Egy fiatal szupercsere
A dán 3F Superliga megannyi ifjú tehetség számára kínál bizonyításai lehetőséget, kinek többet, s kinek kevesebbet. A legjobbak azonban akkor is képesek bizonyítani, ha nem mindig jut nekik oly sok idő, mint szeretnék. Franculino Djú (FC Midtjylland) esetében ez maximálisan igaz, mert ő a dán élvonal szupercseréje.
A modern labdarúgásban a korhatárok kitolódásának köszönhetően a fiatalok egyre több és több játékidőt kapnak
A percek száma véges és muszáj bizonyos mennyiségű rutint is a pályára tenni, hogy sikeres lehessen egy klub, azaz “performance” játékosokkal felállni. Az FC Midtjyllandnál nagyon ügyesen tudják a megfelelő arányokat keverni, s miközben a legtöbbet játszók listáján kevesebben vannak a fiatalok azaz a “procces” játékosok Thomas Thomasberg és a szakmai stáb remekül felismerte azt, hogy az egyik ifjú tehetségüket érdemes inkább a padról beküldeni.
Kissé sablonosan fogalmazva, a fáradt ellenfélre ráereszteni. Ugyanis a 19 esztendős Franculino Gluda Djú a liga legjobb cserejátékosának nevezhető a teljesítménye alapján. A Bissau-Guinea válogatottját képviselő támadó eddig 11 alkalommal szállt be a padról, s tette mindezt olyan hatékonysággal, hogy ezen beállásokat követően négyszer volt eredményes és kiosztott három gólpasszt.
Remek statiszika
- 8. forduló, Viborg FF – 65. percben áll be (1-1), gól a 76. percben (1-2)
- 11. forduló, Randers FC – Szünetben áll be (0-1), gól a 62. percben (1-1)
- 12. forduló, Odense Boldklub – 62. percben állt be (1-1), assziszt a 84. percben (1-2)
- 15. forduló, FC Nordsjaelland – 77. percben állt be (1-0), assziszt a 94. percben (2-0)
- 16. forduló, Silkeborg IF – Szünetben áll be (1-1), gól az 51. percben (1-2)
- 16. forduló, Silkeborg IF – Szünetben áll be (1-1), assziszt a 65. percben (1-3)
- 16. forduló, Silkeborg IF – Szünetben áll be (1-1), gól a 73. percben (1-4)
Ehhez képest a kezdőben igazából csak a nemzetközi porondon tudott villogni, mert a nyár folyamán az Európa Konferencia Liga selejtezői során tudott kiemelkedőt nyújtani. Itt előbb háromszor bevette a ciprusi Omonia Nikosia kapuját, majd duplázott a lengyel Legia Warszawa ellenében. A bajnokságban azonban a remek statisztikai mutatói javarészt annak köszönhetőek, hogy a padról beszállva egészen kimagaslót nyújt, ami a kilencven perces bontásban is jól fest.
Elemzés
A 4-4-2-ben elsősorban jobboldali csatárként játszó Franculino nagy lövőmennyiséggel rendelkezik (3,2 lövés/ 90, korrekt lövési pontossággal (50%), amihez hozzátartozik az is, hogy jól választja meg a kísérleteit. Így relatíve magas minőségű próbálkozások kerülnek fel a statisztikai lapjára (0,18 NPxG/Sh). Meg van a robbanékonysága, a sebessége és a térérzékelése is ahhoz, hogy kellően elszakadjon a védőitől. Ezen felül ügyesen használja ki az elemzések során megfigyelhet és kiemelt gyengepontokat. Jól időzíti a beindulásokat, rendre a védők vakoldalán helyezkedve támadja a kaput, amivel szinte mindig előnyt tud kiharcolni magának az ilyen helyzetek során. Jól teljesít a kapunak háttal, ezzel képes hasznossá válni a támadásépítések terén. Itt is a robbanékonyságát kamatoztatja, jól szakad el a védőktől, majd ügyesen készíti le a labdát a társaknak, akár a második vonalban érkeznek, akár a szélsők felé kell kitennie a játékszert. Ez segíti hozzá, hogy az összjátékban is meghatározó szerepet tudjon magára vállalni, sőt mi több, gólokat előkészítő kulcsemberré válni.
Miközben neki hét kanadai pont jött össze a padról, a liga többi tagja közül háromnál feljebb senki sem jutott.
Ami jól jelzi, mennyire jól is áll jelenleg ennek a 19 éves fiatalnak az, ha nem a kezdőben kap helyet.
Márpedig felsőházi küzdelem eddigi két találkozóján ennek ellenére a kezdőben volt és nem is igazán brillírozott, sőt a farumiak az első helyet is elbukták időközben. Persze veszve még semmi sincs.
Hiszen nyolc találkozó mér vár a „farkasokra”, ahol talán Franculino is képes lesz helyre rakni magában mindent ahhoz, hogy kezdőként is gólokkal, illetve gólpasszokkal tudja segíteni a bajnoki címért harcoló csapatát. De ha másként nem megy, akkor jöhet ismét a padról, ami az ő igazi vadászterepe.
Szerző: Tükörszélső