Megvan Jim Gottfridsson új csapata – itt folytatja pályafutását
Jim Gottfridsson visszatér Svédországba. A 33 éves irányító hároméves szerződést kötött nevelőegyesületével, az IFK Ystaddal. Gottfridsson még a múlt hét végén számolt be arról, hogy peren kívüli megállapodást kötött korábbi klubjával, az OTP Bank-Pick Szegeddel, miután elmérgesedett a viszonya a magyar együttessel.

„Az álmok valóra válnak” – ezekkel a szavakkal jelentette be a svéd klub a világklasszis kézilabdázó hazatérését.
Kedd reggel aztán az is hivatalossá vált, hogy a svéd válogatott irányítója az IFK Ystadban folytatja pályafutását. A bejelentés egyúttal arra is utal, hogy Gottfridsson légióskarrierje véget érhet. -írja az aftonbaldet.se
„Több nagyszerű ajánlatot is kaptam svéd, dán és német élkluboktól, amire büszke és hálás vagyok. Amikor azonban valós lehetőséggé vált, hogy hazatérjek az IFK Ystadhoz, úgy éreztem, ez a helyes döntés. Ez az a klub, ahol minden elkezdődött, és itt szeretném megírni pályafutásom következő fejezetét – fogalmazott Gottfridsson az egyesület hivatalos felületein.
„Nem azért térek haza, hogy befejezzem a pályafutásomat”
A klasszis játékosnak esze ágában sincs visszavenni a tempóból, és komoly célokkal tér vissza Skånéba.
„Nem azért térek haza, hogy befejezzem a pályafutásomat. Nagy ambíciókkal érkezem. Mérkőzéseket szeretnék nyerni, átadni a tapasztalataimat, és segíteni abban, hogy az IFK Ystad visszakerüljön oda, ahová tartozik. Emellett szeretnék valamit visszaadni a svéd kézilabdának, az egyesületnek, a városnak, valamint azoknak a gyerekeknek és fiataloknak, akik arról álmodnak, hogy egyszer ugyanazt az utat járhatják be, amely nekem megadatott.
Gottfridsson pályafutása során számos jelentős egyéni és csapatsikert ért el. Többek között 2022-ben a világ legjobb kézilabdázójának választották, klubszinten pedig számos európai trófeát nyert.
Mindezek ellenére az Ystadba való visszatérést karrierje egyik legkülönlegesebb pillanatának tartja.
„Fantasztikus dolgokat élhettem át a pályafutásom során, de nagyon különleges érzés visszatérni oda, ahol minden elkezdődött. Különösen izgalmas lesz ismét magamra ölteni a piros mezt. Már nagyon várom, hogy a játékosokkal, a szakmai stábbal, a szurkolókkal és az egész egyesülettel közösen írjuk meg a következő fejezetet. Otthon, Ystadban. Otthon, az IFK-ban” – mondta.
„Egyedülálló lehetőség”
Az IFK Ystad tavasszal csak osztályozón tudta megőrizni helyét a svéd másodosztályban, a Handbollsallsvenskanban. „Gotte” érkezésével azonban jelentősen megnőttek a klub esélyei arra, hogy visszajusson a svéd élvonalba.
„Ez egy olyan egyedülálló lehetőség, amely talán soha többé nem adódik egy egyesület történetében. Amikor megértettük, hogy kölcsönös az érdeklődés, úgy éreztük, mindenképpen komoly esélyt kell adnunk a megállapodásnak” – mondta Tobias Lellky, az IFK Ystad elnöke.
„Szinte hihetetlen érzés, hogy ez a nap valóban elérkezett. Partnereinkkel, tagjainkkal és valamennyi piros szívű szurkolónkkal együtt most új fejezetet írhatunk az IFK Ystad történetében” – tette hozzá.
Az IFK Ystad szeptember 20-án kezdi meg az új idényt, méghozzá egy idegenbeli skånei rangadóval, a H43 Lund otthonában.
Jim Gottfridsson – pályafutása számokban
Nevelőegyesület: IFK Ystad
Poszt: irányító
Klubsikerek
🥇 Bajnokok Ligája-győztes: 2014
🥇 Európa-liga-győztes: 2024, 2025
🥇 Német bajnok: 2018, 2019
🥇 Német Kupa-győztes: 2015
🥇 Német Szuperkupa-győztes: 2013, 2019
Válogatott sikerek:
🥇 Európa-bajnok: 2022
🥈 Világbajnoki ezüstérmes: 2021
🥈 Európa-bajnoki ezüstérmes: 2018
🥉 Európa-bajnoki bronzérmes: 2024
Egyéni elismerések:
🏆 A világ legjobb kézilabdázója: 2022
🏆 A német Bundesliga legértékesebb játékosa: 2020/2021
🏆 Az év kézilabdázója Svédországban: 2018, 2022
🏆 Az Európa-bajnokság legértékesebb játékosa: 2018, 2022
⭐ A világbajnokság All Star-csapatának legjobb irányítója: 2021
⭐ Az Európa-bajnokság All Star-csapatának legjobb irányítója: 2022
Jelöld meg a Daniasport.hu-t preferált forrásként a Google-on!
