EGYÉBKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

Ha egy autó megcsúszik a körforgalomban, az még nem drift

A Dániasport.hu olvasói már megszokhatták, hogy olyan sportolókról, edzőkről vagy vezetőkről írunk, akik magyarként dolgoznak, sportolnak Dániában, Skandináviában és a mindennapjaikat az ottani ország sportéletének szentelik. Ezúttal Muráncsik Tamással készítettünk egy interjút aki a dániai motorsportban ér el sikereket, mint driftversenyző.

Muráncsik Tamás versenyzés közben. Fotó/Kiemelt kép: PigenMedKameraet
Muráncsik Tamás versenyzés közben. Fotó/Kiemelt kép: PigenMedKameraet

Be tudnál mutatkozni az olvasóknak, és röviden bemutatni a driftet és annak szabályait?

Muráncsik Tamásnak hívnak, és immár 7 éve élek Dániában. Mindig is autóversenyző szerettem volna lenni, és úgy éreztem, hogy ez az álmom Magyarországon soha nem fog megvalósulni, ezért Dániában kerestem munkát, mint autószerelő. Még mindig autószerelőként dolgozom, de most szeretnék váltani, és alkatrészbeszerzőként dolgozni.

Ha egy autó megcsúszik a körforgalomban az még nem drift

A drift egy eléggé elterjedt sportág Japánban és Amerikában. Magyarul keresztbe autózásnak lehetne nevezni. De ezt nem szabad összekeverni azzal, amikor egy autó megcsúszik a körforgalomban. Sajnos a média mindig tévesen driftnek nevezi az ilyen megcsúszásokat, pedig ez nagyon messze áll attól.

Egy pályán kell körbemenni egy meghatározott vonalvezetés alapján, ahol zónákat kell érintenie az autónak miközben csúszik. Ezt 3 versenybíró pontozza, akik a verseny előtt elmondják a versenyzőknek, hogy pontosan mit is szeretnének látni. A 3 bírónak különböző dolgokra kell figyelnie. Első figyeli az autó vonalvezetését, a második a stílust, a harmadik pedig a kormányszöget.

Ezen kívül rengeteg szabály van arra is, hogyan épüljön fel az autó. Ez leginkább biztonságra vonatkozik. Például: négypontos biztonsági öv, akkumulátor biztonságos elhelyezése, kagylóülés stb.

Mi alapján döntöttél úgy, hogy driftversenyző leszel?

Gyerekkoromban a Totalcart néztem és nagyon tetszettek az autók, viszont a Forma-1 nem kötött le, sőt el is aludtam rajta. Később a youtube-on találtam ralivideókat, amelyek nagyon izgalmasak voltak, ahogy az autók sodródtak a murvás kanyarban. Szimulátoron kezdtem el ralizni, de sose voltam elég gyors. Ekkor az egyik versenyző társam említette, hogy milyen látványosan autózok, és ez bogarat ültetett a fülembe, ami alapján rátaláltam a driftre.

Mint profi versenyző meg lehet élni a versenyzésből, vagy ez mindig csak hobbi marad?

Az igazán profik, mint James Deane, Piotr Wiecek ugyan topversenyzők, de nekik sem olyan magas az életszínvonaluk, mint egy Forma-1-es pilótának. Itt Dániában mindenki dolgozik valamit a versenyzés mellett, amiből finanszírozni tudja a versenyzést. Azt szoktuk mondani, hogy csak akkor leszel milliomos a driftből, ha előtte milliárdos voltál.

Aki drift versenyző akar lenni, az tegye félre a félelmet!

Milyen képesség a legfontosabb, amitől valaki jó versenyző lesz?

Egyensúlyérzék. Az autó vagy megpördül, vagy kiegyenesedik és ebben a balanszban kell tartani. Koncentráció és motorikus képesség. Terhelésváltásnál nagyon fontos, amikor a gázadással, -elengedéssel, a fék, a kuplung és a kézifék használatával próbáljuk az autóra ható erőket irányítani.

Vannak olyan szituációk a versenyben, amikor két autó megy egyszerre a pályán és a második autónak le kell követni az előtte haladó autó mozgását, gyakran 80 -130 km/órás sebesség mellett. Ilyenkor a félelmet félre kell tenni. Tehát, ha valaki fél a veszélyes szituációktól, annak nem javaslom a driftet. Ezenkívül otthon kell lenni az autószerelésben, mivel ezek az autók nagy igénybevételnek vannak kitéve, és szinte mindig van valami javítanivaló.

Hol lehet gyakorolni, edzeni?

Dániában sajnos nincs kifejezett versenypálya, ahol gyakorolni lehetne. Esetleg nagyobb cégek privát parkolóiban lehetne, de a gyakorlással járó zaj és füst zavarja a szomszédokat, és ez nagyon megnehezíti azt, hogy találjunk megfelelő helyet. A versenyek előtt szokott lenni szabadedzés, amit gyakorlásra tudunk felhasználni. A vizes úton való csúszkálást nem igazán nevezném edzésnek, egyrészt roppant balesetveszélyes, és a rendőrök sem nézik jó szemmel. Talán még egy arra kijelölt mezőgazdasági terület, de az is veszélyes és költséges a szállítás miatt.

