Hibátlan selejtező, klasszis játékosok – Norvégia lesz a vb meglepetéscsapata?
Félelmetesen jó selejtezőt produkált a norvég labdarúgó-válogatott, amely 26 év után jutott ki ismét világversenyre, és 28 év után világbajnokságra. Persze a szakértők figyelmeztetnek, hogy 1994-ben egyszer már uralkodott ilyen eufória a csapatnál, ám akkor – ugyancsak az Egyesült Államokban – nem sikerült bebizonyítani, mire képes Norvégia. Vajon most összejön a bravúr?

Az biztos, hogy Norvégia jelentette az abszolút meglepetést a vb-kvalifikációban, hiszen Anglia mellett egyedüli válogatottként százszázalékos maradt, szerzett 37 gólt – ebből Erling Haaland egymaga 16-ot.
Vicces adat, de hat olyan nemzeti csapat is található a tornán – Ecuador, Paraguay, Skócia, Svédország, Svájc és a Dél-afrikai Köztársaság –, amely kevesebb gólt szerzett a selejtezőkben, mint Haaland…
Persze, mondhatjuk, hogy Moldovát (11-1, 5-0), Észtországot (1-0, 4-1) és Izraelt (4-2, 5-0) könnyű volt megszórni, de Staale Solbakken együttese ezt megtette a négyszeres világbajnok olaszokkal is. A hazai 3-0-s siker után az olaszországi 4-1-es kiütés pedig végül azt jelentette, hogy a rivális pótselejtezőre kényszerült, és végül ott is elvérzett.
Kitartottak Solbakken mellett
A Premier League legjobbjai közé tartozó Erling Haaland (Manchester City) és Martin Ödegaard (Arsenal) miatt a csapatot Norvégia aranygenerációjának nevezik, amely megtanult futballozni. Ráadásul korszerű futball játszik.
Az 1994-es és az 1998-as világbajnokságon még a hosszú passzos, ívelgetős taktikára támaszkodott, de Solbakken fokozatosan felépített egy olyan csapatot, amely a technikai képességeit kihasználva végig irányítani tudja a mérkőzést, és ugyan tele van támadó szellemű játékossal, mégis képes megőrizni az egyensúlyt.
Solbakken szerepe egyébként is érdekes, a korábbi 58-szoros válogatott középpályást 2000-ben nevezték ki, de se a katari vébére, se a 2024-es Európa-bajnokságra nem tudta kivezetni csapatát, sőt, még a 2022–23-as Nemzetek Ligája is inkább egyhelyben toporgásnak tűnt, mert nem sikerült a feljutás az A divízióba.
Az állása 20 hónappal ezelőtt is veszélybe is került, 2024. október 13-án, éppen az NL-ben, 5-1-re kikapott Ausztriától. Akkor egy online közvélemény-kutatás szerint a szurkolóknak csupán a 18%-a akarta, hogy maradjon. A szövetség vezetői azonban nem kapkodtak, és ennek meg lett a jutalma.
Félelmetes Haaland
Solbakken csapata a már említett legutóbbi kvalifikációban 37 gólt szerzett, nyolccal többet, mint bármely más csapat, a meccsenkénti 4,63-as gólátlaga pedig minden idők legmagasabb értéke egy európai nemzet által több mint négy mérkőzésből álló világbajnoki selejtezősorozatban.
Haaland félelmetesen teljesített, a 16 gólja is önmagáért beszélt, de az, hogy átlagosan 44 percenként betalált, a lövéseinek 39%-a sikeres volt, és több mint hattal túlteljesítette a várható gólok számát, az szenzációs adatsor.
És akkor el is értünk a csapat erősségeihez. Nemzetközi szinten a jó középcsatárok aranyat érnek, nos, a norvégoknak három is akad belőlük: Haaland mellett ott van Alexander Sörloth (Atlético Madrid) és Jörgen Strand Larsen (Crystal Palace).
A csapat annyira stabil, hogy hét olyan labdarúgó is akad, aki minden selejtezőn a kezdő tizenegyben szerepelt. Emellett Norvégiáé a világbajnokság legmagasabb kerete, ami döntő tényező lehet a pontrúgásoknál – mind elöl, mind hátul.

Védekezés, a gyengébb pont
Bár mindössze öt gólt kapott a selejtezőkben, éppen a védekezés adhat némi okot aggodalomra. A Wolves balhátvédje, David Möller Wolfe ebben a szezonban mindössze 11 bajnokin volt kezdő. Míg a Sevilla kapusa, Orjan Nyland csupán öt meccsen védett, így nem igazán vannak játékban.
