KIEMELT HÍRLABDARÚGÁS

3F Superliga tippajánló: „Ha nem nyerünk, akkor vége!”

Stale Solbakken, az FC Köbenhavn edzője elismerte, csak egy hazai győzelemmel marad esélye arra, hogy esetleg utolérje még a nyolcpontos előnnyel élen álló Midtjyllandot a 3F Superliga rájátszásában. A már kiesett Silkeborg mellett vasárnap elbúcsúzhat az élvonaltól a tavalyi bronzérmes Esbjerg is.

A 30. forduló tippajánlója, nem ígér vendég győzelmeket. A péntektől hétfőig tartó fordulóban a hazai csapatok győzelmeire számítunk.

A dán bajnokság 30. fordulója következik. Fotó: Superliga.dk

FELSŐHÁZ
PÉNTEK

19.00: AGF–AaB
Miután három vereséggel kezdte a rájátszást az Aalborg, elég kicsi az esély arra, hogy a három meccsét hét pontot szerző Aarhus vendégeként táltosodna meg. De ettől szép a sport, hogy bármi megtörténhet, így szoktunk belefutni mi is a tuti mérkőzések hibájába. A vendégek olyan gyengén szerepelnek, hogy a legutóbbi három mérkőzésükön gólt sem szereztek, ugyanakkor kaptak nyolcat. Ebből négyet múlt szombaton, hazai pályán a Nordsjaellandtól. Lehet, ez borította ki a bilit, minden esetre a klubvezetés érdekes módon fejezte ki elégedetlenségét: kirúgta a két másodedzőt, Allan K. Jepsent és Lasse Stensgaardot, így mostantól Rasmus Würtz és Thomas Augustinussen segíti Jacob Friis munkáját.
Jakob Ahlmann eltiltás, Jacob Rinne és Magnus Christensen sérülés miatt hiányzik majd. Arról viszont nincs hír, hogy Kasper Kusk elutazik-e Aarhusba, a nyolcszoros dán válogatott szélső apa lett, így a legutóbbi két bajnokit engedéllyel hagyta ki. A hazaiaknál minden a legnagyobb rendben, az AGF a koronavírus-járvány miatti szünetből visszatérve a Superliga legfélelmetesebb csapata, hiszen egyedüliként veretlen a legutóbbi hat meccset tekintve, négyszer nyert, kétszer döntetlent játszott.
A bronzéremre nagyon komoly az esélye, ehhez persze pénteken hoznia kellene a kötelezőt. Nicolai Poulsen az eltiltásáét tölti, Alex Gersbach és Zach Duncan sérült, de kérdéses Mustafa Bundu, Mustafa Amini és Nicklas Backman szereplése is.
A bajnokságban a korábbi két, egymás elleni meccset az Aarhus nyerte (otthon 3-0, idegenben 3-2), de június 10-én, a Dán Kupa elődöntőjében az AaB egy 3-2-es sikerrel visszavágott, és bejutott a július 1-jei fináléba.
Tippünk: 1

VASÁRNAP
18.00: Nordsjaelland–Bröndby
Amennyiben kilencpontos hátránya ellenére álmodik még a bronzéremről, úgy mind a Nordsjaelland, mind a Bröndby számára komoly téttel bír a vasárnapi összecsapás.
A hazaiak eddig pepitában nyomják: három felsőházi mérkőzésük közül akadt egy-egy győzelem, döntetlen és vereség. Legutóbbi azonban nyertek, ezt szeretnék folytatni a döntetlenkirály vendégek ellen. A koppenhágaiak ugyanis eddig háromszor ikszeltek, az AGF és a Midtjylland elleni 0-0 után múlt vasárnap legalább már a gólig eljutottak a címvédő FCK
ellen (1-1). Miután a Bröndby a télen eladta a csatár Kamil Wilczek mellett a két támadó középpályását, Dominik Kaisert és Hany Mukhtart, elsősorban a védekezésre kocenttrál. Erre szükség is lesz, hiszen a Nordsjaelland a bajnokság leggólerősebb csapata. Niels Frederiksen az eltiltott Jesper Lindström mellett a sérült Kevin Mensahra sem számíthat.
A hazaiaknál Mads Døhr Thychosen eltiltása lejárt, és játékra jelentkezett Jonathan Amon is.
Tippünk: 1, X

