KIEMELT HÍRLABDARÚGÁSLEGFRISSEBB

3F Superliga tippajánló: hisz a tavalyi csodában a Bröndby

Az 3F Superliga, azaz a dán labdarúgó-bajnokság a 19. fordulóval folytatódik, amelyben a három éllovas egyaránt gyengébb ellenféllel szemben lép pályára, és megerősítheti pozícióját a rájátszás előtt.

A 3F Superliga 19. fordulója következik. Fotó: Superliga.dk
A 3F Superliga 19. fordulója következik. Fotó: Superliga.dk
PÉNTEK
19.00:
Vejle – AGF

Rosszul kezdődött a tavaszi szezon a Szuperliga utolsó helyén álló Vejlének, amely vasárnap délután idegenben 3-0-s vereséget szenvedett a Silkeborgtól. Sajnos a téli szünet sem tett jól a sereghajtónak, amely ötlettelenül futballozott, így nehéz lesz kiharcolnia a bennmaradást.

Peter Sörensen edző abban reménykedhet, hogy a pénteki, AGF elleni meccsen jelentős javulás történik. A teljes keret a rendelkezésére áll, ebben nem lesz hiba.

Az AGF ideálisan rajtolt, igaz, negyedóra alatt kétgólos hátrányba került a Sönderjyske otthonában, de Patrick Mortensen két és Jon Dagur Thorsteinsson egy góljával sikerült 3-2-re fordítania.

Pénteken ugyanaz a csapat áll a szakvezetés rendelkezésére, kivéve, hogy Oliver Lund az eltiltását tölti. Na és a nagy kérdés: vajon játéklehetőséghez jut-e az Arsenal egykori 34-szeresa angol válogatott középpályása, a frissen szerződtetett Jack Wilshere?

Tippünk: 2

VASÁRNAP
14.00:
AaB – Silkeborg

Mindkét csapat nagyszerűen kezdte 2022-t, hiszen az Aab idegenben verte 2-0-ra az akkor még listavezető Midtjyllandot , míg a Silkeborg a Vejlét páholta el 3-0-ra.

De vajon képes lesz az aalborgi csapat megállítani a kilenc bajnoki óta veretlen vendégeket? Az odavágón nem jött össze, augusztusban Silkeborgban gól nélküli döntetlen született. Kiegyenlített erők párharcát várjuk most is.

Tippünk: X, 1

14.00: Nordsjaelland – Randers

Két rosszul startoló csapat csap össze a farumi Right to Dream Parkban, ahol az augusztus 23-a óta (!) nyeretlen Nordsjaelland a 6. helyen álló Randerst fogadja.

A hazaiak a téli átigazolási időszakban alaposan beleerősítettek, mégis kikaptak a Bröndbytől az előző fordulóban, így Flemming Pedersen csapata már 12 bajnoki óta nyeretlen és továbbra is a 10. helyen szerénykedik.

A Randers a nemzetközi kupameccseket is beleértve három idei tétmeccsét elbukta, de az alapszakaszban még kiharcolható a felsőház, csak ehhez nem szabadna kikapnia vasárnap. Thomas Thomasberg edző nem számíthat a sérült Marvin Egho, Joel Kabongo és Alhaji Kamara és az eltiltott Tosin Kehinde játékára.

Tippünk: 2, X

16.00: Viborg – FC Köbenhavn

A Viborg remekül kezdett a tavasszal, hiszen idegenben 1-0-ra nyert a Randers ellen, a folytatásban az első helyezett FCK-t fogadja, amely az OB elleni 2-0-val vette át a vezetést a Superligában.

A hazaiak 29 éves balbekkje, Christian Sörensen már nagyon várja ezt a meccset.

„Nagyon összeállt a csapat, az új edzőnk, Jacob Friis remekül kezdett, szerencséjére minden új játékos is nagyszerűen teljesít. Jó móka lesz a koppenhágaiak elleni meccs, nem aggódom akkor sem, ha a tabellára nézek” – mondta.

Egyedül a statisztika miatt lehetnek kétségei, a Viborg legutóbb 2004 augusztusában tudta legyőzni a riválist.

Tippünk: 2

18.00: OB – Midtjylland

Nincs jó passzban a Midtjylland, amely egy hete váratlanul hazai pályán bukott el az AaB ellen, majd csütörtökön hiába utazott egygólos előnnyel Szalonikibe, 2-1-re kikapott a PAOK-tól, és végül tizenegyesekkel kiesett a Konferencia Ligából.

„Minden szempontból borzasztóan rosszul futballoztunk az első félidőben”mondta Bo Henriksen edző, aki a szünetben több bátorságot, erőt és energiát kért, amit végül sikerült is megtenni, és a szépítéssel kiharcolni a hosszabbítást.

A dánok gólszerzője, Daniel Höegh bosszúsan és egyértelműen fogalmazott: „Kiestünk, és ez szar érzés.”

Az Odense már szinte a matematikai esélyét elveszítette annak, hogy bejusson a felsőházba: a négy alapszakasz-mérkőzésen nem szabadnak hibáznia, hiszen kilenc pontra van a hatodik pozíciótól. De ez az eddigi teljesítményt nézve elég kilátástalan küzdelem lesz.

Tippünk: 2, X

HÉTFŐ
19.00:
Bröndby – SönderjyskE

Ősszel botrányosan gyengén rajtolt a Bröndby, amely tavaly – 169 éáv után először – megnyerte a dán bajnokságot. A címvédő azonban egyszerűen képtelen volt magára találni, az első 9 forduló alatt mindössze egyszer nyert és csupán a 10. helyen szerénykedett a 12 csapatos élvonalban.

Azóta viszont elképesztő a fejlődés, nyolc bajnokijából hetet megnyert egyszer pedig döntetlent ért el, így négy fordulóval az alapszakasz vége előtt már a harmadik helyen áll, és mindössze három pontra van az első pozíciótól.

Hogy ezt sikerüljön tartania, az utolsó előtti helyen álló, szeptember közepe óta nyeretlen SönderjyskE ellen kellene begyűjtenie a három pontot, és valljuk be, nagy csoda lenne, ha nem sikerülne.

„A tavaly átélt történet sok mindenben hitet ad nekünk, akár akkor is, ha egyszer-egyszer kikapunk. Tudjuk, hogy sok meccset játszunk még, a következő 14 bajnokit senki sem fogja úgy végigvinni, hogy ne veszítsen. Hiszünk abban, hogy amit tavaly mindenki csodának hívott – én minőségi játéknak –, az idén is megismétlődhet” – nyilatkozta Kevin Mensah, a csapat védője.

Tippünk: 1

A 3F Superliga állása a 18. forduló után. Fotó: Superliga.dk
A 3F Superliga állása a 18. forduló után. Fotó: Superliga.dk

Kapcsolódó Tartalom :

Kiemelt kép: Superliga.dk