„Ez elképesztő, nagyon várjuk már a rajtot” – Álomország kapujában a grönlandi nőikézisek
Júniusban lett valóság: Grönland női kézilabdázói kijutottak a világbajnokságra. A csapat négyből négy győzelemmel kvalifikálta magát a világbajnokságra a Kanadával, Mexikóval, Kubával és az Egyesült Államokkal közös csoportból. Akkor ez még távolinak tűnt, most viszont már ott áll a csapat a vb küszöbén, és már a gondolat is, hogy hamarosan pályára lépnek a nagy seregszemlén, komoly érzelmeket vált ki belőlük.
Pályafutásunk fénypontja
Az egyik játékos, Sascha Jordening Zeeb így fogalmazott: “Ez teljesen őrületes. Nagyon várom már. Ez lesz a legvadabb történet a pályafutásunkban, libabőrös leszek, ha csak rágondolok arra, hogy mi a világbajnokságon játszhatunk.” Csapattársa, Nivi J. Petersen annyit tett hozzá: “Nehéz leírni, mit érzünk, mert ez olyasmi, amit még soha nem tapasztaltunk. Izgatottak vagyunk, de nem tudjuk, mire is számítsunk igazán. Várom a meccseket, de egyben kicsit félek is, hiszen klasszis játékosokkal nézünk szembe.” A történelem során ez mindössze a második alkalom, hogy Grönland részt vesz a női világbajnokságon, 2001-ben öt vereséggel a 24. helyen zárt, a gólkülönbsége 77–152 volt.
A grönlandiak Norvégiával, Ausztriával és Dél-Koreával kerültek egy csoportba. A norvég kézilabda nagyhatalomnak számít, a grönlandi játékosok a velük való találkozást várják nagyon.
“Mindig is szerettem volna találkozni velük. Őrület lesz Nora Mörk ellen játszani, ahogyan Henny Reistad ellen is. Mindig felnéztem rájuk, sok éven át követtem őket.” – árulta el Sascha Jordening Zeeb.
Nivi J. Petersen is izgatott: “Amikor megtudtuk, hogy Norvégia ellen fogunk játszani, először ujjongtunk. Kicsit később azonban rájöttünk, hogy bakker, ez egy bombaerős csapat”. Grönlandnak nem kell sokat várnia a Norvégia elleni találkozóra. A világbajnokság első napján, azaz már ma este összecsapnak egymással.
És hogy mi lehet Grönland célja abban a csoportban, melyben Norvégia messze a legerősebb csapat, és Dél-Korea is messze előttük jár, és talán Ausztria a leggyengébb a három rivális közül, arról Anders Friis dán szövetségi kapitány így nyilatkozott: “Az egyik legfontosabb, hogy jó élményekkel zárjuk a csoportmeccseket. Úgy kell lejönnünk a pályáról, hogy azt érezzük, megtettük mindent, amit tudtunk. Vannak részcéljaink a játékban, és meg kell felelnünk bizonyos értékrendnek.” – vélekedett a szövetségi kapitány.
Grönland kerete:
Kapusok: Aviaaja Heilmann (GSS), Nivi Satorana Amalie Fly (GSS), Rina Moller Lorentzen (GSS).
Jobbszélsők: Ane-Sofiannguaq Petrine Frederiksen (Silkeborg-Voel), Anja Labansen Heilmann (GSS),
Jobbátlövők: Josefine Jakobsgaard Gadgaard (Ejstrup Haervejen), Nuunu Lukassen (Ejstrup-Hærvejen)
Irányítók: Andrea Marie Bertia Karina Heilmann (GSS), Ivalu Cecilie Bjerge (NSK Håndbold, Krunderup), Nivi Jensen Petersen (Silkeborg-Voel)
Beállók: Ivaana Augusta Ottosen Holm (GSS), Ivana Meinecke (Stjarnan), Nukaaka Lyberth (Eiðis Bóltfelag), Sandra Rothberg (GSS).
Balátlövők: Aili Paneeraq Pedersen (GSS), Lykke Catrine Frank Hansen (Fredericia HK),
Balszélsők: Aviana Vilhelmine Jorna Kajangmat (Silkeborg-Voel), Sascha Ane Jordening Zeeb (GSS).