20.00: FC Köbenhavn–Midtjylland
Hányszor írtuk már le az FCK kapcsán, hogy most vagy soha? Sokszor, és nem hazudtoljuk meg magunkat, most is ezt tesszük. A koppenhágai csapat jócskán faraghatott volna a hátrányából a legutóbbi fordulókban, de hiába maradt veretlen, három meccsen csupán öt pontot szerzett, és nem bírta kihasználni a listavezető Midtjylland botlásait. Mert az első helyen álló mindössze négy ponttal lett gazdagabb, legutóbb hazai pályán úgy kapott ki 4-3-ra az AGF-től, hogy 13 perccel a vége előtt még 3-1-re vezetett.
A vasárnapi csúcsrangadó akár mindent eldönthet: egy Midtjylland-sikerrel 11 pontra nőne a különbség, amely ha matematikailag nem is, de úgy lelkileg eldönthetné az aranyérem sorsát.
Az FC Köbenhavn azonban győzelemre készül, egy siker ugyanis azt jelentené, hogy öt pontra megközelítheti a vetélytársat. És egy ilyen hektikus évadban az már lőtávolságon belülinek számítana.
A hazaiak edzője, Stale Solbakken elismerte, ez a szezon egyik legfontosabb mérkőzése. „Ha nem nyerünk, akkor ennyi volt, vége” – állapította meg a bajnokság végkimenetele szempontjából.
A két csatár, Michael Santos és Dame N’Doye sérült, de a középpályás Carlos Zeca játékára sem számíthat a mérkőzésen.
Valami azt súgja, most végre beletrafálunk, és a hazaiak lesznek az esélyesebbek.
Tippünk: 1, X

ALSÓHÁZ, 1. CSOPORT
SZOMBAT
18.00: SönderjyskE–Silkeborg
Az alsóházban az előző forduló „visszavágói” következnek, így a SönderjyskE a vasárnapi, idegenbeli 2-1-es győzelmet követően (a mindent eldöntő gólt a 90. percben, büntetőből szerezték a vendégek) a tök utolsó, biztos kieső Silkeborgot fogadja.
A hazaiaknál nehéz helyzetben van Glen Riddersholm vezetőedző, hiszen egy újabb siker nagy lépést jelentene a biztos bennmaradás felé, ugyanakkor arra is gondolnia kell, hogy jövő szerdán kupadöntőt vív a csapata, azaz arra is muszáj lenne tartalékolni.
Patrick Banggaard eltiltott, Jeppe Simonsen, Marc Pedersen, Rilwan Hassan és Theofanis Mavrommatis sérült, de lehet, Joao Pereira és Nicholas Marfelt sem vállalja a mérkőzést.
A silkeborgiak már csak a becsületükért küzdenek, de az is kérdés, mennyi motiváció maradt a játékosokban egy ilyen gyenge szezon utolsó három fordulójára. Milan Massop, Magnus Mattsson és Shkodran Maholli sérült, míg a korábbi fehérvári légiós, Kees Luijckx piros lapot kapott legutóbb.
Tippünk: 1

HÉTFŐ
19.00: OB–Lyngby
Egy hete alaposan mellélőttünk, hiszen bíztunk a Lyngby-bravúrban. Az OB azonban idegenbe is győzött 2-1-re, előnye hat pont a riválissal szemben, és ha most is nyer, szinte biztossá teszi, hogy a csoportja élén végezve játszhat az Európa Liga-indulásért.
Sérülések terén nem javult a helyzet Odensében, Oliver Lund, Alexander Juel Andersen, Kasper Larsen, Issam Jebali, Janus Drachmann, Mart Lieder és Traik Ibrahimagic szereplésére ezúttal is kevés az esély.
A vendégeknél Christian Nielsen edző nem számíthat a két csatár, Frederik Gytkjae és Lasse Nielsen játékára, ráadásul a csapat harmadik Nielsenje, Emil legutóbb megsérült, és le kellett cserélni.
Tippünk: 1

ALSÓHÁZ, 2. CSOPORT
VASÁRNAP

14.00: Randers–Horsens
Múlt szombaton gól nélküli döntetlent játszott egymással a Horsens és a Randers csapata, most fordított szereposztásban folytatják, és utóbbi egy hazai sikerrel megerősítheti vezető helyét csoportjában.
Alhaji Kamara eltiltás, míg Jesper Lauridsen sérülés miatt hiányzik, a vendégeknél Jannik Pohl játékára kevés az esély.
Tippünk: 1

VASÁRNAP
16.00: Hobro–Esbjerg
Múlt vasárnap óriási esélyt hagyott ki az Esbjerg, amely hazai pályán megelőzhette volna a Hobrót, de hiába szerzett vezetést tizenegyesből az első félidőben, a vendégek a szünet után hárommal válaszoltak.
Egy esélye maradt a tavalyi bronzérmesnek, ezúttal idegenben kell nyernie, mert újabb vereséggel biztosan kiesne az élvonalból. A csapatnak támadnia kell, ebben nagy segítségre lehet az eltiltásból visszatérő két csatár, a ghánai Mohammed Dauda és a horvát Ante Erceg. Mathias Kristensen még sérült.
A hazaiaknál a győzelem biztos osztályozót érne, de már a döntetlennel sem lenne olyan nagy az elégedetlenség. Simon Jakobsen továbbra is eltiltott, így valószínűleg Brandon Onkony és Rasmus Minor Petersen lesz a két középső védő.
Tippünk: X, 1

A 3F Superliga állása a 29.forduló után.

A 29. forduló összefoglalója a honlapunkon.