A két középső védő, Torbjörn Heggem (Bologna) és Kristoffer Ajer (Brentford) stabil pontnak számítanak, de azért az I csoportban Szenegál és Franciaország alaposan próbára teszi majd őket.
A középpálya motorja, esze és szíve a 27 éves Arsenal-játékos, Martin Ödegaard. Aki annak ellenére, hogy nyolc selejtezőből csak ötször lépett pályára, hét gólpasszt adott – többet, mint bármely más játékos Európában.
Az RB Leipzig 21 éves szélsőjét, Antonio Nusát csak „norvég Neymarként” emlegetik. Ő a selejtezőben 27 sikeres cselezéssel igazolta is ezt a becenevét – nála több flokk-flakkot csak az angol Jeremy Doku mutatott be.
A 28 éves jobbhátvéd, Julian Ryerson pedig egyike annak a három norvégnak, akik minden percben pályára léptek a selejtezőkben. A szélső pozíciókból érkező kulcspasszai kulcsfontosságúak lehetnek – ebben a szezonban 18 asszisztot jegyzett a Borussia Dortmund színeiben.
Elkerülni ’94 csapdáját
A Guardian megszólaltatta Lars Bohinent, aki 32 éve ott volt az amerikai vébén. Az a csapat Anglia kárára száguldott végig akkor a selejtezőkön, hogy 1938 óta először kijusson a világbajnokságra. A legjobbjaik már kopogtattak a Premier League ajtaján, az eufórián keresztül sugárzott belőlük az önbizalom, aztán csoportutolsóként kiestek.
Igaz, egy olyan négyesből, amelynek minden tagja (Mexikó, Írország, Olaszország) 4-4 ponttal zárt, és az egy szerzett gól végzetesnek bizonyult az összevetésben.
„A vébén a közelébe sem tudtunk kerülni annak a játékminőségnek, amit a selejtezőkön produkáltunk. Ez a legnagyobb csalódás, amit valaha átéltem, az, hogy sohasem jutottunk el a kívánt szint közelébe” – nyilatkozta Bohinen.
„Akkoriban sokkal közvetlenebb, fizikálisabb focit játszottunk. Most viszont már miénk a labda, folyamatosan tudjuk irányítani a játékot, és ez nagy különbség. A játékosok technikai színvonala és sebessége emelkedett, és ezt a norvég akadémiák évekig tartó fejlesztésének az eredménye. Jobb edzők, jobb infrastruktúra, jobb pályák vannak.”
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy manapság az Erland Johnsenhez vagy Henning Berghez hasonló kőkemény középső védők divatjamúlttá váltak.
„Fantasztikus támadóerőnk van, de már nem képezünk védőket. Ez tükröződik a válogatottban is, mert védelem a leggyengébb láncszemünk. Sok támadó, technikás játékost neveltünk, de most lehet, hogy ennek az árát megfizetjük” – vélte.
A norvégok vb-programja:
Június 17., szerda
0.00: Irak–Norvégia
Június 23., kedd
2.00: Norvégia–Szenegál
Június 26., péntek
21.00: Norvégia–Franciaország
A norvég válogatott kerete:
Kapusok: Örjan Nyland (Sevilla), Sander Tangvik (Hamburg), Egil Selvik (Watford)
Védők: Kristoffer Ajer (Brentford), Leo Östigaard (Genoa), David Möller Wolfe (Wolverhampton), Fredrik André Björkan (Bodö/Glimt), Marcus Holmgren Pedersen (Torino), Torbjörn Heggem (Bologna), Sondre Langaas (Derby County), Henrik Falchener (Viking), Julian Ryerson (Dortmund)
Középpályások: Patrick Berg (Bodö/Glimt), Morten Thorsby (Cremonese), Martin Ödegaard (Arsenal), Sander Berge (Fulham), Fredrik Aursnes (Benfica), Kristian Thorstvedt (Sassuolo), Thelo Aasgaard (Rangers), Antonio Nusa (RB Leipzig), Andreas Schjelderup (Benfica), Oscar Bobb (Fulham), Jens Petter Hauge (Bodö/Glimt)
Csatárok: Alexander Sörloth (Atlético Madrid) Erling Haaland (Manchester City), Jörgen Strand Larsen (Crystal Palace)
