KÉZILABDA

Nem volt jogalap Rasmussen felfüggesztésére

Kim Rasmussen eltiltása. Egy dán jogászprofesszor szerint az IHF-szabályzatban nincs egyértelmű paragrafus erre.

A Nemzetközi Kézilabda Szövetségnek (IHF) semmi joga nem volt ahhoz, hogy határozatlan időre eltiltsa Kim Rasmussent, a magyar női kézilabda-válogatott akkori szövetségi kapitányát, állítja Jens Evald, az aarhusi egyetem jogi professzora, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) tagja.

Kim Rasmussen
Kim Rasmussen.

A dán szakember a december 6-i, Romániától elszenvedett 28-27-es mérkőzés után (amely döntött a továbbjutást illetően) fakadt ki, a sajtótájékoztatón káromkodva azt mondta, a delegátus akarta eldönteni a mérkőzést.

Súlyos büntetés

Röviddel ezután az IHF határozatlan időre felfüggesztette őt, és mielőtt végleges döntést hozott volna az ügyben, a magyar szövetség menesztette a szakembert. Ráadásul emiatt fizetni sem akar neki.

Tavaly év végén kötöttem egy új, négyéves megállapodást, így pénzügyi szempontból nagyon sokat veszítek. A fizetés mellett vannak bónuszok és sok minden más” – nyilatkozta a tv2.dk portálnak.

A lapnak nyilatkozva Jens Evald professzor azt mondta, az IHF-nek nem volt joga ahhoz, hogy határozatlan időre eltiltsa az edzőt.

Ha elolvassuk a szabályokat, valójában nincs egyértelmű jogalap, amely lehetővé teszi a végrehajtó bizottság számára az ideiglenes felfüggesztést” – nyilatkozta. Nem beszélve arról, hogy szerinte Rasmussen ügyét a világbajnokságfüggetlen fegyelmi bizottságának kellett volna megvizsgálnia.

A dán TV2 megkereste az IHF-et, hogy mutassa meg, a szabályzat melyik pontját alkalmazta ebben az esetben. A szövetség válaszlevelében azt írta, az utolsó, 32. cikkely a mérvadó: „minden olyan esetben, amelyre a szabályok nem vonatkoznak, az IHF Végrehajtó Bizottságának kell határozatot hoznia.”

Jens Evald azonban a 32. cikkely egy értelmetlen rendelkezés. „Arra a következtetésre jutottam, hogy ez a pont nem rendelkezik az ideiglenes kizárásról. Azt meg kellene előznieegy tényleges döntésnek, amely különleges jogalapot igényel”– állítja a professzor, aki problémásnak tartja a hatalom ezen gyakorlását a játékosok és az edzők felett.

Szerinte a sportolók felfüggesztését a legrosszabb, például a doppinggal kapcsolatos esetekre kell fenntartani.

Rasmussen mellett már korábban is kiállt Tomas Ryde, a svéd edző ugyancsak ott volt az ominózus sajtótájékoztatón, mint a román nemzeti csapat akkori szövetségi kapitánya. 

Kim véleménye nem volt éppen kedves, de hogy ezt követően határozatlan időre kizárják, és csak később döntöttek róla, nagyon meglepő. Vajon mi alapján hozták meg a döntést?” – tette fel a kérdést.

Az ideiglenes kizárás nemcsak az IHF saját szabályrendszerével ellentétes, hanem különbözik a korábbi gyakorlattól is, amikor hasonló eset kapcsán a fegyelmi bizottság foglalkozott az üggyel.

Cervar pénzbütetést kapott

A lap felidézte Lino Cervar esetét, a horvát kapitány a 2019-es férfi vébén erős kritikával illette a két dán bírót, Mads Hansent és Martin Gjedinget, akiket amatőröknek nevezett, és azt követelte, hogy a mutatott teljesítményük után zárják mindkettőt börtönbe.

Az IHF Cervart nem tiltotta el, a vb fegyelmi bizottságamindössze 500 svájci frankra büntette. Ez komoly különbség ahhoz képest, hogy Kim Rasmussen két hónapos kizárást és 5000 frankos büntetést kapott.

Az IHF tagadta, hogy a két eset bármiben is hasonlítana egymásra. A dán TV2-nek küldött mailben azt írták, a legnagyobb különbség, hogy Rasmussen a kritikájával egy hivatalos sajtótájékoztatón jött elő. Cervar börtönös megjegyzését viszont csak a horvát újságíróknak mondta. Emiatt történt, hogy amíg az ő ügyét a vb fegyelmi bizottsága tárgyalta, addig Rasmussennel az IHF végrehajtó bizottsága foglalkozott.

Kim Rasmussen megsértette az IHF etikai kódexét a nem megfelelő szóhasználattal, ezzel megsértette a kézilabda hírnevét” – írta az IHF, bár arra nem tért ki, vajon Cervar kijelentései miért nem sértették meg a sportág hírnevét.

Rasmussennek fellebbezhetne a büntetése ellen, de azt mondta, a jelenlegi rendszerben ennek semmi értelmét nem látja. Ahhoz ugyanis egy vissza nem térítendő tízezer svájci frankos díjat kellene befizetni. 

Így elriasztottak bennünket teljesen, akik esetleg keresnék az igazságot” – mondta. Az eltiltása már lejárt, így szabadon dolgozhat a sportágon belül, azonban menesztése óta nincsen munkája.

forrás, kiemelt fotó: TV2Sport.dk