KÉZILABDAKIEMELT HÍRLEGFRISSEBB

Ostoba döntésre panaszkodnak a dán kézilabdasztárok

Mikkel Hansen és Rasmus Lauge sem érti, miért kell nyár végén BL-döntőket játszani.

Rasmus Lauge és Mikkel Hansen. Fotó: Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix

Az Európai Kézilabda Szövetség véglegesítette a nagy nemzetközi kupasorozatok négyes döntőinek időpontjait, eszerint a női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére szeptember 5-6-án, a férfiak kölni Final Fourjára augusztus 22–23-án kerül sor.

A dán kézilabdázók nagyon elégedetlenek amiatt, hogy a szezont a nyári szünet után be kell fejezni – akkor is, ha a koronavírus-járvány miatti válság miatt valamilyen megoldást kellett találni a folyamatban lévő versenyek befejezéséhez.

Az viszont teljes káoszhoz vezethet, hogy a végjátékra már az új szezon megkezdése után kerül sor.

A dánok két legnagyobb csillaga, Mikkel Hansen és Rasmus Lauge szerint azonban az egész tervezet problematikus.

A PSG klasszisa azt elismerte, hogy nehéz a helyzet, de szerinte nem jó megoldás ez így, hiszen sok játékos klubot vált az új idényre. 

„Egész szezonban azért küzdöttünk, hogy eljussunk a négyes döntőbe, de lehet, sokan meg sem kockáztatják majd a részvételt a legfontosabb mérkőzéseken, hiszen már aláírták más klubokhoz” – idézte Mikkel Hansent a Jyllands-Posten.

„Szerencsétlen helyzet, ha egy csapatnak sok távozója van, annak meg mi értelme, hogy gyenge összeállításban szerepel a Final Fouron?” – tette hozzá. 

Hansen valószínűleg a Paris Saint-Germainre is célzott, amely nyáron elveszíti legjobb játékosát, a Kielbe szerződő norvég Sander Sagosent.

Rasmus Lauge, a Veszprém játékosa osztja a véleményét.

„Attól, hogy történelmi időket élünk, és muszáj kezelni a válságot, még nem kell ostoba döntéseket hoznunk. Reménytelen időszakban vagyunk, de ez kétségbeesett megoldás” – nyilatkozta a dán Tv2-nek.

Sander Sagosen a PSG-vel juthat be a Final4-ba, hogy majd a Kiellel játsszon ott… Fotó: Patrik Stollarz / Scanpix Denmark

Sagosen azt mondta, a legjobb lenne törölni az egész jelenlegi BL-sorozatot.
„Nyilvánvaló, hogy nehéz a helyzet, hiszen mindent meg kell tennem, hogy jelenlegi klubomat, a PSG-t bejuttassam a Final Fourba. Ugyanakkor a Kiellel kötött szerződéseim július 1-jén megkezdődik, tehát biztos vagyok abban, hogy az új munkáltatóm, nem szeretné, ha ellenük játszanék, és másik csapattal nyernék BL-t.”
Szerinte abszurd a helyzet, és ugyan biztosan lesznek, akik megkérdőjelezik a hozzáállását, ő állítja, mindi az aktuális klubjáért tesz mindent. Azaz június 30-ig a PSG-ért, július elsejétől a Kielért.
Furcsa az egész, de értem az EHF-et is, hiszen azért próbálja meg befejezni a Bajnokok Ligáját, mert ez nagyon sok pénzről szól. Számomra az lenne a leglogikusabb, ha most befejeznénk, és az új idényre koncentrálnánk. A következő szezonban két Bajnokok Ligája Final4-et kell játszanunk? Ezután egy hazai bajnokságot, és egy elhalasztott olimpiát is ugyanabban a szezonban..?” – tette hozzá.

Kiemelt kép : Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix