KÉZILABDA

EHF Kupa döntő: Estavana Polman a Team Esbjerg sztárját kérdeztük, hogy mit vár az Siófok elleni párharcról.

A hétvége igazán sok kézilabda csemegét tartogat a szurkolók számára. Egyike lesz ezeknek a mérkőzéseknek a Siófok vendégjátéka Dániában, ahol az EHF Kupa döntő első mérkőzését játsszák.  Az  Esbjerg eredményeiről, már a héten beszámoltunk illetve a Solberg ikrek párharca is érdekesnek ígérkezik, amiről  pár hete, ebben a cikkünkben írtunk.   Vasárnapi mérkőzés egyik, hanem a legnagyobb sztárja Estavana Polman örömmel állt honlapunk rendelkezésre. A  Siófok elleni párharcról kérdeztük, illetve azt is megtudhatjuk, hogy ki, melyik magyar játékos segített pályafutása során ahhoz, hogy 26 éves kora ellenére a világ legjobbjai között tarthatjuk számon. 

Estavana kis lányával Jesslynnel és párjával Rafael van der Vaart-al és kisfiával Damiannal fotó: telegraaf.nl

Először is Essie ( Estavana beceneve) köszönjük szépen, hogy szívesen állsz  honlapunk rendelkezésére. Készen álltok a Siófok elleni párharcra?

Teljes mértékben, egész évben azért edzettünk és dolgoztunk sokat, hogy ilyen meccseket játszhassunk.

Ismeritek a Siófok KC csapatát?

Úgy gondolom, az ellenfelelünk egy kiváló csapat, sok jó és magasan képzett játékosuk van, nehéz lesz ellenük.

Hét közben eldőlt, hogy 2016 után újra bekerültetek a bajnoki döntőbe, nagyon jó teljesítményt mutattok a tavasszal az EHF Kupában is, illetve te is meglőtted pár hete az ezredik gólodat az Esbjerg színeiben. Úgy néz ki a legjobb formátokban várhatjátok a vasárnapi mérkőzést.

Igen így van, én magam is úgy érzem, hogy jó formában van a csapat és én is, bizakodva várhatjuk  a döntőt. 

Mit vársz az első meccstől, illetve milyen eredménnyel lennél elégedett a vasárnapi meccs után?

Természetesen remélem győzni tudunk, és fontos az is, hogy hazai pályán megmutassuk mit tudunk.

Emlékszel még arra meccsre, amikor 2014-ben a Fehérvár ellen továbbjutottatok egy nem mindennapi mérkőzésen ez EHF Kupa elődöntőjében?

Igen, óriási volt..:-), náluk ( Fehérvárnál) volt a labda a mérkőzés vége előtt 10 másodperccel és nekünk szükségünk volt a továbbjutáshoz még egy gólra. Nem tudom, hogy hogyan, de sikerült gólt lőnünk…:-)) Csodálatos pillanatok voltak…. (a mérkőzésről, az utolsó percek a cikk végén található videóban megtekintető)

Sokszor játszottál tehát magyarok ellen mind a nemzetközi kupákban mind a válogatottban, de úgy tudom, hogy volt magyar csapat társad is.

Igen jól tudod Orsi (Kurucz Orsolya) csapatársam volt 2 évig, amikor 2011-ben 18-évesen Dániába kerültem, a SønderjyskE csapatához. Ő egy nagyon csodálatos ember, hatalmas szívvel. Szinte kislány voltam még, a pályafutásom elején jártam és Ő nagyon sokat segített nekem a tudásával és tapasztalatával . Orsi a dán liga egyik legjobb kapusa volt, örömmel hallgattam tanácsait!

Estavana Polman és Kurucz Orsolya autogramot osztogat egy mérkőzés után. fotó: privat
Statisztikák, érdekességek a Team Esbjerg-ről :

A  dán csapat 18-as keretében található 6 norvég játékos mellett, egy-egy svéd, holland, izlandi és szerb játékos is.

2018-19 HTH Liga szezonban 34 mérkőzésen: 1005 gól ,(29,6-es átlag).

Kapusok- Sandra Toft 29 mérkőzésen 700 lövés/248 védés,35%-os átlag hétméteresek 48 lövés/ 10 védés  21%-os átlag ,Rikke Marie Granlund(norvég) 21 mérkőzés 457 lövés/184 védés,40%-os átlag, hétméteresek 35 lövés/6 védés 17%-os átlag.

Legjobb gól lövök- Estavana Polman(holland) 33 mérkőzés, 320 kísérlet/172 gól  54%. hétméteresek: 43kísérlet/36gól.

Vilde Mortensen Ingstad (norvég) 34 mérkőzés,168 kísérlet/135 gól 80%-os átlag.

Marit Rosberg Jacobsen(norvég) 33 mérkőzés, 169/121 gól 72%-os átlag.

Edzőjük a Jesper Jensen , 12o-szoros dán válogatott irányító volt,2001-2011 között.

Másodedző Mette Melgaard, volt tagja a Slagelse DT-nek 3x Bl-győztes,beállós. Nyártól már nem folytatja edzőként a karrierjét.

2016-ban dán bajnoki címet is nyert a Team Esbjerg, így játszhatott a Bajnokok Ligájában a Győrrel is, ahol csoportmérkőzesek során kétszer is vereséget( 26-32, 22-33) szenvedtek a magyar bajnoktól.

A dán kikötőváros csapatában magyar játékosok is megfordultak évekkel ezelőtt, így név szerint Horváth Lenke, Benyáts Beatrix és Túrtóczki Ágnes is játszott a piros-fehérek  csapatában .

Sport Tv felvétele, az utolsó pillanatok a Fehérvár KC- Team Esbjerg( 26-27 )mérkőzésen.

szerző,: daniasport.hu

A Dániasport közösségi oldalán illetve a https://daniasport.hu/ oldalon  található cikkek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. A https://daniasport.hu/  cikkei és tartalmai kizárólag csak, forrás megjelölésével felhasználhatók!

Engedély nélküli bármilyen módon történő felhasználása, másolása vagy sajtótermék általi megosztása a szerzői jog megsértésének minősül, melyet a törvény büntet!