Billentyűzeten nyomkodva a Need for Speed-et nem lehet megtanulni driftelni.

Hogyan kezdje el egy kezdő ezt a sportot? Elég egy szimuláción gyakorolni, vagy inkább csak élőben érdemes?

Szimulációval kell kezdeni mindenképpen, de egy megfelelő programmal. Valamint felszerelés, egy minimum 700 fokban forgatható kormány, kézifék, váltó, kuplung. A Need for speed előtt ülve és a billentyűzetet nyomkodva nem lehet megtanulni driftelni. Ha már a szimuláció egészen jól megy, akkor lehet átülni versenyautóba. Így rengeteg karosszériaelemet meg lehet spórolni.

Mennyire követed, illetve ismered a dán motorsportot és versenyzőket?

A motorsportot úgy általánosságban nem nagyon követem, de természetesen ismerem a komolyabb dán versenyzőket. Mikkel Pedersennel például elég jóban vagyok, akinek a Porschéjéban már kétszer is ülhettem. Ő többek között a Le Mans-i 24 órás versenyen is szokott indulni a csapatával. Nemzetközi szinten elég jók a dánok, de ők már 7 éves koruk óta gokartversenyekre járnak, úgy ahogy Mikkel is tette. Ebben a korban leginkább a szülő az, aki szeretné, hogy a gyereke motorversenyző legyen. Így velem szemben hatalmas előnyük van.

Mennyire érdekli az embereket a motorsport Dániában?

Ez számomra nagyon szomorú téma. Sajnos az emberek nem nagyon szeretik a motorsportot. Van egy kisebb csoport, aki mindig követi a dániai motorsport-eseményeket, de az emberek többsége nagyon környezetvédő, és ezért próbálják megakadályozni a versenyeket.

Jyllandsringen a gyári Porsche-versenyautókra is új kipufogókat kellett szerelni, mert zajos volt a 3-4 km-re lakó szomszédoknak. Igaz, hogy amikor a házukba beköltöztek, akkor már ezt tudták, hogy itt van ez a pálya, de folyamatosan panaszkodnak az emberek.

Vagy a Motorsport Center Fyn esete, ahol néhány éve épült több millió koronás költséggel egy gokartpálya, és a helyieknek sikerült leállítani a működését, mert találtak a pálya melletti tóban egy szalamandrát, amelynek az életterét zavarja a motorversenyzés.

A dánok szeretnek sportolni, de a környezetvédelem számukra fontosabb, és nem akarják elfogadni, hogy vannak olyan emberek, akik a motorsportot szeretik.

Szóval ha valaki csak a motorsport miatt akar Dániába jönni az ne tegye.

Mennyivel másabb Dániában versenyezni, a magyar versenyekhez képest?

Magyarországon nem volt lehetőségem versenyezni, viszont amit a dánokról elmondhatok az az, hogy itt egy nagyon összetartó kis csapat van. A driftben mindenki segít mindenkinek. Olyan, mint egy hatalmas család. Segítjük egymást, néha egymás autóit javítjuk, hogy utána tudjunk egymás ellen versenyezni. Bár most egy új szervező érkezésével kicsit felbomlott a csapat egysége, de továbbra is, nagyon jó a kapcsolatom mindenkivel.

Felemelő a sok boldog arcot látni

Muráncsik Tamás a TikTokon is nagyon népszerű. Fotó: Thyrsted Fotó
Muráncsik Tamás a TikTokon is nagyon népszerű. Fotó: Thyrsted Fotó

Mi az ami, még mindig a drifthez köt, és ami miatt nem váltottál más versenyre?

A ralit továbbra is nagyon kedvelem, de a raliversenyen csak egy ember ülhet mellettem, a navigátor. Viszont egy driftversenyen bárki beülhet mellém egy körre. Volt olyan bemutató, ahol több mint 30 utasom volt. És az olyan felemelő érzés, hogy örömet tudok okozni az embereknek, akik beülnek mellém, legyen az felnőtt vagy gyerek.

A drift a többi technikai sportághoz képest nem drága. Míg egy pályaautó 66 ezer euró költséggel bír, addig nekem ez 8000 euró. Szponzorokat sajnos nagyon nehéz találni, saját zsebbel pedig nehéz finanszírozni. Viszont egy 450 lóerős autó az álmom.

Ami még a driftben tart az az, hogy sikeres vagyok benne. 2017-ben nyertem az első versenyem, akkor még egy 150 lóerős autóval. Majd 2018-ban Semi-kategóriában indultam, ahol sikerült bekerülnöm egy 200 lóerős autóval a top 8 ba, ahol csupa 3-400 lóerős autó versenyzett. Majd 2019-ben 4 versenyből kettőt megnyertem, és szereztem egy harmadik helyet, amivel összetett második lettem, akkor már egy 300 lóerős autóval. Sajnos a második versenyen technikai hiba miatt kiestem, de ha azon a versenyen sikerül akár egy 5. helyet elérnem, akkor az összetett győzelem is összejött volna. A szobámban körbenézve összesen 10 kupám van így a driftből, ami annyira jó érzéssel tölt el, hogy ezt egyszerűen nem akarom abbahagyni.

Szerző: Gál Sándor

Ez az interjú is érdekelheti: