3F Superliga tippajánló: a téli első hely a tét
Vasárnap és hétfőn a 13. fordulóval mond búcsút a 2020-as évnek a 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság élvonala. A fő kérdés az, hogy a jelenleg pontazonossággal élen álló Midtjylland és Bröndby közül melyik telel az első helyen.
VASÁRNAP
14.00: SönderjyskE – Randers
Kisebb hullámvölgybe került a SönderjyskE, amely állt már a bajnokság élén is, azonban a legutóbbi három meccse közül két rangadót is elveszített: előbb otthon kapott ki 3-1-re az FCK-tól, majd múlt héten a Bröndby otthonában 2-1-re.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy szerdán csak hátrányról fordítva, hosszabbításban verte 2-1-re a kupában a liga leggyengébb csapatát, a Lyngbyt, akkor látható, hogy Glen Riddersholm edzőnek a legjobbkor jön majd a téli szünet.
Sérült nincsen, Alexander Bah is letöltötte az eltiltását.
A Randers FC a kilencedik forduló előtt még csak a 10. helyen állt, és inkéább az alsóházban gondolkodhatott. Akkor azonban jött egy FCK elleni idegenbeli siker, és ez alapjaiban rázta meg a csapatot, amely azóta még három meccset megnyert, és ezzel a 12 pontos rohammal már az 5. helyen áll. Ha most is győzne, úgy a riválist is megelőzné.
Tosin Kehinde és Nikola Mileusnic a hét folyamán pozitív koronavírustesztet produkált, a tartalékkapus Jonas Dakir pedig agyrázkódást szenvedett a Holstebro elleni, 3-1-re megnyert kupameccsen.
Tippünk: X, 1
14.00: Lyngby – Vejle
Nagyon változott a világ a Vejle csapatával, az újonc álomszerűen rajtolt, állt a bajnokság élén is, de teljesen összeomlott, és október 30-a óta hat bajnokján mindössze egy pontot szerzett.
Kedden némi reménysugárt jelentett a Hvidovre elleni 3-2-es idegenbeli kupagyőzelem, ebből kellene építkeznie a nyeretlen sereghajtó Lyngby otthonában is.
A hazaiaknak ez az utolsó esélye, hogy ősszel győzelmet szerezzenek, és igazából azt sem mondhatjuk, hogy teljesen esélytelenek. André Riel sérült, de a kupameccset kihagyó Frederik Gytkjaer visszatérhet.
A vendégeknél Constantin Galca biztosan nem számíthat a védő Mads Greve játékára, Kevin Yamga és Tobias Mølgaard ugyanakkor visszatérhet.
Tippünk: 1, X
16.00: AGF – AaB
A Fehér Péter vezette Aalborg az Aarhus vendégeként lép pályára. A magyar származású szakemberrel becsúszott egy kis hullámvölgy, ami egy négy mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatban (közte egy kínos, Dán Kupából való kiesésben) mutatkozott meg, de vasárnap, ha nehezen is, de sikerült 3-2-re legyőzni az utolsó helyezett, még nyeretlen Lyngbyt.
2020 utolsó mérkőzésére vasárnap kerül sor, amikor a csapat az AGF vendégeként lép pályára. Ott, ahol legutóbb, június 26-án egy nagyszerű mérkőzésen 4-1-re nyerni tudott. Ráadásul az AaB a legutóbb négy, egymás elleni tétmérkőzésen veretlen maradt, egy döntetlen mellett négyszer is győzni tudott.
Dán források tudni vélik, hogy az aalborgiak kispadján ez lesz Fehér utolsó mérkőzése. A klub részéről Inge Andre Olsen sportmenedzser ugyanis kijelentette, hogy januártól új edzővel számolnak. Ami biztos, hogy szakvezetés nem számolhat a sérült Lucas Andersennel és Oscar Hiljemarkkal, ugyanakkor Tim Prica letöltötte az eltiltását.
A hazaiak abban bíznak, hogy egy újabb győzelemmel a legjobb négy között telelhetnek. A klub a múlt héten már átnyújtotta karácsonyi ajándékát a szurkolóknak azzal, hogy meghosszabbította Frederik Tingager, Albert Grönbaek, Sebastian Hausner és Niklas Backman szerződését.
