KIEMELT HÍRLABDARÚGÁSLEGFRISSEBB

3F Superliga tippajánló: félelmetes sorozatban az FCK

A 21. fordulóval folytatódik az 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság 2022-23-as idénye, és előfordulhat olyan variáció is, hogy az alapszakasz utolsó körére három csapat is azonos pontszámmal áll majd. Ehhez az FCK-nak (amely legutóbbi hat meccsén úgy nyert, hogy gólt sem kapott) és a Viborgnak is nyernie kell – utóbbinak a listavezető Nordsjaelland ellen.

A 3F Superliga 21. fordulójának párosítása. Fotó: Superliga.dk
A 3F Superliga 21. fordulójának párosítása. Fotó: Superliga.dk

PÉNTEK
19.00:
OB – AaB

„Le kell mosnunk a gyalázatot” – nyilatkozta Björn Paulsen, az Odense középső védője utalva a múlt heti kínos vereségre. A 20. fordulóban ugyanis az OB súlyos, 7-0-s kiütésbe futott bele az FCK-val szemben, ráadásul Mihajlo Ivancevic és Aske Adelgaard piros lapot kapott, azaz ők nem léphetnek pályára az Aab elleni pénteki összecsapáson.

„Láttunk videofelvételt, közösen és egyénileg is átbeszéltük a szakmai stábbal. Most új meccs jön, meg kell szereznünk a három pontot” – tette hozzá Paulsen.

Az OB rosszul kezdte a tavaszt, három meccsen mindössze egy pontot szerzett, és a csapat nehezen fog bejutni a legjobb hat közé, ha nem rázza meg magát.

Tippünk: 1

VASÁRNAP
14.00:
Viborg – Nordsjaelland

Múlt vasárnap váratlan vereséget szenvedett Silkeborgban a listavezető Nordsjaelland, és most olyan helyzet állt elő, hogy a Viborg egy hazai sikerrel pontszámban utolérheti.

Az erős őszi szezon után Viborg kissé vegyesen kezdte a tavaszi szezont, hátrom meccsen négy pontot szerzett, így a Superliga harmadik helyére csúszott vissza (az FCK gólkülönbsége alaposan javult a 7-0-val). Marokhy Ndione, Jan Zamburek és Mads Söndergaard szereplése kérdéses.

A Nordsjaelland nyolcpontos előnnyel kezdte a tavaszt az FCK-val szemben, de már csak három az előnye. És ha nem akarja azt, hogy az alapszakasz utolsó fordulója előtt három csapat azonos pontszámmal álljon az élen, nyernie kellene.

Adama Nagalo visszatért az eltiltásból, így Martin Frese várhatóan ismét balhátvédként jut szóhoz.

Tippünk: X, 2

14.00: Midtjylland – Lyngby

A Sporting elleni KO-vereség úgy tűnik, mély gödörbe lökte a Midtjyllandot, amely két fordulóval az alapszakasz vége előtt kicsúszott a felsőházat érő első hat közül. Legutóbb az utolsó előtti AaB otthonában játszott gól nélküli döntetlent, most az utolsó helyezett Lyngbyt le kell győznie – Pione Sisto, Joel Andersson és Junior Brumado nélkül is.

A Lyngby viszont feldobott állapotban lehet, a teljesen leírt csapat hatalmas meglepetésre 1-0-ra verte a Bröndbyt és lehet, magával rántotta az alsóházba. A vasárnapi összecsapásra ráadásul Marcel Römer is visszatérhet eltiltásából.

Tippünk: 1, X

16.00: Horsens – FC Köbenhavn

Bombaformában van az FCK, amely tíz forduló óta veretlen, a legutóbbi hat meccsét pedig megnyerte, így abszolút esélyes az idén pofont pofon után elszenvedő Horsens otthonában.

A tavasz leggyengébben szereplő csapata mindössze kétszer volt eredményes és tíz gólt kapott, és ezzel a teljesítménnyel még életben tartja az utolsó két csapat, az AaB és a Lyngby bennmaradási álmát. A szakvezetésnek ezúttal Magnus Jensent kell nélkülöznie eltiltás miatt.

Az FC Köbenhavn szériája félelmetes: hat meccs, hat győzelem, 18 lőtt és nulla kapott gól. ennél jobb teljesítmény nincsen. A fővárosban csak sérülésekkel kell megküzdeni: Andreas Corneliust állandó fejfájás gyötri, Christian Sörensen négy-hat hétre kidőlt, Nicolai Boilesen és Zeca pedig hosszabb ideje sérült.

Tippünk: 2

18.00: Bröndby – Silkeborg

Bár az előző körben váratlan vereséget szenvedett a Bröndby, most mégis a saját kezébe veheti a sorsát: amennyiben legyőzi a 6. helyen álló, egy ponttal előtte lévő Silleborgot, visszalép a felsőháziak közé.

A hazaiaknak nélkülözniük kell az eltiltott Kevin Tshiembét, és azt sem tudni, hogy Rasmus Lauritsen készen áll-e a csatára.

A Silkeborg nem játszott túl meggyőzően az FC Nordsjaelland ellen, de így is sikerült 2-1-re nyerni. Gustav Dahl és Niclas Holm Pedersen sérült.

Tippünk: X, 1

HÉTFŐ
19.00:
Randers – AGF

Érdekes csatát ígért a forduló záró mérkőzése, hiszen két olyan csapat találkozik, amely tavasszal nem szenvedett még vereséget – sőt, ugyanúgy 29-29 ponttal áll a 4-5. helyen. Ez viszont azt is jelenti, hogy amelyik nyer, szinte biztosan felsőházban marad.

Komoly sérült egyik oldalon sincsen, erős döntetlenszagot szimatolunk.

Tippünk: X

A 3F Superliga állasa a 20. forduló után. Fotó: Superliga.dk
A 3F Superliga állasa a 20. forduló után. Fotó: Superliga.dk

Kiemelt kép: Superliga.dk

Kapcsolódó tartalom: