus, azonban az újabb szöglet végén Hugo Andersson fejese már utat találat a kapujába. A második játékrészben ismét a hazaiak fölénye jelentkezett, de ne akart a gól összejönni. Aztán jött a hazatérő Daniel Wass, aki idei negyedik asszisztját osztotta ki ezúttal a nemrég érkezett Nicolai Vallys számára, aki a gólpassza után ezúttal gólt szerzett.
Az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve futott az eredmény után Thomas Thomasberg alakulata, ennek veszélye ellen Patrik Carlgren bravúrjaira volt szüksége, de aztán jött a csapat megmentője, Björn Kopplin, aki egy a messzire kifutó hazai kapus által kiboxolt labdát jó harminc méterről lőtt vissza a kapu felé és a hátra rohanó védők sem tudtak már menteni. Így megmaradt a vendégek veretlensége, s továbbra is ott vannak a dobogón.
Silkeborg IF – Aarhus GF 1-0 (6.495 néző)
Három vereség után a JYSK Park közönsége abban reménykedett, hogy a szintén gyenge formában lévő Uwe Rösler tanítványai ellen össze tudnak hozni egy sikert a kedvencek.
A meccs azonban a kipihentebb vendégek elképzelései szerint indult, mert gyorsan ki tudták használni, hogy a házigazdák csütörtökön még Belgiumban léptek pályára és nincsenek a legjobb állapotban. Viszont a német edző csapata nincs hozzászokva a labdabirtoklással járó veszélyekhez és több kontrát is engedtek, melyek közül az egyik során Sebastian Jörgensen kicsit szerencsésen jutott el lövésig, lett is egy nem túl erős kísérlet belőle, amit Jesper Hansen szépen bevédett, így előnybe került Kent Nielsen egylete.
A hátralévő egy órában pedig ugyanazt a nagyon akaró, de minőségi helyzetig eljutni képtelen vendégcsapatot láthattuk szenvedni, amely képtelen volt kiegyenlíteni egy érezhetően fáradt ellenfél otthonában. A szurkolók belehajszolták kedvenceiket a győzelembe, amit utána együtt ünnepelhettek, hogy csütörtökön ismét a nemzetközi porondon vitézkedhessenek, immár önbizalomtól duzzadva.
Viborg FF – AC Horsens 2-1 (4.067 néző)
A forduló zárómeccsére szokás mondani, hogy országos egyes, mert a remek formában lévő, jobb erőkből álló hazaiak, fogadhatták a visszaesőben lévő újoncot.
Hogy minden álomszerű legyen a szurkolók számára is ennek megfelelő felfogás uralta a találkozó elejét, ahol is Jacob Friis legénysége igyekezett minél előbb eldönteni a három pont sorsát. Már az első percekben bravúr kellett a vendég kapustól, de a kilencedik percben már Matej Delac sem segíthetett, Jay-Roy Grot előkészítését Justin Lonwijk passzolta közvetlen közelről a kapuba, megszerezve a hazai vezetést. Tíz perccel később Ibrahim Said duplázta meg az előnyt, és ismét a holland volt a gólpasszos, aki továbbra is remekel a szezonban.
A két gólos előny és a komolyabb erőket mozgósítani nem igazán tudó vendégek gyengélkedése egy ellaposodó összecsapást eredményezett, ahol mindkét félnek voltak kapura lövései, de a nagyobb helyzetek igazából nem jöttek össze. A ráadásban összejött a szépítés Magnus Jensen fejesével, amiben a hazai hálóőr, Lucas Lund Pedersen is benne volt, de így is otthon tartották a három pontot a zöldek, míg Jens Berthel Askou együttese tovább csúszik lefelé a vereségek útján.