KIEMELT HÍRLABDARÚGÁSLEGFRISSEBB

3F Superliga tippajánló: csúcsrangadó a Bröndby Stadionban

A hétvégén a 12. fordulóval folytatódik a 3F Superliga, amelynek rangadójáét vasárnap vívják: a harmadik Bröndby a második SönderjyskE-t fogadja. Az utolsó előtti Horsens új edzővel próbálja meg a feltámadást, az FCK Farumban térhet vissza az első hat közé.

3F Superliga tippajánló: Fotó: Superliga.dk
3F Superliga tippajánló: Fotó: Superliga.dk
PÉNTEK
19.00:
Randers – Vejle

A forduló nyitómérkőzésén az újonc Vejle a Randershez látogat, és amilyen szenzációsan kezdte az idényt, annyira komoly bajba kerülhet, ha nem állítja meg a zuhanást. A Constantin Galca irányította csapat hat forduló után még a bajnokság élén állt, azóta négy vereség és egy Nordsjaelland elleni 1-1-es döntetlen a mérlege, és visszacsúszott a 10. pozícióba.

A Randers éppen a fordított utat járta be, egy gyenge szezonkezdés után a Vejle elleni idegenbeli 3-0-s győzelem jelentette a nagy fordulópontot. Azóta mindössze egyszer kapott ki, és most sorozatban három győzelemnél tart.

A hazaiaknál még mindig nincsen a koronavírussal küszködő Thomas Thomasberg edző, de a csapat teljes, még Simon Piesinger és Vito Hammershöy-Mistrati is felépült.

A vendégeknél Thomas Gundelund és Kevin Yamga nem játszhat, de Allan Sousa letöltötte az eltiltását, és Juhani Ojala is felépült a sérüléséből.

Tippünk: 1

VASÁRNAP
14.00: Horsens – AGF

Nagyon nem megy a Horsensnek, amely az első 11 forduló során mindössze hat pontot gyűjtött: három döntetlen mellett egyszer tudott győzni. Az utolsó előtti helyen szerénykedő csapat vezetése nem is tudott mit tenni, kedden menesztette Jonas Dal vezetőedzőt.

„Jonas jó edző és nagyon jó srác, szorgalmas és hűséges. De meg kell állapítanunk, hogy nem értük el azokat az eredményeket, amelyeket vártunk és reméltünk, ezért döntöttünk az együttműködés megszüntetése mellett” – nyilatkozta Kristian Nielsen, a Horsens igazgatója.

Vasárnap, az új korszak első mérkőzésén, az AGF ellen az eddigi másodedző, Mads Lyng ül a kispadon, akivel év végéig állapodtak meg. A munkáját nehezíti, hogy Jannik Pohl ismét megsérült, így várhatóan Michael Lumb és Jonas Thorsen mellett ő is kimarad a keretből. Lirim Qamili ugyanakkor letöltötte az eltiltását.

Az aarhusiak két vereség utána múlt héten legyőzték a tabellán előttük álló Bröndbyt, ez a siker új lökést adhat. Zach Duncan, Sören Tengstedt és Mustafa Amini sérült, de kérdéses a védő Frederik Tingager szereplése is. A csapatkapitány, a svéd válogatott Niklas Backman kapitány egy hete már kispados volt, kérdés, hogy ezúttal kap-e játéklehetőséget.

Tippünk: 2, X

14.00: AaB – Lyngby

Gödörbe került a Fehér Péter csapata, az AaB, amely a magyar edző vezetésével múlt péntekig veretlen volt. Aztán előbb kikapott 2-1-re Odensében, majd ami még kínosabb, a kupában 1-0-s vereséget szenvedett a harmadosztályú Boldklubben af 1893 vendégeként.

Ráadásul egy kulcsember is kidőlt Lucas Andersen személyében, aki izomsérülést szenvedett.

Szerencsére a Lyngby lesz az ellenfél, amely 11 forduló alatt még nyeretlen, és mind az öt idegenbeli mérkőzését elveszítette. Ami intő lehet, hogy a három döntetlenje közül egyiket éppen az AaB ellen érte el (0-0).

