KIEMELT HÍRLABDARÚGÁSLEGFRISSEBB

3F Superliga: Pont nélkül az FC Koppenhága

Szombattól hétfőig tartott a 3F Superliga 2. fordulója.

Az FC Koppenhága augusztus 10-én még a Manchester United életét keserítette, ma két forduló után 0 pontos a bajnokságban.

Ez történt a Superligában:
Superliga eredményei 2. forduló Fotó  Superliga.dk
3F Superliga eredményei 2. forduló Fotó Superliga.dk
FC Midtjylland- Lyngby 1-0 (1-0)

Pione Sisto hazatért és a góljával nyert a hazai csapat. Két Bl-mérkőzés között, ha nehezen is, de begyűjtötte a három pontot a bajnok.

FC Koppenhága-Bröndby 1-2 (1-1)

Wilczek(FCK) a Bröndby volt gólgyárosa már a mérkőzés elején fejesből betalált, utána akár el is dönthette volna a rangadót, de kimaradtak a helyzetei. Ahogy az ilyenkor lenni szokott a vendégek egyetlen helyzetüket kihasználva az első félidő 31. percében kiegyenlítettek , majd az utolsó másodpercekben a három pontot is elvitték a Parkenből. A Bröndby két kapura lövésből két gól szerezett, és ez azt jelenti, hogy egyedüliként százszázalékosak a Superligában. A mérkőzés XG értékei szerint (1,40-0,8)az FCK-nak papírforma győzelmet kellett volna aratnia, de ez a rossz helyzetkihasználásuk miatt ez nem sikerült. Csütörtökön már nem hibázhatnak a kapu elött az EL-ben.

Odense-Nordsjaelland 1-1 (0-0)

Egy kontra támadás után került hátrányba a hazai csapat a második félidőben, amit két perc múlva ki is egyenlítettek a nyáron érkezett amerikai Sabbi révén. A utolsó félórában mindent megtettek a hazaiak, de csak kapufákig jutottak, így meg kellett elégedniük az egy ponttal.

Randers FC-Arhus GF 1-1 (0-0)

A vendégek egy igen kellemetlen EL-zakó (0-3) után érkeztek haza Szlovéniából. A Randers elleni meccset is rosszul kezdték, már a 2. percben tíz főre fogyatkoztak. A hazai csapatnak Kamara révén az 57. percben sikerült betalálnia, de a lefújás előtti másodpercekben a vendégek tavalyi gólgyárosa P. Mortensen megmentette a csapatát egy újabb vereségtől.

Vejle-Sönderjyske 4-1 (1-0)

A 3F Superliga újonca a Vejle fiatal csapata kihasználta a kényelmesen és ötlettelenül játszó vendégek hibáit. A VAR itt is főszerepet játszott vasárnap este, hiszen egy gólt elvett és egy tizenegyeset meg megítélt a vendég csapat kárára, akik a mérkőzés vége felé minden koncentrációjukat elveszítették. Érdekesség, hogy a hazai csapat egyetlen csatára a 17éves dán Wahidullah Faghir volt. Kiharcolt egy tizenegyest és több jó helyzetfelismeréssel juttatta lehetőséghez a csapattársait. A mérkőzésen a csereként beállt albán származású Arbnor Mucolli (21éves) két gólja is dicséretet érdemel.

Aalborg-Horsens 1-0 (0-0)

Minden statisztikában jobb volt az Aalaborg hétfő este. A hazai csapat 2,4 XG-je a szemben a vendégek 0,8-ával azt mutatja, hogy a Portland Parkban nem sok esélye volt a vendégeknek.