Későn születtek, mégis messzire jutottak
A norvég labdarúgó-válogatott 26 fős, világbajnokságon szereplő keretét, vizsgálva érdekes összefüggéseket figyelhetünk meg. Többek közt az is fontosnak tűnik, melyik évszakban születik egy játékos.
Norvégia 1998 óta először jutott ki a focivébére.
Az ismert neveket könnyű ünnepelni, de Ole Martin Ögaard mélyebbre ásott a témában és azt vizsgálta, honnan érkeztek a futballisták, nem csak földrajzi, de fejlődési szemszögből is. Melyik csapatban mutatkoztak be, milyen környezetben nevelkedtek és van e felfedezhető minta abban, hogy az év melyik periódusában születtek.
A többszörös sporttudományi mesterdiplomás elemző és akadémiai edző tényfeltárásának fordítását változtatások nélkül közöljük.
Ami várható volt és ami nem
A sporttudományban jól ismert és gyakran tárgyalt tényező az úgynevezett „relatív életkor hatása”, amelyről a DaniaSport is írt egy cikket hat évvel ezelőtt: „A relatív életkor hatás, a Bio-Banding” címmel.
Egy adott évben a korábban születettek idősebbek, nagyobbak és érettebbek, mint a korcsoport későbbi tagjai, így egy válogatás során is ők vannak számbeli fölényben.
Például a februári Sander Berge idősebb, mint a decemberben született Martin Ödegaard. Az NTNU (Norvég Tudomány és Technológiai Egyetem – a szerk.) kutatója Stig Arve Saether kimutatta, hogy a norvég utánpótlás-válogatottakban háromból két játékos az év első felében született.
Ennek megfelelően az volt a feltételezés, hogy a felnőtteknél is január-márciusi túlsúly lesz jellemző, ám ez nem így van. Az eloszlás az ábrán látható a négy negyedévnek megfelelően.
Statisztikailag a különbség nem jelentős, ami nem meglepő egy ilyen kis, 26 fős mintánál. Viszont az eloszlás iránya így is látható, ami egy korábbi kutatásra mutat rá, ami „ Az esélytelenebb hipotézise” nevet viseli. Azok a később születettek, akik túlélik a a válogatás kezdeti szakaszát, valószínűleg idősebb és erősebb csapattársak közt kell, hogy bizonyítsanak a teljes fejlődési időszakban. Akik helyt tudnak állni, gyakran technikásabbak és mentálisan jobban felkészültek, így számuk fokozatosan nő a egyes korosztályokat vizsgálva.
A Norvég Sporttudományi Iskola munkatársa, Christian Thue Björndahl is hasonló eredményekről számol be. Szerinte a norvég kézilabdázók között a relatív életkor hatása felnőtt szinten megszűnik. A gyerekek között hangsúlyosan jelen van, majd gyengül vagy megfordul az idősebb korosztályokban. Ez az első megfigyelés egyben egy figyelmeztetés, az érettebbek szelektálása a kora tizenévesek köréből nem mérvadó abban, kik érnek el a válogatott szintre.
A futballtudás örökletesebb, mint gondolnánk
A második minta tisztább és sokkal érdekesebb. Vannak nyilvánvaló példák ahol az apa is válogatott volt vagy első osztályú labdarúgó, Erling és Alfie Haaland, Alexander és Göran Sörloth, Martin és Hans Erik Ödegaard vagy Kristian és Erik Thorstvedt. Az alábbi ábrán látható, hogy a 26 játékosból 10 közeli rokonságában volt magas szinten jegyzett játékos.
Ez nem véletlen, nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy elit sportolók testvérei vagy szülei nagy arányban szintén sportoltak. Ez nem csak a géneknek köszönhető, hanem a környezetnek is. Van rá lehetőség, szaktudás, játékos edzés a kertben, a magas szintű sport a mindennapok része. Amikor majdnem 40%-a a játékosoknak „focicsaládokból” érkezik, az sokatmondó abból a szempontból, hogy a fejlődés mekkora része történik a szervezett edzések keretén kívül.
Kevés bázis végzi a munka nagy részét
A Bodö/Glimt utánpótlás-nevelése négy játékost ad a válogatottnak, míg a Rosenborg és a Stabaek hármat-hármat, a Molde kettőt. Érdemes megjegyezni az ezzel foglalkozóknak, hogy nem elég megtalálni a tehetséges fiatalokat. Olyan műhelyt kell kialakítani, amelyik sorozatosan képes a legmagasabb szintre eljuttatni őket.
A hosszú az út – az első osztálytól a válogatottig
Az utolsó tendencia türelemre int. Még a legmagasabb szinten fiatalon bemutatkozóknak is majdnem fél évtizedbe telik, amíg eljutnak a nemzeti csapatig. Az azonnali áttörés a kivétel, nem pedig szabály.
Mit jelenthet ez a utánpótlás nevelésben dolgozók számára?
Óvatosan kell bánni a késői születésűekkel. Egy ügyes, technikás játékos, aki 13 évesen fizikailag hátrányosabb helyzetben van decemberi születése révén, könnyen lehet csapatkapitány a VB-n néhány évvel később. Tartsuk észben a negyedéveket a kiválasztásnál.
Vegyük figyelembe, mi történik a játékos környezetében. Amikor a futballcsaládok ennyire felülreprezentáltak, fel kell tennünk a kérdést, hogyan tudnánk megadni minden fiatal sportolónak valamennyit ebből a hétköznapi hozzáállásból. Több labdajáték, több kötetlen játék, több futballkultúra és nem csak fegyelmezett edzés.
Végül a türelem is hozzátartozik a szemléletmódhoz.
Teljesen normálisnak számít, ha egy futballistának négy évbe telik a válogatott szint elérése a felnőtt bemutatkozástól számítva. A tehetséggondozási terveknek és elvárásoknak ezt tükröznie kell.
Egy őszinte megjegyzés a kutatáshoz
Az elemzés mindössze 26 játékosra fókuszált, ami egy nagyon kis adatbázis. A születési negyedévek eredményei leíróak és statisztikailag nem jelentősek ebben a számban. A családi kötődés igazolt, de a „futballcsalád” nem hivatalos kategória. A válogatott szintén nem az egyetlen fokmérője egy ország tehetséggondozási rendszerének, mivel számos sportoló részben vagy teljes egészében külföldön nevelődik.
Ám emiatt érdekes a háttér, a későn születettek akik hosszabb utat jártak be, az étkezőasztalt körbeülő futballcsaládok, a folyamatosan magas szinten működő szakmai műhelyek és a türelemmel töltött négy év. Ez egy másfajta történet, mint amit gyakran hallunk a tehetségről.
Szerző: Roland Buzas
Kapcsolódó tartalom:
