KÉZILABDA

Női kézilabda: EHF kupa döntő – A Solberg ikrek először egymás ellen.

Sanna Solberg az EHF kupát nyerne az iker testvére ellen.

A Team Esbjerg kiváló balszélsője,akiről már szerződése meghosszabbítása során írtunk, sohasem játszott még ikertestvére ellen, de ez most megtörténhet az EHF Kupa döntőjében.

A dán JydskeVestkysen kérdezte a norvég szélsőt nem sokkal azután, hogy az Esbjerg szinte lemosta a pályáról a Herning-Ikast csapatát, az EHF Kupa egyik elődöntőjében. A másik elődöntőben a norvég kapussal, Silje Solberggel felálló Siófok KC egy izgalmas mérkőzésen Viborgban 27-25re kikapott, de így is a döntőbe jutott, mivel az első mérkőzésen nyert 28-24-re.

 

Hol van Sanna…?

A csapattársak már a jó megérdemelt meccs utáni kis összejövetelüket tartották, ahol már a chili con carne-t ették, amikor végre Sanna felbukkant köztük.

Kicsit lemaradt a társaitól, mert a testvére mérkőzését követte, akik egy órával később kezdtek Viborgban.

27-25 lett, éppen csak sikerült Nekik– mondta egy széles mosollyal-Sanna.

Egy reális esély a végső győzelemre

Azzal, hogy a Team Esbjerg és a Siófok jutott az EHF Kupa  döntőjébe, Sannanak most először lesz lehetősége arra, hogy ikertestvére, Silje ellen játsszon.

Mind a ketten erről álmodtunk. Mi nagyon szerettük volna, hogy ez a párharc összejöjjön. Mindig reménykedtem benne, hiszen a sorozat két legjobb csapata találkozhat most a döntőben, ezt mutatták az eredmények is.

A Team Esbjerg és a Siófok KC is 12 mérkőzést játszott a sorozatban eddig. A dán csapat 11 mérkőzést nyert meg és egy döntetlent ért el, míg a magyar csapat mérlege 11 győzelem és 1 vereség.

Ők nem fognak nyerni a döntőbenHa mi így játszunk, így védekezünk, mint ahogy a Herning-Ikast ellen, akkor reális esélyünk lesz megnyerni a kupát.-elemezte az esélyeket Sanna Solberg.

Nagyon sok válogatott mérkőzést játszottak már együtt, de egymás ellen még sosem kellett játszaniuk.

Nagyon különleges lesz ez a helyzet, de azt nyugodtan leírhatod, hogy én tudom pontosan, hogyan kell lőni Neki…mondta zárásként a norvég világbajnok.

Az EHF Kupa döntője:

Esbjerg- Siófok KC május 4-5

Siófok KC -Esbjerg május 11-12

Sanna Charlotte Solberg (norvég)

Foto: Claus Fisker / Scanpix Denmark
Foto: Claus Fisker / Scanpix Denmark

szül.: 1990 június 16.

csapatai : Stabaek, Larvik, Team Esbjerg.

poszt: balszélső,

178cm magas-68kg

dán bajnokság legjobb balszélsője 2017-18-as szezonban, világbajnok a norvég válogatottal 2015-ben.

2018-19 es szezonban  eddig 105 kisérletből 73gól – 69%-os teljesítmény.

 

Fotó: jv.dk

szerző, fordító: daniasport.hu

A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon  található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/  cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!

Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!