Tippünk: 1

16.00: Nordsjaelland – FC Köbenhavn

Heteken át írhattuk, hogy a Nordsjaelland az egyik legkiegyensúlyozottabb csapat a mezőnyben, hiszen hat meccsem át veretlen tudott maradni. Az előző fordulóban aztán 2-1-re elbukott a második helyezett SönderjyskE otthonában, de így is az 5. helyen áll.

Hogy ne csússzon ki az első hatból, ahhoz nyernie kell vasárnap: egyrészt megőrizné helyét, másrészt lerázná egyik vetélytársát, az FCK-t.

A tavaly ezüstérmes sorozatban két győzelemnél jár, és ugyanúgy 16 ponttal rendelkezik, mint riválisa. És a statisztika is mellette szól, a legutóbbi öt, egymás elleni csata közül négyet megnyert, és csak egyszer veszített pontokat egy 1-1-es döntetlennel. A farumi Right to Dream Parkban pedig 2017. augusztus 27-e óta nem kapott ki.

Tippünk: X

18.00: Bröndby – SönderjyskE

A hét 3F Superliga szuperrangadóját vasárnap a Bröndby Stadionban rendezik, ahol a harmadik helyen álló hazaiak a szintén 21 pontos, második helyezett SönderjyskE csapatát fogadják. Amelyik nyer, ideiglenesen a vezetést is átveszi -. legalábbis addig, amíg az FC Midtjylland hétfőn pályára nem lép.

A hazaiak legutóbb elrontották a három győzelemből állósorozatukat, hiszen kikaptak az AGF vendégeként 3-1-re. Most lehetne javítani, és visszavágni a riválisnak az októberi 2-0-s vereségért.

Morten Frendrupot ugyan két sárga lappal kiállították, de a fegyelmi bizottság megvizsgálta a történteket, és végül nem tiltotta el a középpályást. Blas Riveros, Andrija Pavlovic és Rezan Corlu mellett Kevin Mensah is megsérült, míg a norvég Sigurd Rosted olyan gyengén játszott legutóbb, hogy a félidőben lecserélték – a hírek szerint ezúttal a váltótársa, az izlandi Hjörtur Hermannsson kezd majd.

A vendégeknél Glen Riddersholm vezetőedző szinte a teljes kerettel gazdálkodhat, egyedül Alexander Bah hiányzik, mert a sárga lapjai miatti eltiltását tölti. De egyébként is sérült, tehát sehogy sem játszhatna.

Tippünk: X, 1

HÉTFŐ
19.00:
OB – Midtjylland

Három nyeretlen mérkőzés után egy hete az Aalborg legyőzésével tért kicsit magához az OB, amely hétfőn a 3F Superliga listavezető és címvédő Midtjyllandot fogadja.

Nem lesz könnyű dolog, hiszen a legutóbbi hét, egymás elleni hazai meccsük közül mindössze egyszer győzött, és most sem számít esélyesnek. Ráadásul Jakob Michelsen sok problémával küzd, Alexander Juel Andersen, Jens Jakob Thomasen, Max Fenger, Jörgen Skjelvik és Aron Thrandarson sérült, míg Mads Frökjaer-Jensen pozitív koronavírustesztet produkált.

Egyetlen jó hír, hogy Jeppe Tverskov is visszatért a keretbe, igaz, a szerdai, Nyköbing elleni kupamérkőzésen csak a kispadon ült, de lehet, éppen a hétfői bajnokira pihentették.

A vendégek befejezték az európai kupaszereplést, az utolsó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen egy bravúros 1-1-es döntetlent játszottak a Liverrpool ellen, ez jó lendületet adhat a hazai folytatásra.

A meccsen visszatért Pione Sisto, aki várhatóan készen áll az odensei találkozóra is. A tartalékkapus Mikkel Andersen mellett Junior Brumado és Ronnie Schwartz sem játszik. A BL-meccsen Bozsidar Kraev és Manjrekar James nem került be a keretbe, de a klub nem adott rá magyarázatot.

Tippünk: 2

A dán bajnokság állása a 11. forduló után.
A dán bajnokság állása a 11. forduló után.