3F Superliga tippajánló: a koronavírus árnyékában
Vasárnap és hétfőn a 24. fordulóval folytatódik dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a 3F Superliga 2019–2020-as szezonja – de a koronavírus gyanúja miatt minden mérkőzést zárt kapuk mögött rendeznek meg.
A koronavírus nem is akármilyen módon jelent meg: a múlt heti Brøndby-Lyngby mérkőzést a helyszínen tekintette meg a hazaiak egykori 47-szeres válogatott középpályása, Thomas Kahlenberg, aki vírushordozóként nagy káoszt okozott.
Miután kiderült a betegsége, a Brøndbytől 13 ember került otthoni karanténba, köztük Ole Palmaa vezérigazgató, Martin Retov edző asszisztens, Jimmy Brinksby elemző, Christian Engell sportpszichológus és a csapat 21 éves középső védője, Joel Kabongo.
A Lyngby rosszabbul járt, ugyanis három játékosa is Patrick Da Silva, Martin Örnskov és Kasper Jörgensen is 14 nap karanténba került,
A hatóságok felhívására sok szurkoló is jelentkezett (Kahlenberg ugyanis ott volt a lelátón), dán lapértesülések szerint 77 drukkernek kellett ugyancsak otthoni karantént vállalnia.
Ezek után lássuk, mit hozhatnak a mérkőzések.
VASÁRNAP
12.00: Hobro–Esbjerg
Kiesési rangadóval nyit a forduló, a 12. helyen álló, 18 pontos Hobro az utolsó előtti, 16 pontos Esbjerget fogadja. A hazaiak még mindig könnyes szemmel emlékeznek arra a szeptember 15-i bravúrra, amikor 2-1-re győztek a címvédő FCK ellen – na az volt a legutóbbi bajnoki sikerül. Mikor szakadjon meg ez a botrányos széria, ha nem most?
Peter Sørensen ismét számíthat az eltiltását letöltő Edgar Babayanra, ugyanakkor Mads Hvilsom ebbe az idényben már nem lép pályára, rá ágyékműtét vár. Az Esbjergben nincs eltiltott, de Lars Olsen edző nem számíthat a sérült Markus Halsti, Daniel Anyembe, Pyry Soiri, Søren Reese és Mathias Kristensen játékára.
Tippünk: X, 1
14.00: SønderjyskE–OB
Mindkét csapat gyengébb formában van, bár a hazaiak 2020-ban már nyertek bajnokit, az elmúlt tíz mérkőzésen két győzelem és egy döntetlen mellett hétszer is vereséget szenvedtek.
A héten pedig bravúros idegenbeli sikerrel kiütötték a Randers a kupából és már a négy között járnak. Ez talán ad némi lendületet az OB ellen – a vendégek ugyanis november 3-a óta képtelenek győzni.
A hazaiaknál Marc Pedersen sérült, de kérdéses Patrick Banggaard és Mads Albæk szereplése is.
Az Odensében Oliver Lund az utolsó meccsről szóló eltiltását tölti a SønderjyskE ellen, Jens Jakob Thomasen sérült.
Tippünk: 1
14.00: AaB–Lyngby
A koronavírus árnyékában egy olyan meccsre kerül sor az aalborgi Portland Parkban, ahol mindkét csapat a felsőházba tart. Jelenleg az AaB áll jobban, 23 meccsen 10 győzelemmel, négy döntetlennel és 9 vereséggel 34 pontnál tart, ezzel a hatodik.
A Lyngby eggyel többször kapott ki, és eggyel kevesebbe bajnokit nyert, így 31 pontos, azaz egy idegenbeli bravúrral beérhetné a vetélytársat.
Ezen azonban nagyon meglepődnénk, hiszen a vendégek neve mellett még mindig csak egy idegenbeli győzelem áll, és nem valószínű most, megtizedelt állapotban táltosodnának meg.
A vendégeknél a fentebb említett, koronavírus-gyanú miatti otthoni karanténra ítélt Patrick da Silva, Kasper Jørgensen és Martin Ørnskov mellett Frederik Gytkjær és Nicolai Geertsen az eltiltását tölti, Adam Sørensen, Oskar Snorre, André Riel és Jesper Christjansen sérült.
De a hazaiaknál is akad elég gond: ugyan Kasper Pedersen felépült, de Jacob Rinne, Kristoffer Pallesen, Malthe Højholt, Frederik Børsting és Søren Tengstedt még sérült, Magnus Christensen eltiltott, míg az ukrán Dniprótól igazolt kanadai csatár, Aramis Kouzine még mindig a munka- és tartózkodási engedélyére vár.
