3F Superliga tippajánló: lerázhatja riválisát az FCK
Péntektől hétfőig a 18. fordulóval folytatódik dán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a 3F Superliga 2019–2020-as szezonja.
PÉNTEK
19.00: Lyngby–Nordsjælland
A pénteki nyitányon a bajnokságban az egyik legjobb hazai mérleggel bíró Lyngby reménykedhet a jó eredményben. Az együttes az eddigi kilenc meccséből hatot megnyert a Lyngby Stadionban, csupán háromszor kapott ki, de az éllovas Midtjyllandtól vagy a harmadik Brøndbytől ez nem szégyen.
Ugyanakkor nála többször csak utóbbi csapat, illetve a címvédő FCK győzött
pályaválasztóként, 7-7 alkalommal. Ez pont ellensúlyozza az idegenbeli gyatra formát, bár éppen a Nordsjælland az, amely nem bírt vele, és októberben csak 1-1-es döntetlenre futotta erejéből.
A Lyngby egy hete bravúros, 2-2-es döntetlent ért el a SønderjyskE otthonában és ugyan a klub vezetése továbbra is tartja, a biztos bennmaradás a cél, 17 forduló után csupán három pont választja el a csapatot a felsőháztól. A középső védő, Kevin Tshiembe eltiltás miatt nem
játszhat, míg Martin Ørnskov sérüléssel bajlódik.
Tippünk: 1
VASÁRNAP
11.45: FC København–Brøndby
Egy hete az FCK, ha nehezen is, de begyűjtötte a három pontot a Hobro ellen (Pieros Sotiriou a 82. és 83. percben szerzett góljaival sikerült fordítani), a Brøndby ugyanakkor kikapott Aarhusban, így a két élcsapat között hat pontra nőtt a különbség.
Amennyiben a címvédő ismét győzne, valóban leszakítaná a riválist, és lenne is ok a revánsra, hiszen október 6-án a Brøndby hazai pályán sima 3-1-es győzelmet aratott ellene. Ståle Solbakken tanítványai csütörtökön 1-0-ra nyertek Luganóban is az Európa Liga 5., fordulójában, a keret pedig lassan teljessé válik, hiszen már csak Nicolai Boilesen, Jonas Wind és Nicklas Bendtner bajlódik sérüléssel.
A Brøndby öt győzelem után szenvedett vereséget a múlt héten, és nem elég, hogy Kasper Fisker, Joel Kabongo, Tobias Børkeeit és Josip Radosevic nélkül kell pályára lépnie, még edzője, a vasárnapi kiállított Niels Frederiksen sem ehet ott a kispadon.
12.00: Randers–SønderjyskE
Nem sokat javult a SønderjyskE helyzete az egy héttel ezelőttihez képest, a csapat négy vereség után 2-2-es döntetlent ért el a Lyngby ellen, így maradt a 10. helyen.
A Randers is nyeretlen november 3-a óta, egy Aalborg elleni 3-3-as döntetlent múlt pénteken a Nordsjælland elleni 3-0-s zakó követett. Hazai pályán azonban nagyon megy, csupán egyszer kapott ki, így megkockáztatjuk, a mélyponton lévő vendégek ellen sikerül begyűjteni a három pontot. Emil Riis Jakobsen eltiltás, Saba Lobjanidze sérülés miatt nem játszhat, a SønderjyskE szakvezetése pedig kénytelen nélkülözni Marc Pedersent, illetve Mads Albæket.
Tippünk: 1
14.00: Horsens–OB
Izgalmas mérkőzést ígér az Odense fellépése a Casa Arenában: a vendégek szeretnék megőrizni helyüket a felsőházban, míg a Horsens menekülne az utolsó helyek közeléből.
A hazaiak legutóbb súlyos, 4-0-s vereséget szenvedtek Aalborgban, így elképzelhető hogy a horvát Matej Delac helyét ezúttal az amerikai Michael Lansing foglalja el a kapuban.
Visszatérhet a kezdőcsapatba a feröeri Hallur Hansson, ugyanakkor a kiállítás miatti eltiltását töltő védő, Alexander Ludwig ezúttal kimarad.
Az OB két vereség után javítana, Jens Jakob Thomasen és Jeppe Tverskov sérült, ugyanakkor Jakob Michelsen várhatóan ismét számíthat Ryan Johnson Laursen játékára.
Októberben az Odense 3-0-ra nyert otthon, valószínűleg ezúttal is sikerül pontot vagy pontokat szereznie.
Tippünk: 2, X
16.00: Esbjerg–AGF
Egy hete kötelező győzelmet aratott az Esbjerg, amely a szezon során először nyert idegenben, a sereghajtó Silkeborg otthonában. A sorozatot otthon lehetne folytatni, bár az
AGF ellen nem lesz egyszerű.
A hazaiak egyszer már értek el bravúrt, amikor szeptemberben legyőzték a Brøndbyt, de azért nem számítanak esélyesnek, akkor sem, ha minden játékosuk hadra fogható.
Az AGF a legutóbbi három bajnokiját megnyerte, és miután jelenleg lényegesen közelebb van a harmadik helyhez (két pont), mint a hetedik helyhez (öt pont), nem is vitás, ismét győzni szeretne.
Tippünk: 2
18.00: AaB–Hobro
Miután a Hobro eddig csupán két meccset nyert meg, ebből egyiket idegenben, a tökutolsó Silkeborg otthonában, nem valószínű, hogy Aalborgban villanna nagyot. A hazaiaknak kell a három pont, hogy őrizzék felsőházi helyüket, a Horsens elleni 4-0, illetve a hétközi, HB Køge elleni 3-0-s kupasiker meg is adhatja hozzá a kellő alaphangot. Mikkel Kaufmann és Anders Bærelsen sérült, de kérdéses Kasper Pedersen játéka is.
A Hobro nyolc mérkőzés óta nyeretlen, de egy hete majdnem megismételte a szeptemberi bravúrt, de ezúttal hiába vezetett a 82. percig a címvédő ellen, az FCK két perc alatt két gólt szerezve megfordította az állást. Alexander Baun, Jacob Tjørnelund és Mads Hvilsom sérült.
Tippünk: 1
HÉTFŐ
19.00: Midtjylland–Silkeborg
Mit mondhatnánk egy olyan mérkőzésre, amelyen a 44 pontos, eddig egy vereséget számláló listavezető az egy győzelemmel, és 7 ponttal az utolsó helyen szerénykedő riválist fogadja. Ez országos egyes, akkor is, ha a Midtjyllandban Kristian Riis, Korcsmár Zsolt, Marc Dal Hende
és Mikael Anderson nem teljesen egészséges.
A Silkeborg a második félidő közepéig vezetett a múlt héten, végül kikapott az Esbjergtől, és elég kicsi az esélye annak, hogy ebben az idényben elmozdul az utolsó helyről. Szegény embert az ág is húzza, mert nagyon sok a sérült, legutóbb Milan Massop, Frederik Alves Ibsen, Anders Hagelskjær, Jeppe Spliid Gertsen, Gustav Dahl, Magnus Mattsson, Marc Rochester és Sebastian Jørgensen sem játszhatott.
Tippünk: 1
[team_standings 3212]