Ez történt a 3F Superliga 10. fordulójában: magára talált az FC Koppenhága
Vasárnap öt, hétfőn egy mérkőzéssel folytatódott a dán labdarúgó bajnokság, a 3F Superliga 10. fordulója, ahol 19 gólt láthatott a mérkőzésekre kilátogatott 51.707 néző! Nyert a Bröndby, az FC Koppenhága pedig hamar visszatért a helyes útra a kupafiaskó után.
FC Midtjylland – Randers 1-0 (1-0) 8503 néző
Sorozatban már a második mérkőzését nyerte meg az FCM 1-0 -ra, és mind a két mérkőzésen alulmaradt a labdabirtoklásban és a helyzetek kialakításában. Viszont a győzelmet nem kell megmagyarázni, tartja a mondás, és így tesz az FC Midtjylland is. Három pont ismét a “számlán” és ezzel továbbra is a tabella élén a herningi csapat.
Viborg – Odense 1-1 (1-0) 3963 néző
Jól kezdett a Viborg, már a 7. perceben vezetést szerzett, de ennek ellenére sem sikerült otthon tartaniuk a három pontot, mert az Odense amerikai játékosa Sabbi kiegyenlített, egy olyan mérkőzésen ahol talán a hazaiak álltak közelebb a győzelemhez.
A mérkőzés és talán az őszi szezon egyik legérdekesebb jelenete ezen a mérkőzésen született meg.
FC Nordsjaelland – FC Koppenhága 1-5 (0-1) 9578 néző
Nagyon fontos mérkőzést nyert meg a vendég csapat, akik egy nagyon rossz és eredménytelen hét után – két vereség- most megmutatták, hogy nincs okuk az aggodalomra a szurkolóiknak.
Jonas Wind vezérletével – négy gól előkészítés – az FCK a második félidőben sokszor állította nehéz feladat elé az FCN védelmét, és kapusát.
Érdemes a vendégek látványosra sikeredett első gólját többször is megnézni és akár kielemezni is.
Bröndby – Aalborg 2-1 (0-1) 18.154 néző
Megszakadt az Aalborg nyolc forduló óta tartó veretlensége, mert a hazai csapat és a Superliga tavalyi gólkirálya Michael Uhre óraműpontossággal érkezett a vendégek kapuja elé két alkalommal is és 0-1-ről 2-1 alakította a mérkőzés állását. Bröndby ezzel a győzelemmel levegőhöz jutott a fuldokló küzdelemben a kiesés elkerülésében.
Vejle – Silkeborg 2-4 (2-3) 3356 néző
A jó kezdés sem ígér mindig jó folytatást, pláne nem a Vejlénél, akik a feljutó Silkeborgot fogadták. A vendégek azt sem nem zavarta, hogy az első negyedóra után hátrányba kerültek, jó és szervezett játékukkal – és pontosan kétszáz darab átadással – megfordították az eredményt.
AGF – Soenderjyske 1-0 (1-0) 8153 néző
A tippajánlónkban már jeleztük, hogy az utóbbi időkben a SoenderjyksE csapata ritkán távozott pontokkal Arhusból. Ez most sem változott, mert a vendég csapat határozatlan, kicsit körülményes és pontatlan volt a hazai csapat kapuja előtt. A szakkomentátorok szerint vendégek játékán nem az látszik, hogy kieső csapat lennének, mert ugyan is jelenleg kieső helyen tanyázik a Prosser Dánielt is soraiban tudó soenderjyllandi csapat.