Tippünk: 1
16.00: FC København–Horsens
Amikor már azt hittük, a Celtic elleni idegenbeli bravúr az Európa Ligában kicsit helyrepofozza az FCK-t, és a koppenhágaiak meg is nyerték az Aalborg elleni bajnokit 3-2-re, akkor ugyanazon ellenféltől szerdán 2-0-ra kikaptak a Dán Kupa negyeddöntőjében.
A vasárnapi ellenfél a Horsens lesz, amely a felkészülési mérkőzéseken elszenvedett sorozatos vereségek után az eddigi három tavaszi fordulóban is kikapott – csütörtökön viszont kiharcolna a kupában az elődöntőt (igaz, csak tizenegyesekkel verte a tökutolsó Silkeborgot).
A csapat a legutóbbi Parken-stadionbeli fellépésén 2-1-re nyert másfél éve, azóta kétszer otthon fogadhatta a riválist, mindkétszer elbukott ellene.
A hazaiaknál Jonas Wind, Nicolai Boilesen, Robert Mudrazija, Ragnar Sigurdsson, Pierre Bengtsson, Dame N’Doye, Mikkel Kaufmann és Viktor Fischer sérült, a vendégektől Jannik Pohl biztosan hiányzik, de Nicolai Brock-Madsen szereplése is kérdéses.
Tippünk: 1
18.00: Nordsjælland–Brøndby
A zárt kapu ellenére a hétvége egyik legnagyobb érdeklődéssel vár mérkőzése az 5. helyen Nordsjælland és a 6. Brøndby csatája. A hazaiak nagyszerűen kezdték a tavaszt, a Horsens elleni 6-0-s KO-győzelmet követően két 2-1-es sikert is arattak, így önbizalomban nincs hiány.
„Nincs különbség, hogy a top 6-ban egy közvetlen rivális vagy egy kisebb csapat az ellenfél. Nem számít, ha egy vagy harminc pont van köztünk és az ellenfél között. Nekünk egy a célunk: kimegyünk és megpróbáljuk megnyerni a meccset. Mindezt a saját elképzelésünk szerint, uralni akarjuk a mérkőzést az elejétől a végéig” – nyilatkozta Frank Hjortebjerg, a Nordsjælland edzője.
A hazaiaknál Ulrik Yttergård Jensen visszatért az eltiltásából, így egyetlen hiányzó van csupán, a sérült Jonathan Amon. A vendégeknél Sigurd Rosted letöltötte az eltiltását, de ugyanezen okból most Morten Frendrup pihen. Kasper Fiksker, Joel Kabongo és Tobias Børkeeiet továbbra is sérült.
A Nordsjælland2017. július 23-a óta nem verte meg hazai pályán a Brøndbyt, azóta egyszer kikapott 4-3-ra, a legutóbbi két alkalommal pedig döntetlenre végzett (3-3, 1-1). Talán majd most?
Tippünk: 1, X
20.00: Randers–Midtjylland
A Randers ugyan csütörtökön kikapott a SønderjyskE ellen a Dán Kupa negyedöntőjében, de a bajnokságban tavasszal még veretlen, így jó eséllyel pályázik a felsőházra. Ezt megerősíthetné vasárnap, ha az ellenfél nem a listavezető Midtjylland lenne.
A hazaiaknál Marvin Egho az eltiltását tölti, a vendégeknél Sory Kaba visszatért, Erik Sviatchenko eltiltott, Oliver Olsen, Kristian Riis és Korcsmár Zsolt sérült, de kérdéses Mikael Anderson szereplése is.
A statisztika nem sok jót ígér a hazaiaknak: a Randers 2012 októberében győzött legutóbb a rivális ellen, azóta 18 mérkőzésen 16 Midtjylland-siker és két döntetlen a mérleg.
Tippünk: 2
HÉTFŐ
19.00: Silkeborg–AGF
Az utolsó helyen álló Silkeborg egy Aalborg elleni vereség óta három tétmeccsen három 1-1-es döntetlent ért el (más kérdés, hogy csütörtöki, Horsens elleni kupacsatát tizenegyesekkel elbukta). Az AGF november 28-a óta nem kapott ki, azért ez így nem sok jót ígér a hazaiaknál.
A hazaiaknál Milan Massop, Gustav Dahl és Magnus Mattsson sérült, várhatóan Shkodran Maholli sem játszik, de kérdéses Mark Brinch és Kees Luijckx szereplése is. Jó hír, hogy Junior Brumado letöltötte az eltiltását, nem is vitás, hogy a kezdőcsapatban kap helyet.
A vendégeknél Jesper Juelsgård az egyetlen hiányzó.
Tippünk: 2
[team_standings 3212]