KIEMELT HÍRLABDARÚGÁSLEGFRISSEBB

3F Superliga: Bomba meglepetések az első fordulóban.

Már az első fordulóban megmutatta a dán 3F Superliga azt, hogy miért is szeretjük annyira.

Két topcsapat vereségével indult a dán első osztályú labadarúgó bajnokság.
Debütált a VAR szisztéma a 3F Supeligában. Fotó: Superliga.dk

SönderjyksE- FC Midtjylland 2-0 (0-0)

A tippajánlónkban FCM győzelemre tippeltünk, de a péntek esti mérkőzések sokszor megvicceltek már bennünket. Most is ez történt.

A sönderjyllandi csapat jól állta a sarat az első félidőben, a meddő fölényt kialakító vendégek ellen. A hazaiak új kapusa az ausztrál Lawrence Thomas (SE) védései és magabiztos kimozdulásai az egész mérkőzésen biztonságot adtak csapatának. A második félidőben egy hosszú bedobás után A.Bah (SE) egy lepattanó labdát közelről a hálóba lőtt és máris rohanhatott a bajnok az eremény után. Jött Pinoe Sisto (FCM) is az utolsó 20 percre, de ő sem segített. A hajrában aztán az amerikai Haji Wright (SE)megmutatta, hogy ő is jó vételnek bizonyult. A 90.percben egy kontra után talált a hálóba és ezzel el is döntötte a három pont sorsát.

Az FC Midtjyllandnak gyorsan túl kell tennie magát a vereségen, hiszen szerda este hazai pályán a Bajnokok-ligája selejtezőjében a svájci Young Boys fogadják.

Lyngby-Aalborg 0-0

Csak helyezetek mindkét oldalon. A gól nélküli mérkőzésen a Superligában debütáló svéd Tim Prica (Aaalborg), egy a 77.percben kapott piros lapja érdemel még említést.

Horsens-Randers 3-0 (0-0)

Egy sor helyzetet puskázott el a hazai csapat. A vendégeknek viszont ezzel nem akadt gondjuk, a jól kivitelezett pontrúgásaikkal az utolsó húszpercben három gólt is szereztek.

Bröndby-FC Nordsjealland 3-2 (0-2)

A 3F Superliga legfiatalabb csapata a FC Nordsjealland meglepte a Bröndbyt az első félidőben, és 2-0-ás vezetésre tettek szert. A második félidőben igazán jó szinvonalú, izgalmakkal teli mérkőzést láthatott a 6775 néző. A hazai csapat kiegyenlített a hajrában, majd a az utolsó pillanatban a győzelmet is megszerezték.

Statisztika a Bröndby-FCN  mérkőzésről. forrás: Superliga.dk
Statisztika a Bröndby-FCN mérkőzésről. forrás: Superliga.dk

Odesnse-FC Koppenhága 3-2 (3-0)

A forduló rangadóját vasárnap este játszották. A facebook oldalunkon ezt írtuk a mérkőzésről.:

https://www.facebook.com/daniasport.hu/posts/605178303484345

Kimelt kép: Superliga.dk