Forradalmi lépés kézilabdában: itt a vaxmentes labda
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség reméli, hogy a jövőben olyan kézilabda-mérkőzéseket lehet majd rendezni, ahol a labda és a pálya talaja nem a ragacsos fekete anyaggal lesz tele.
A challenge szisztéma után, amely csak 29 napig élt Dániában, egy újabb technikai újítást vezetne be az IHF. Megjelentek ugyanis az első vaxmentes labdák, amelyeket jövő nyáron egy utánpótlás-világversenyen tesztelnek majd.
„A játékosoknak meg kell érteniük, hogy a vax problémát jelent” – nyilatkozta a 2017-es franciaországi világbajnokságon Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség egyiptomi elnöke.
Akkor még ufóként tekintett a világ az egyiptomi sportvezetőre, hiszen nem tudhatta senki, hogy 2015 óta komoly kísérletezések zajlottak, és a fejlesztés most jutott abba a stádiumba, hogy már vannak öntapadós labdák.
„A jövő nyári, 2020. augusztus 18-30-i, kínai U18-as női világbajnokságon jöhet el a valódi teszt, de maga a termék ésszerűnek tűnik” – nyilatkozta a Tv2.dk portálnak Per Bertelsen, a Dán Kézilabda Szövetség elnöke. A sportvezető egy októberi, bázeli megbeszélésen foghatta kézbe először az új labdát. „Amennyiben a játékosok mentálisan alkalmazkodni tudnak ahhoz, hogy ne legyen vax az ujjaikon, akkor biztos vagyok abban, hogy jól fog működni” – tette hozzá.
Bertelsen elismeri, hogy a vax már a kézilabda-kultúra szerves része, ezért anélkül megtanulni játszani időigényes lesz. Ugyanakkor további előnye lehet, hogy tapasztalata szerint a labda nem olyan kemény, és teljesen más a tapintása.
Az egy dolog, hogy száraz környezetben hogyan reagál, de mi lesz, ha a labda izzadt kezekbe kerül? „Az IHF-nél vizes közegben is tesztelték és nem voltak problémák. De jövő augusztusban bölcsebbek leszünk” – mondta Bertelsen.
Forrás: tv2sport.dk
Fordítás: www.daniasport.hu
Kimelt kép: Fotó: tv2sport.dk Henning Bagger / Ritzau Scanpix
A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/ cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!