David Nielsen edzőnek lehet, hogy figyelmen kívül kell hagynia Patrick Olsent, aki a Horsens elleni kupameccsen sem játszott, míg Tingager várhatóan a következő héten apa lesz, ezért szabadságot kapott. Mustafa Amini is hazatért már Ausztráliába, hiszen ősszel nem lépett pályára, míg Nicklas Helenius januárban Silkeborgba szerződik, ez lehet a búcsúmérkőzése.
Tippünk: 1, X
18.00: FC Köbenhavn – OB
Hosszú hullámvölgy után ismét életre kelét az FCK, amely a legutóbbi három bajnokiját megnyerve feljött a hatodik helyre, és a hétközi kupamérkőzésen csak tizenegyesekkel esett ki a Midtjylland ellen. .
Egy OB elleni győzelemmel megnyugodhatnánk a klubnál, hiszen felsőházi pozícióban telelhetne a csapat. Ami jó hír, hogy egyetlen játékost sem kell betegség miatt nélkülözni, vagyis Pierre Bengtsson, Viktor Fischer és Andreas Bjelland is készen áll. Sérült is csupán kettő akad, Mohamed Daramy, valamint Ragnar Sigurdsson.
A odenseiek eddig csalódást keltő teljesítménnyel csak a 9. helyen állnak, az Ekstra Bladet azt írta, hogy Jakob Michelsen edzőt az eredménytől függetlenül menesztik is a vasárnapi bajnokit követően.
Mads Frökjaer-Jensen eltiltása ugyan lejárt, de állítólag nem lép pályára,. a helyén Janus Drachmann áll készenlétben. Alexander Juel Andersen, Max Fenger, Jens Jakob Thomasen, Elias Thrandarson és Jöørgen Skjelvik sérült.
Az OB 2003 óta nem nyert az FCK vendégeként, valami azt súgja, ezúttal sem fog.
Tippünk: 1
20.00: Horsens – Bröndby
Bár az alapszakaszból még tíz forduló hátravan, mégis úgy érezzük, kisebbfajta csoda kellene a Horsensnek ahhoz, hogy elmozduljon az utolsó két hely valamelyikéről. Az idei utolsó mérkőzésen nem lesz könnyű dolga, hiszen a második helyen álló Bröndbyt fogadja.
A legutóbbi, június 7-i, CASA Arenában lejátszott mérkőzés jó példa lehet, hiszen akkor a Horsens 3-2-re győzött, köszönhetően a feröeri Hallur Hansson duplájának.
Sokkal inkább pesszimistább forgatókönyvet ígér az idei teljesítmény, hiszen a Horsens az eddigi 12 bajnokiból mindössze egyet nyert meg, három döntetlen mellett nyolcszor is kikapott. A csapat a hétközi kupameccsen 1-0-ra kikapott az AGF-től és kiesett, de a dán sajtó szerint nagyon jól harcolt. A gól hiányzik nagyon, hiszen a bajnokságban mindössze kilencszer talált be, ami messze a legkevesebb.
Ami rossz hír, hogy a fentebb említett Hallur Hansson az eltiltását tölti, de a hererákkal műtött Jonas Thorsen sem lehet ott. Michael Lumb és Peter Nymann várhataón nem játszik, de Jannik Pohl visszatérhet.
A Bröndby sem lehet boldog, a bajnokságban remeklő csapat ugyanis egy nmemzetkö9zi kupaindulást érő lehetőséget elrontott: nem lehet már kupagyőztes, hiszen kikapott a másodosztályú Fremad Amagertől.
Niels Frederiksen csapata akár az élen is telelhet, jelenleg egy góllal rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második helyre. Egy nagyobb győzelemmel azonban megelőzheti az FC Midtjyllandot, a címvédő csak hétfőn lép pályára a Nordsjaelland ellen.
A csapatból Blas Riveros, Rezan Corlu, Andrija Pavlovic Kevin Mensah és Peter Bjur hiányzik.
Tippünk: 2
HÉTFŐ
19.00: Midtjylland – Nordsjaelland
Bár az FC Nordsjaelland jó csapat, a farumi klub egyetlen idegenbeli meccsét sem nyerte meg ebben a szezonban, és nem sok jel utal arra, hogy ez változna az FC Midtjylland ellen.
Főleg, hogy a bajnok és listavezető az egyetlen, amely nem kapott ki pályaválasztóként (négy győzelem mellett pontot is csak az AaB szerzett egy gól nélküli döntetlennel).
A hazaiaknak van is okuk a visszavágásra, hiszen október 31-én súlyos, 4-1-es vereséget szenvedtek a rivális otthonában.
Tippünk: 1